Oldalak

2022. március 18., péntek

Öt éve nincs buszjárat Bácsgyulafalváról Topolyára

Öt éve nincs buszjárat Bácsgyulafalváról Topolyára

Mindössze hat kilométerrel kellene tovább mennie a busznak (Fotó: becejprevoz.com)

2022-03-17 19:22

Több mint öt év telt el azóta, hogy az évtizedeken át közlekedő buszjárat megszűnt Bácsgyulafalva (Telecska) és Topolya között. Azóta mindenki úgy oldja meg, hogy eljusson a nyugat-bácskai faluból Topolyára, ahogy tudja. A szülők Andrástelkéig (Gornja Rogatica), vagy egészen Topolyáig viszik a gyerekeket, a munkások összefognak és közösen utaznak el topolyai munkahelyükre.

A Magyar Mozgalomhoz fordultak segítségért

A problémával a Magyar Mozgalom köztársasági képviselő-jelöltjét, Csernik Árpádot keresték meg a helyiek, akiknek nem sikerült megoldást találni eddig a problémájukra. Borsos Mária, a bácsgyulafalvi helyi közösség elnöke azt mondja, számtalan alkalommal próbálkoztak a Bečejprevoznál, amelynek a járata Gornja Rogaticáig egyébként minden nap elmegy, de nem voltak hajlandók hat kilométerrel továbbmenni azért, hogy a bácsgyulafalvi gyerekeket a faluban vegyék fel.

Csernik Árpád Facebook-videójában mondja el, hogy két héttel ezelőtt keresték meg a szülők, akik petíciót írtak, aláírást gyűjtöttek, amelyet a Magyar Nemzeti Tanácshoz, Topolya községhez, illetve a Bečejprevoz topolyai kirendeltségéhez juttattak el.

Csernik Bácsgyulafalva kapcsán elmondja, hogy a helyi diákok a nyelv miatt inkább Topolyához gravitálnak, a munkavállalók is szívesebben dolgoznak itt, annak ellenére, hogy közigazgatásilag a település Zomborhoz tartozik. A helyi termelők is a topolyai piacra hordják az árujukat. A diákok a topolyai középiskolák valamelyikében tanulnak tovább, Zomborban ugyanis magyarul alig van erre lehetőség.

„Jelenleg a telecskai diákoknak három lehetőségük van: albérlet, vagy a topolyai kollégiumban szálláshelyet kapni, vagy szülői segítséggel eljutni napi szinten Andrástelkére és onnan busszal továbbutazni Topolyára. Mindhárom plusz terhet jelent a szülőknek. Hiszen utóbbi esetben napi szinten 24 kilométert kell nekik megtenni.

Öt év után petíciót írtak

A bácsgyulafalviak ötven aláírást gyűjtöttek, azokat pedig a következő petíció szövegével adták át az illetékeseknek:

„Mi, alulírottak, kérjük a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy támogassa Bácsgyulafalva (Telecska) lakosainak azon megalapozott igényét, hogy a több, mint öt éve beszüntetett Topolya – Bácsgyulafalva (Telecska) autóbusz útvonal és az azon történő rendszeres autóbuszközlekedés kerüljön visszaállításra.

Gyermekeink hosszú évtizedek óta hagyományosan a topolyai középiskolákat választják továbbtanulásuk céljául. Topolyán mindig jóval több szak és szakképzés állt rendelkezésünkre magyar nyelven, mint Zomborban, ahová településünk közigazgatási szempontból tartozik, és ahol csak 1-2 szak nyílik magyar nyelven, vagy esetenként még annyi sem. Amíg létezett a buszjárat, gyermekeink biztonságosan és gyorsan el tudtak jutni a topolyai középiskolákba. Amióta nem létezik, azóta vagy albérletet kell fizetnünk gyermekeinknek, vagy a topolyai kollégiumban kell őket elhelyezni, ahová nehéz bejutni, mert sokan igénylik más településekről is, vagy pedig marad az a kényelmetlen megoldás, hogy naponta kétszer utazunk át a szomszédos Andrástelkére (Gornja Rogatica), ahová még kijár Topolyáról a menetrend szerinti busz, és gyermekeinket így utaztatjuk minden nap. Ezen megoldások költségesek, és a gyermekek számára sem előnyösek. Sajnos vannak szülők, akik nem tudják finanszírozni gyermekeik bentlakását, vagy a mindennapi plusz költségeket, ezért gyermekeiket sajnos nem tudják tovább taníttatni. Ez pedig hátrányt és veszteséget jelent teljes közösségünk számára.

A buszjárat nemcsak a tanulók számára lenne fontos, hanem a munkavállalók számára is, akik szintén naponta utaznak Topolyára a munkahelyükre, de a munkáltatók számára is előnyös lenne, mert a munkások utaztatása is olcsóbbá válhatna ezzel a megoldással.

A Topolya – Telecska autóbuszjárat hosszú évtizedekig létezett, és annak ellenére, hogy létezik a szomszédos, tőlünk mindössze 6 kilométerre található Andrástelkére (Gornja Rogatica) rendszeresen közlekedő, Topolyáról induló menetrendszerinti autóbuszjárat, ennek meghosszabbítását többszöri kérvényezésünk ellenére mindeddig nem sikerült elérni.

A fent említett tények alapján mindenki számára előnyt jelentene a buszjárat visszaállítása, hisz az igények kifizetődővé tennék a járatot az üzemeltető számára is.”

Hiába kérték a Bečejprevozt, nem hajlandóak elmenni Bácsgyulafalváig

Borsos Mária, a bácsgyulafalvi helyi közösség elnöke a Szabad Magyar Szónak elmondta, évek óta próbálkoztak a megoldással, de a Bečejprevoz egyszerűen nem hajlandó eljönni Bácsgyulafalváig.

– Többször próbálkoztunk, húszezer dináros havi bérletet akartak megfizettetni a gyerekekkel. A Magyar Nemzeti Tanács annyit tudott segíteni, hogy a bácsgyulafalvi gyerekeket, az iskolai előmenetelüktől függetlenül, soron kívül felveszik a topolyai kollégiumba. Ezzel a lehetőséggel élt is hat szülő, a kilenc közül, akiket érint a gyermekük utaztatása, nyilatkozta Borsos Mária, aki szerint a jelenleg Gornja Rogaticáig közlekedő buszjáratok sem megfelelőek, így van, aki kénytelen Topolyáig vinni a gyereket, ami havi 30 ezer dinárba is belekerül. Hozzátette: Ha Csernik úrnak sikerül, kalapot emel előtte.


https://szmsz.press/2022/03/17/ot-eve-nincs-buszjarat-bacsgyulafalvarol-topolyara/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése