A barátaid gyakran elfelejtenek, az ellenségeid soha.
Prijatelji te često zaborave, neprijatelji nikad.
A szavak az én játékszereim, csillognak a fejemben, mint a kaleidoszkóp színes üvegei és minden alkalommal, amikor behunyom a szemem, más kép jelenik meg…
Reči jesu moje igračke, cakle mi se u glavi kao oni šareni staklići kaleidoskopa i svaki put mi je druga slika u očima kad zažmurim…
Az egyik barátom, aki pszichiátriával foglalkozott, azt mondta, hogy mindannyian bolondok vagyunk, de nem vagyunk mindannyian államelnökök.
Jedan mog prijatelj koji se bavio psihijatrijom rekao je da smo svi mi ludi, ali nismo svi predsednici država.
Feltételes hazátlannak tartom magam. Nem költöztem el sehova, de mégis egy teljesen idegen országban élek, egyre idegenebb emberekkel magam körül.
Smatram se uslovnim apatridom. Nisam se nigde odselio, a živim u jednoj potpopunoj stranoj zemlji, sa sve stranijim ljudima oko sebe.
Nem az a fontos, hogy hogyan szólítanak meg, hanem, hogy hogyan válaszolsz.
Nije bitno kako te oslovljavaju, bitno je kako se odazivaš.
Primitív mindentől félni, amit nem értesz.
Primitivno je bojati se svega što ne razumeš.
Volt olyan csend, amelyikre jobban emlékszem, mint a legszebb szavakra.
Ima tišina, kojih se sećam više, nego najlepših reči.
Đorđe Balašević
Oldalak
▼
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése