Oldalak

2024. június 5., szerda

Márki-Zay Péter: Magyar Péter megjelenése abszolút felborította az eddigi rendszert

 A Szabad Európa honlapja

2024. június 5.

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Márki-Zay Péter: Orbán Viktor tudja, hogy Lázár János megvezeti
Orbán Viktor azért vette vissza Lázár Jánost a kormányba, mert 2022-ben látta, hogy katasztrofális négy év következik, ezért nem akarta azt, hogy belső ellenfelei később azt mondhassák: ők jobban csinálták volna. Ugyanakkor a miniszterelnök olyan pozícióba tette Lázárt, ahol garantált volt a kudarc, nyolcszáz állami projektet kellett leállítania – mondta Márki-Zay Péter a Szabad Európának adott interjújában.

Csatatérkörzetek: Ferencvárosban volt szövetségesek indulnak egymásra
Ferencváros. Egy újabb budapesti kerület, ahol két ellenzéki jelölt is elindul. Baranyi Krisztina jelenlegi polgármesternek a fideszes jelölt mellett a kerületet húsz évig vezető Gegesy Ferenccel is meg kell mérkőznie. Korábbi szövetségesek csatája a IX. kerületben.

Az Elios Zrt. egyik korábbi tulajdonosa üzemelteti a kaposvári színház büféjét
Nem helyi vállalkozás, hanem egy 106 kilométernyi távolságra lévő cég üzemelteti a kaposvári Csiky Gergely színház büféjét. A Szabad Pécs cikke szerint a mohácsi vállalkozás tulajdonosa jó ismerőse a színház igazgatójának, és korábban résztulajdonosa volt Tiborcz István közvilágítási projektekről ismert érdekeltségének, az Elios Zrt.-nek. A büfét működető vállalkozó egykoron egy gimnáziumba járt Orbán Ráhel férjével.

Hiába volt feltétel, a Mol nem vette meg a kukaholdingot
Sajátosan értelmezi a Mol az állammal kötött szerződését. A kormány pedig kesztyűs kézzel bánik az olajtársasággal: már két alkalommal módosította úgy a hulladéktörvényt, hogy segítsen a Mol-on.

Fertő tó: Lázár János kész kikötőt ígér nyár végére, de környezetvédők szerint lejárt az egyik engedély
Nincsen érvényes vízjogi engedélye a Fertő-partra tervezett állami beruházásnak, pedig a környezeti engedély is erre alapul – állította a Fertő tó Barátai Egyesület. A projektért jelenleg felelős Építési és Közlekedési Minisztérium szerint viszont „minden, jelenleg zajló kivitelezési munkához” megvannak a szükséges engedélyek. A korábban leállított építkezést Magyar Péter is megnézte előző délután.

Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamás bűnügyi felügyelet alá került
A Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés miatt első fokon már elítélt médiavállalkozó engedély nélkül nem hagyhatja el az országot, lakó- és tartózkodási helyét nem változtathatja meg. Köteles hetente egyszer a rendőrségen személyesen jelentkezni.

Ismét felvonultak a traktorok az EU-s választások előtt – a szélsőjobb meglovagolja a gazdák ügyét
A szélsőjobboldali Flamand Érdek párt a csütörtökön megkezdődő négynapos európai választások elé időzítette tüntetését Brüsszel mellett. A cél: felhívni a figyelmet arra, hogy a gazdálkodók termőföldjeit és hagyományos életmódját veszélyeztetik a szerintük fennhéjázó környezetvédők.

A figyelmeztetések ellenére Oroszországban sem feledkeztek meg Navalnij születésnapjáról
Alekszej Navalnij támogatói és rokonai a néhai orosz ellenzéki vezető 48. születésnapjára emlékeztek június 4-én. Moszkvai sírjánál és más orosz városok emlékműveinél tisztelegtek az emberek a sokak szerint idén meggyilkolt aktivista emléke előtt minden hatósági figyelmeztetés ellenére.

A szabadságukkal fizetnek – díjat kaptak borsodi riportjukért a Szabad Európa munkatársai
Báthory Róbert oknyomozó újságíró, Gold Attila operatőr és Németh Balázs technikus Tornanádaskán forgatott. A faluban évek óta azért járnak a szülők börtönbe, hogy leüljék a gyerekeik igazolatlan órái miatt kiszabott pénzbüntetést. A riport Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat kapott. Díjazták a hvg.hu, a Telex és a wmn.hu munkatársait is.
 
Amit még tudni érdemes
Eszement nagy biznisz a Garancsi–Tiborcz-féle 600 milliárdos állami irodaházprojekt (444)
Három egymástól független, NER-közeli magánberuházók - Tiborcz István, Garancsi István, Balázs Attila - által felépített irodaprojektet vesz vagy vett meg az állam, hogy állami cégek, minisztériumok, háttérintézmények alkalmazottait helyezze el ezekben. Az ügyletben érintett irodák összterülete 350 ezer négyzetméter, a vásárlások összértéke több mint 600 milliárd forint.

Húzóágazatnak nevezik, mostanában mégis lefelé húzza a magyar gazdaságot az autógyártás (Telex)
Valami baj van az autóiparban. A gyárakból elküldik a bérelt munkaerő egy részét, létszámstopokat vezetnek be, és van, ahol apróságokért rúgnak ki dolgozókat. Iparági pletykák szerint több helyen felmerült, hogy a megrendelések hiánya miatt előrehozzák az általában augusztusban megtartott éves leállást.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése