Sorkatonaság, figyelemelterelés, elvándorlás…

   

Aki nem lép egyszerre... fotó: RTV archív

Volt az államelnökünknek egy emlékezetes beszéde – van róla videó is –, amelyben azt magyarázgatja, hogy (évről évre fogyatkozik Szerbia lakossága, na de) semmi pánik, nem fog ez az ország csak úgy, ukk-mukk-fukk kiürülni, mert ő – előrelátó, hosszan tervező politikus létére – már gondoskodott az újbóli betelepítésről, benépesítésről. Elő is adja, hogy a zseniális elképzelése szerint bevándorlókkal fogják feltölteni azoknak a helyét, akik elhagyták az országot, és 2030-ra nagyjából annyian érkeznek majd, mint ahányan elmentek.

Valamennyit tapasztalunk is ennek a stratégiának a megvalósulásából, még olyan varázstalanított peremvidékeken is, mint amilyen például az én szülőfalum. A csantavéri utcákon is egyre gyakrabban látunk magukat otthonosan érző kínaiakat: deres hajú férfit biciklizni a Szőlősoron, fiatal anyát az iskola előtt a gyerekére várakozni, de még a szabadkai vasútépítők egy kisebb munkaruhás, „bányászsapkás” csoportja is fel-feltűnt a nyáron a falu központjában alkonyat idején. Ezek az ismeretlen kínaiak – értelemszerűen: csantavéri lakosoktól – lakást bérelnek, sőt már házat is vesznek, és éppen most nyitják a negyedik üzletüket. Beszélik az emberek, hogy a valamikor szebb napokat látott vágóhídon indiai férfiak is dolgoznak. A cigányok száma is napról napra szaporodik, jönnek az ismeretlenek, de honnan, merről, senki sem tudja, kifélék-mifélék, senki sem firtatja. Csak találkozunk – mint kövek a vízparton. Én már megkérdeztem az itteni cigányoktól, hogy „ti értitek ezeknek a beszédét?”, mire azt felelték, hogy nem értenek mindent, kicsit furcsán beszélnek. Hogy kik települnek be a falunkba, és mit csinálnak, az a mi politikai vezetőinket cseppet sem érdekli. Jóformán nem is ismerjük a legutóbbi népszámlás legfontosabb adatait, mert ők arra sem kíváncsiak. A lakosság nemzetiségi összetétele, életkor szerinti megoszlása őket nem zsenírozza. Ilyen apróságok miatt igazán nem szorulnak idegcsillapítóra.

Szabadkán mindez nyilván hatványozottan van jelen és fejti ki a hatását. Ott már több évtizede zajlik az agresszív városkép-átalakítás. Alaposan kidolgozott tervek szerint tüntetik el a múlt emlékeit, és rögzítik a saját nyomaikat. Régi patinás épületeket bontanak le – akár a belvárosban is –, hogy a helyükre sok-sok lakást jelentő betonszörnyetegeket emeljenek, és más nemzetek hőseinek állítanak szobrokat. Ha akad is időnként tiltakozás az esztelen rombolás ellen, az csak halk szavú és vérszegény. A lakásokat pedig nyilván nem a kispénzű szabadkaiaknak építik, nem is a nagycsaládosoknak vagy a nyomorúságban vergődőknek. Akik gyakrabban járnak a városba, azt mondják, hogy azokba a boszniai és a koszovói szerbek költöznek be – akik pedig mind többen érkeznek Szabadkára. De az oroszok is felfedezték Észak-Bácskát, azok is jönnek és itt letáboroznak. (Naiv a kérdés? Hogy találják meg a térképen? Éppen Szabadkát…)

A község polgármestere pedig egyszer csak gondolt egy merészet: nem átallotta a várost a szerb államfőnek ajánlani, nem átallotta azt Vučić Szabadkájának nevezni és Szabadka díszpolgárává választani. (Ilyenkor van az, hogy nemcsak kinyílik, hanem ökölbe is szorul az ember zsebében a bicska.) A jámbor észak-bácskaiak persze egy ilyen, a valóságtól jócskán elrugaszkodott kijelentés miatt senkinek sem szokták leharapni a fejét.   

A két- vagy háromnyelvű feliratok, cégtáblák teljesen eltűntek a város központjából, és úgy tűnik nem is hiányoznak senkinek. Hol vannak már azok az idők, amikor egy vállalkozás indításához, egy üzlethelyiség megnyitásához ezt feltételül szabták?  

Nagyon úgy fest, hogy továbbra is folytatni kell a helycsinálást, be kell fogadni az újonnan érkezőket. Erre egy egészen friss példa: elterjedt a hír, hogy az elmúlt héten a hőszigetelőanyagokat gyártó szabadkai Masterplastban felmondtak 40 munkásnak, és 30 újabb név került listára, akiket ezen a héten küldenek majd el. Mert érkezik az „olcsó” külföldi munkaerő, azok számára kell a hely. Abban a cégben történik ez, amelyet alaposan kipárnáztak – sok-sok millióval – anyaországi és szerbiai állami pénzekkel. Egy négygyermekes nő is az utcára került, őrá sem voltak tekintettel. A dolgozókat általában meghatározott időre (pár hónapra) szóló szerződéssel alkalmazták, amit mindig hosszabbítgattak. A szóbeszéd szerint a friss, behozatali munkaerőt el is szállásolják. És ez még alighanem csak a kezdet.

Én mindig szerettem a városokat, Szabadkát is szerettem, mert szép volt, mert hozzám jó volt, mert apám családja onnan származik, mert anyám cselédként ott szolgált a Városháza lakóinál, és sokat mesélt a legendás Városi Kávéházról – meg még számtalan okot, érvet tudnék mondani, hogy miért. De már sok éve nem szeretem, mert időközben megváltozott, megszürkült, elvadult, elbalkánosodott, és emiatt csak elvétve járok az utcáin. Legutóbb például 3 évig be sem mentem, és még csak nem is hiányzott. A változás ennyi idő után is szembeötlő, alaposan feldúlták, feltúrták, felforgatták szegényt. Naná, hogy a nagy, szent fejlődés nevében és a dübörgő gazdaság érdekében! Keletkezett is jó néhány látványos hepehupa, aluljáró, fölüljáró, új vasút… Mert ez mind roppantmód fontos. A falusi 55 éves vízvezeték-hálózat cseréje nem fontos, a szennyvízcsatorna kiépítése nem fontos, a gázvezeték befejezése nem fontos, a tönkrement úthálózat felújítása nem fontos.

Egy ismerősöm, aki már régen hátat fordított ennek az országnak, azt mondja, hogy:
– Valóban nagyon rossz a helyzet most a Vajdaságban. Velem megtörtént a 20-as éveimben, hogy nem volt pénzem, nem volt párom se hosszú ideig, de még azok az évek sem voltak ilyen rosszak, mint ami most ott van. Egyszerűen el kellett jönni onnan, mert ép ésszel nem lehetett volna kibírni. Kiközösítettek, mert jót akartam, mert szóvá mertem tenni bizonyítékokkal, hogy miért lopják el a közpénzeket. Lejárattak és ellehetetlenítettek minden szinten. A munkahelyeket pártalapon hozták létre, és úgy is töltötték be, a pályázati pénzek a nagygazdákhoz kerültek… Én ezt végignéztem úgy, hogy megmoccanni sem tudtam, mert mindenhol az ő embereik voltak. Állást nem kaptam, mert mindig megelőzött (vagy jött utánam) a „rossz hírem”, hogy velem vigyázni kell, mert nekem van bátorságom megszólalni. Azóta számomra ott van az otthon, ahol megbecsülnek, és ahol szövetségeket is lehet kötni úgy, hogy mindenki jól járjon.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a kötelező sorkatonaság bevezetése is – rejtett módon – az újabb lakosságcserét szolgálja. A puhánynak, nyámnyilának mondott mostani fiatalok majd ennek hallatán megijednek, csomagolni kezdenek, egykettőre búcsút mondanak a szülőföldjüknek, és máris jöhetnek a helyükre az idegenek.

A vezérünk kinyilatkoztatta, hogy miért is lesz ez jó nekünk: „Szeretném hinni, hogy mindannyian megértik, mennyire szükségünk van erős hadseregre, mennyi fegyvert kell még vásárolnunk, gyártanunk, előállítanunk. Nem az a vágyunk, hogy bárkit is megtámadjunk, és ezt nem is fogjuk tenni. Az viszont igenis a vágyunk, hogy elrettentsük mindazokat, akik mindennap, szüntelenül fenyegetnek bennünket.”

Érdemes idézni néhány véleményt, hozzászólást a sorkatonaság témájához az egyik közösségi oldalról.

Fábrik Vince: Ez figyelemelterelés. Ennek kivándorlás lesz a vége.

Cseh Endre: Háborúsdit játszani még most is szeretnének, persze csak szemlélőként! Az intellektuális képességük pedig addig sem jut el, hogy visszaemlékezzenek a 90-es évek történéseire – hogy a katonaság semmit sem ér, ha valóban megtámadja valaki az „országnak” nevezett gyarmati egységet.

Borsits Alex: A politikusok és a gyerekeik menjenek először! Meg a tervezett háborúikba is tessék első sorban harcolni majd!

Bibusz Zoltán: Ennek az országnak nincs katonasága, amit úgy neveznek, az is elfér a gombostű hegyén! Ez itt semmi, ami nálunk van, csak nagy ámítás.

Nagy Enikő: Szerintem ezzel csak azt fogják elérni, hogy még többen vándorolnak el. Lassan kiürül az ország. Na, nem baj, jut hely a bevándorlóknak. Csak úgy zárójelben kérdezném, hogy miből tervezi etetni az új katonákat? Hol fognak lakni a gyakorlatok ideje alatt? Ilyen jól áll anyagilag ez az ország, hogy erre mindre jut pénz? Mert akkor igazán elkezdhetnének pénzt áldozni a katonaságon kívül gyakorlatilag minden másra is, tekintve, hogy siralmas állapotban van az egészségügy, az oktatási rendszer, az utak… Végtelen hosszú lenne a lista.

Dóka József: Egy nagy marhaság! Én a 15 hónapos katonáskodás alatt semmit sem tanultam a harcászati dolgokról, csak tudtam lőni!

Benedek Gábor: Vučićék azért szivárogtatják az infót ilyen töményen erről a hülyeségről, hogy ide figyeljetek, miközben ők éppen valamit terveznek, amivel megint lehúzhatják a polgárok pénzét. Mert az újságírókhoz csak az az infó jut el, amit a haladók is akarnak... Ez kormánypropaganda már megint. Nem erre kell odafigyelni, hanem arra, hogy mit akarnak megint megdrágítani. De igazából most ezzel a propagandával két legyet ütnek egy csapásra. Mert így most még azok a sorköteles fiatalok is elmennek Szerbiából, akik eddig ott maradtak. Ürítik ki a Vajdaságot annak érdekében, hogy ha kell, oroszokat engedjenek be, ha kell, kínaiakat, vagy a koszovói szerbeket, ha szorul a nyakukon a hurok. Mert ne felejtsük azt el, hogy Koszovón a nyugati békefenntartók vannak, és semmi sincs ingyen, pláne a védelem. A haladók azzal gazdálkodnak, ami még megmaradt nekik, vagyis a Vajdasággal. Szépen kitalálták ők ezt egyébként. Mindennek emelik az árát, megélhetőséget nem biztosít a szerb állam (csak a seggnyaló pártkatonáknak), és most itt ez a kötelező sorkatonaság... Ha nem akarod, hogy éhen haljon a családod, akkor elindulsz külföldre, ha nem akarsz bevonulni egy olyan állam védelmére, ami senkivel se foglalkozik, csak a sajátjaival, akkor megindulsz külföldre. Ezzel most megszólították a 18-29 év közötti és a 29-50 év közötti korosztályt. Az öregek meg majd meghalnak, és nem kell nekik nyugdíjat fizetni. Ilyen a haladó rezsim, ha nem tetszik valami, hátrahagyod az addig összeszedett vagyonodat és elindulsz szépen. Ezekre az emberekre szavaztatok, mert kaptatok 3000 dinárt...

Szabó Angéla