Oldalak

2024. október 3., csütörtök

Vannak pozitív jelek az új Fővárosi Közgyűlés működését illetően, de sok a bizonytalanság is

A Szabad Európa honlapja

2024. október 3.

Végtelen jogértelmezési viták kísértik majd a fővárosi önkormányzat következő ötéves működését. Inkább a pályaudvar melletti bokor, mint Ukrajna – kárpátaljai menekültek Magyarországon. Irán bejelentette a megtorló akció lezárását, Izrael válaszlépéseket helyezett kilátásba.

Végtelen jogértelmezési viták kísértik majd a fővárosi önkormányzat következő ötéves működését
Egyeztetés zajlott a Fővárosi Közgyűlésbe bejutott frakciók között, ami forrásaink szerint a korábbi hónapok politikai üzengetése után biztató lehet a jövőre nézve. Ugyanakkor máig nyitott kérdés a főpolgármester-helyettesek ügye, emiatt akár hosszú ideig tartó törvénytelen működés is előfordulhat.

Inkább a pályaudvar melletti bokor, mint Ukrajna – kárpátaljai menekültek Magyarországon
Sokan átúszták a jeges Tiszát, úgy menekültek Magyarországra Kárpátaljáról, amikor kitört az ukrajnai háború. Az Orbán-kormány megvonta a támogatást azoktól, akiknek ukrajnai lakóhelyén nem folynak harcok, s ezáltal bizonytalanná vált a sorsuk. Egyet tudnak biztosan: visszamenni nem akarnak. Báthory Róbert több cikkben foglalkozott az üggyel, és most arról beszélt podcastunkban, milyen körülmények között élnek az érintettek jelenleg Magyarországon, milyen helyzet elől és milyen viszontagságok árán menekültek Ukrajnából, és mi várna rájuk, ha hazamennének.

Irán bejelentette a megtorló akció lezárását, Izrael válaszlépéseket helyezett kilátásba
Az iráni külügyminiszter közölte, hogy lezárták az Izrael elleni rakétatámadásaikat, ám ha a zsidó állam megtorló lépést tesz, még keményebb lesz a válasz.

Móra Veronika: A félelem szinte mindenkiben benne van
Az Ökotárs Alapítvány igazgatója szerint a kormányzati kommunikációban léteznek jó és rossz civilek. És ha egy ételt osztó jótékonysági egyesület elkezdi kapargatni, hogy miért is állnak annyian sorba az ingyenebédért, és mi lehet a szegénység oka, azonnal átkerül a rossz szervezet dobozba.

Törvényileg szigorítanák, hogy a tanárok kizárólag az állami egyentankönyvekből taníthassanak
Törvényileg szabályozná a kormány, hogy a magyar tanárok minden körülmények között kizárólag csak az állami tankönyvekből taníthassanak. A tankerületek eddig is korlátozhatták, hogy milyen könyveket rendelhet egy osztály, de a gyakorlati felhasználásba eddig nem volt beleszólásuk.

Újabb bíróság mondta ki, hogy nem vették figyelembe a gyerekek jogait Iványi Gábor iskoláinak bezáratásakor
Hiába közölte a fővárosi kormányhivatal, hogy tiszteletben tartja a bíróság döntését, mégis fellebbezést nyújtott be Iványi Gáborék bezáratott budapesti iskoláinak azonnali jogvédelme ellen. Eközben a Szegedi Törvényszék is kimondta, hogy a hatóság figyelmen kívül hagyta a gyerekek jogait, amikor bezáratta a szegedi iskolát.

Palkovics László lemondott egyetemi posztjáról, miután a kormány EU-s nyomásra szigorítást tervez
Palkovics László volt miniszter azért mondott le, hogy segítse a kormány tárgyalásait az Európai Unióval a közérdekű vagyonkezelő alapítványokba kiszervezett egyetemeket sújtó szankciók megszüntetése érdekében. A kormány néhány napja nyújtotta be a törvénymódosítást, amely jelentősen szigorítja az összeférhetetlenségi szabályokat az ilyen alapítványoknál.

Mészárosék autópályás cége szerint sérült a tisztességes eljáráshoz való joguk
A Mészáros Lőrinc és Szíjj László kormányközeli üzletember érdekeltségeihez tartozó vállalat mindent megtesz azért, hogy védje üzleti titkait még akkor is, amikor az állammal üzletel. Az Alkotmánybíróság viszont másképp látja.

Kijev vizsgálatot indított az ukrán hadifoglyok eddigi „legnagyobb tömeges kivégzésének” ügyében
Az ukrán főügyészség friss tájékoztatása szerint orosz katonák állítólag tizenhat hadifoglyot végeztek ki a donyecki Pokrovszk körzetében.
 
Amit még tudni érdemes
Milliárdos luxusvillát bérelt Dubajban Matolcsy Ádám, az MNB-elnök fia (Direkt36)
A jegybankelnök fia tavaly egyéves bérleti szerződést kötött egy 3,5 milliárd forint értékű, ötszobás, kétszintes luxusvillára, amely Magyarországtól távol, az Egyesült Arab Emirátusokban, Dubaj pálmafa alakú szigetének egyik ágán épült.

Adóparadicsom a focisták számára Magyarország (G7)
Vannak országok, ahol ugyanakkora nettó bér két és félszer annyiba kerül a futballcsapatoknak, mint itthon. Ez komoly versenyelőny a magyar együtteseknek. 

szabadeuropa@rferl.org 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése