Oldalak

2011. szeptember 27., kedd

Apám sírja és örökkévalóságunk

Pásztor Bálintnak és Varga Lászlónak, tisztelettel

Képviselő Urak!
Olvastam jogos megbotránkozásaikat (MSz, VM), politikai elárultatásukról szóló beszámolóikat, és föl vagyok én is háborodva. Alapvetően azért, mert Önök azonnal nem léptek, hanem hezitálnak, és még most is a tanácstalanság olvasható ki soraikból. Nincs itt semmi olyan, ami nem volt várható. Szerbia antifasiszta oldalra rakja magát, Titónak köszönhetően, és nem a valóságos történelmi eseményeknek megfelelően. Most is győztes akar lenni, pedig nem az.
A kolonistáknak odaadott vagyont vissza nem adják. Ez eltökélt szándékuk, s erről egyenesen szóltak is vezető politikusaik, amikor a menetrend nélküli vonatok utasait és azoknak leszármazottait nyugtatgatták.
Nem óhajtanak visszaadni semmit sem a németeknek, sem a magyaroknak. Még a becsületet sem. Megtehetik?
Önökön múlik az egész. Megengedik-e, hogy megtehessék? Van-e erő arra, hogy visszafelé forduljanak azok a hullámok, amelyek partot akarnak szakajtani?
Van erő, Képviselő Urak. Van, csak élnek-e vele?
Föl kellene mondani minden koalíciós megállapodást, Varga úr mondjon le elnökségéről, ne ő legyen már Szerbia EU-csatlakozásának élharcosa! Aztán a Német Nemzeti Tanáccsal együtt kérjék az anyaorsszágaik hathatós támogatását, illetve Szerbia EU-s csatlakozási kívánságának elvetését. Erre bizony ebben a pillanatban komoly indok van!
Itthon aztán teremtsék meg a magyar (és a német) egységet, az együttes választási föllépést. Ez esetben nem lehetnek politikai nézeteltérések! Most nem a politikai, hanem a nemzeti harcnak jött el az ideje!
Ne higgyék, Képviselő Urak, hogy az elharácsolt vagyon után áhítozom. Családom nem érintett ebben. Elődeimnek annyijuk nem volt, hogy elvehették volna tőlük. Volt házuk, de Zentáról nem űzték el kollektíve a magyarokat. Föld az nem volt annyi sem, hogy a sírjuk beleférjen. (Ám meglett helyük, megbékélésükre, a zentai temetőkben.)
Apám volt Horthy katonája és Tito katonája is. Tito ki is tüntette. Ám ez a törvény az én apámat is fasisztává tenné, és én is fasiszta leszármazott lennék. Ez ellen tiltakozom, mert mindkét hadseregbe behívták az apámat. Próbált volna nem eleget tenni a behívóparancsoknak! És szeretném látni azt a szerb képviselőt, aki azt bizonygatja, hogy a katonai behívóparancs az ma is szó a szélben!
Amit írok, nem radikalizmus. Sőt nem is pártpolitika. Csak emberi megnyilatkozás. És végre itt lenne az ideje, hogy délvidéki magyar képviselőink, a szerb pártokban ülők is, levetnék pártos pólóikat, aztán lehullana szemükről a hályog és meglátnák, mi is és milyen is a mi kisebbségi világunk.
A magyar és a szerb köztársasági elnök tegnapelőtti New Yorki-i találkozója nagyon friss. Semmi jóval nem kecsegtetnek a nyilatkozatok. A magyar elnök mondott valami egészen konkrétat, a szerb elnök sztereotípiát válaszolt. A sztereotípia flogiszton. Az ógörögök szerint a semmi és a valami keveréke. (Szerintem a pontos magyar meghatározása: picsafüst. Elnézést kérek a szóért, mert eddigi stílusomba nem illik bele, meg tán nem is pontos kifejezés, de én annak érzem. Picsafüst vagytok, ti vajdasági magyarok, németek, üzeni nekünk a szerb államelnök, és ezt nem feledhetjük el soha, írjuk fel az ajtófélfára, hogy mindig szemünkbe tűnjön!)
Mégis, milyen összefoglalót fogalmaznának meg Önök, Képviselő Urak, szövegeiknek, szövegemnek?
A baj ott lesz, hogy Önök Szabadkán összejönnek és tanácskoznak és elkezdenek filléreskedni. Az idő meg most éppen rohan.
Itt ideológiai és nemzeti ügyekről van szó! Ha ez nem tisztult le, akkor azért kérjék a Jóistent, hogy segítsen, mert ez az egyetlen fogózó!
Képviselő Urak!
Önök négyen képviselték a vajdasági magyarságot országos szinten, hellyel-közzel volt odasimulás is a hatalomhoz, ám erre tovább nincs sem idő, sem hely: vágják már el a hamis köldökzsinórt! Ó nem Pestről táplál az a köldökzsinór, hanem Szabadkáról, Zentáról, Topolyáról, Magyarkanizsáról, Adáról, Óbecséről, Törökbecséről, Pancsováról, Versecről, Hertelendifalváról, Debellácsról, Nagybecskerekről, Csókáról, Törökkanizsáról, Hetényből, Ittabéről, Szentmihályról… Ó, emlékezetemben most ketten is rámszólnak, az én szabadkai Csuka Pista komám, és az én Varga Sándor pedagógus társam, az igazi délvidéki költő, Ürményházát is említsd! Bizony Ürményházát, meg Muzslyát.
Meg Maradékot, Képviselő Urak. Szívdobogásom emlegetése ez a falu.
Ahol én egyszer jártam életemben, akkor is elsírtam magam, mert cirillel írtak magyar szöveget és márványba vésték a temetői betűket. Temetőben láthattuk ezt. Mert máshol már magyar nyelvre utaló betűk nem voltak föllelhetők.
Meg más szerémi falvakat is emlegessenek föl Önök azon az irányadást jelző szabadkai tanácskozáson, szóljanak a szerémi falvakról, nevezzék meg őket, lehet hiába teszik, mert ott már lehet, nem lesz olyan, aki érti a magyar szót, mert elüldözték őt, mert olyan volt a világ erre- és arrafelé, hogy egyik nemzetiség elüldözhette ősi katlanjáról a másikat, és ez bizony nem volt fasizmus, mondják a megmondhatók. És megtehetik a többségiek, akik még mindig az antifasizmus csalfa bűvöletében élnek, mert a világ elfelejtette eme tettüket minősíteni.
Egyszer már meg lehetne vakarászni azt is, hogyan is volt és mennyire is volt antifasiszta a balkáni térség, középkori vallásháború folyt-e errefelé, vagy ideológiai, de hát erre a válaszra pont az emel gátat, aki bizonyítás nélkül megköveteli antifasizmusát.
Képviselő Urak!
Szerényen és halk szóval álljanak az igazság oldalára, védjék magyarságunkat. Önök ebben a harcban vereséget nem szenvedhetnek, mert szavazótáboruk egyetlen népcsoportra korlátozott. Igaz ez akkor is, ha nem csak magyarok ígérgetik szavazatukat kommentjükben, de hát ők olyan kevesen lesznek, hogy nem oszt, nem szoroz a számuk.
Ne féljenek a szavazótábortól! Ők hátteret adnak, mert vagy szavaznak, és el is mennek, ha értelmét látják voksolásuknak. Most, e törvényjavaslattal a demokraták, a liberálisok kimutatták igazi arcukat, őket nem érdekli a vajdasági magyarság.
Fogjanak össze, Képviselő Urak!!
S kezdjék mindezt a kilépésekkel! Országos és vajdasági szinten is. Hívjanak össze összmagyar tanácskozást, mint régen volt a szabadkai sportcsarnokban. Most ennek van itt az ideje és semmi másnak.
Mindezt én egyedül írtam, senki nem volt velem, amíg szövegeztem, nem is voltam a jelen a Délvidéken… Csak a szívem fáj, a vérnyomásom ingadozik. És apám sírja nem lehet átkozott a zentai Fölső-temetőben! És a temetőink sem átkozott helyek, nemzetünk lelke fölött sarjad ott a virág és a fű.

Balogh István
http://www.vajma.info/cikk/olvasok/43/Apam-sirja-es-orokkevalosagunk.html, 2011. szeptember 24. [16:37]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése