Oldalak

2011. szeptember 28., szerda

Az egész vajdasági magyarságot kirekesztették



Ez a törvény eltávolítja Belgrádot az EU-tól – mondta Németh Zsolt államtitkár a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási törvényről – Bekérették Szerbia budapesti nagykövetét – Budapesti tudósítónktól

A magyar kormány megdöbbenéssel értesült arról, hogy a belgrádi parlament olyan formában fogadta el a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényt, amely a kollektív bűnösség elvét ismét életre keltette – hangsúlyozta Németh Zsolt keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A külügyminisztérium államtitkára elmondta: a törvény elfogadását követő napon bekérette Szerbia budapesti nagykövetét, hogy tájékoztassa a magyar kormány álláspontjáról.
Németh Zsolt emlékeztetett: a szerb képviselőház által elfogadott jogszabály értelmében mindazokat, akik 1941 és 1945 között „a megszálló erők tagjai voltak, vagy azok leszármazottai”, kirekesztik a kárpótlásból.


„Ezzel gyakorlatilag az egész vajdasági magyarságot kirekesztették a törvény hatálya alól” – hangsúlyozta a külügyi államtitkár, aki emlékeztetett: a II. világháború ideje alatt mindenkit besoroztak a magyar hadseregbe. „Az, hogy a szerbeket besorozták a Horvátország elleni háborúba, nem eredményezheti azt, hogy háborús bűnösökként tekintsünk azokra, akik eleget tettek a sorkatonai szolgálati kötelezettségeiknek. A felelősség ugyanis egyéni: a nemzetközi és az európai normák nagyon világossá teszik, hogy csak az rekeszthető ki bármilyen jog élvezéséből, aki bűnösnek találtatott” – emelte ki Németh Zsolt.
A külügyi államtitkár kedden (szeptember 27-én – B. A. megj.) bekérette Szerbia budapesti nagykövetét, akit tájékoztatott a magyar kormány álláspontjáról, illetve arról: nem csupán az általános nemzetközi és európai jogelvekkel ellentétes a hétfőn elfogadott jogszabály, hanem Szerbia európai uniós tagjelölti kérelmével is. „Az EU tagjelölti státusának nagyon egyértelmű feltételei vannak, márpedig ezeknek a most elfogadott jogszabály nem felel meg” – szögezte le Németh Zsolt. A nagykövetet arról is tájékoztatta: a magyar kormány készen áll arra, hogy párbeszédet folytasson és a felmerült gondokra megfelelő megoldást keressen Belgráddal az év végéig, amikor a tagjelölti státusról döntenek az unió tagjai.
A külügyi államtitkár emlékeztetett: a Vajdasági Magyar Szövetség nem támogatta a törvény elfogadását, mi több, Pásztor István pártelnök nyilatkozatban kérte Boris Tadić szerb köztársasági elnököt, hogy ne hirdesse ki a jogszabályt. „Mindenben támogatjuk a VMSZ-t. Ebben a kérdésben a VMSZ-nek is és az egész vajdasági magyar közösségnek is maga mögött kell éreznie a magyar kormány támogatását” – hangsúlyozta. Németh Zsolt szerint az elmúlt években jól alakultak a magyar–szerb kapcsolatok, beleértve a kisebbségi kérdéseket is. Emlékeztetett és a jó együttműködésnek tulajdonította azt is, hogy párbeszéd kezdődött az 1944–45-ös atrocitások tudományos igényű feldolgozása érdekében. „Abban vagyunk érdekeltek, hogy ez a folyamat folytatódjon, és ne térjünk vissza a miloševići időszakba. Szeretnénk, ha Szerbia Európához közeledne, ez a törvény viszont éppenséggel eltávolítja Belgrádot az EU-tól. Ezért is kell sürgősen megoldást találni erre a problémára” – emelte ki az államtitkár.
A Magyar Szó kérdésére válaszolva Németh Zsolt elmondta: Magyarország már a vagyon-visszaszármaztatási törvény elfogadását megelőzően jelezte, hogy annak bizonyos részeit elfogadhatatlannak tartja, s a szerb fél megértőnek is tűnt. „Martonyi János külügyminiszter Božidar Đelić kormányfő-helyettesnek a közelmúltban egyértelműen jelezte aggodalmainkat, és megnyugtató választ is kapott. Ennek megfelelően a szerb kormány be is nyújtott egy olyan módosító javaslatot, amely orvosolta volna a problémát, de sajnálatos módon vissza is vonta azt. A szerb kormányzó erőkben támadt bizonytalanság ebben a kérdésben. Schmitt Pál köztársasági elnök is jelezte a szerb köztársasági elnöknek a törvénnyel kapcsolatos aggodalmainkat a közelmúltban. Bízunk benne, hogy hamarosan megoldást találunk erre a nagyon súlyos problémára” – emelte ki az államtitkár.
Németh Zsolt elmondta azt is: Magyarország Szerbia tagjelölti státusával kapcsolatos aggodalmait uniós partnereivel is közölni fogja. „Erre a problémára mindenképpen megoldást kell találni, ha Szerbia az EU tagja akar lenni” – szögezte le.
Mihájlovits Klára
Magyar Szó, 2011. szeptember 28., 3. o.

Hozzászólások (28):

http://www.magyarszo.rs/fex.page:8dd4089c-3880-add2-3c22-e3533ee147f2?start=10

Gedeon
2011. szeptember 28. 15:10 | #32
bravo Turai

Tiszavirag
2011. szeptember 28. 15:06 | #31
Eppen ugy csinaltok mintha nem ismernetek a Szerbeket,azok nem fognak viszaadni semmit senkinek se bocsanatot kerni mindadig meg nem lessz nekik egeto.Azok akik meg abban remenykednek hogy jo Szerbszomszedok (neaggy isten rokonok) majd az erdekunkert felszolalnak azoknak ideje hogy felebregyenek a Testveriseg egyseg fele dajkamesebol!Uraim es holgyeim kedves trestverim Szebeket mar regota nyomja Delvidek fele az Iszlam es nincs hova menekulniuk csak a termofold fele Delvidek fele.Mert sajnos de malnabol meg szilvabol nem lehet jo lakni.Ugyhogy ha akarunk valamit valakitol azt el kell venni,tetszik ez valakiknek vagy nem de ingyen ugysem fogjak viszaadni.

BudaiZs1
2011. szeptember 28. 09:40 | #30
jól tette a VMSZ,hogy nem szavazta ezt meg, én sme szeretnék kollektív bűnös lenni, illetve semilyen bűnös sem addig amíg nem csinálok törvénybeütközőt

presszi
2011. szeptember 28. 08:10 | #29
INKABB ERRE MONDANAK, HOGY EZ A#28, félresikerült bölcselkedés. MERT MOST IS ABBA UTI AZ ORRAT AMIT LEGJOBBAN SZERET

Varga-I.
2011. szeptember 28. 07:58 | #28
#23, ajant, ezt Ön sem gondolhatja komolyan.
#25, félresikerült bölcselkedés.

laci13
2011. szeptember 27. 23:32 | #27
mindig a VMSZ-t szapuljuk most kiálltak ,de végre a magyar kormány is jól és érdekünkbe lépett.......nagy baj ez hogy így történik,de mi magyarok úgy sem tudunk összefogni ,még a magunk érdekében sem ez meg is határozza a távoli jövőt,azaz e történéseknek az eredménye majd később érik be ,de akkor már nem tehetünk érte,és hol vannak ilyenkor a véres szájú demokrata magyarok ,a ligások Ők nem szavazhattak mellete....remélem mi szemünk is kinyilik egyszer...és nem csak a zsebünkre magunkra is adunk.....megjegyzés én nem várok vissza semilyen vagyont ,de a döntés sok mást is meghatározhat hosszútávon....pl.kimondja ,hogy kollektív bünösök vagyunk tehát nem egyenrangú állampolgára ennek a Szerbiának..ezekután tessék szerb pártokba iratkozni,értük küzdeni majd velünk törlik a padlót

presszi
2011. szeptember 27. 23:01 | #26
A NOI FODRASZ GEDEON MEG MARADJON A SZALONJABAN AMIG VAN KELLETJE

FjodorVazilijAtanasz
2011. szeptember 27. 22:51 | #25
szerintem minden Varga maradjon a csizmagyártásnál, márha ahhoz is konyit

Gedeon
2011. szeptember 27. 22:39 | #24
ugyanmár ajant ...

ajant
2011. szeptember 27. 22:30 | #23
http://www.magyarszo.com/fex.page:2010-07-16_Nyilatkozatot_az_1944_45-os_kivegzesek_eliteleserol.xhtml
Ha akkor megteszik a megfelelő lépést most nem fájna a fejünk

Varga-I.
2011. szeptember 27. 22:24 | #22
#21, igaza van, jobbára Budapestre vonatkozott, nem az egész társadalomra.
Azután jött a RSZL, aki jól kisegítette, ...

Hannibal
2011. szeptember 27. 22:17 | #21
Tisztelt Varga-I. a 9-es számú kommentjére reagálva én nem szoktam a magyar társadalmat bírálni.Csupán történésekre reagálok.Ön nyilván a VMSZ-re gondolt amikor ezt a kommentjét írta.Nos mivel ők vannak benne a hatalomban köztársasági és vajdasági szinten is őrájuk hárul az össz felelősség is a vajdaségi magyarság irányában elsősorban.Külőnbözőek vagyunk és különböző módon gondolkodunk. Ezért nem értem rezignáltságának okát.

balassytata
2011. szeptember 27. 22:16 | #20
Sajnos, a "hozzaszolok" nem a temarol beszelnek, de ez ellen viszont csak a moderator tudna tenni. Ha akarna. De nem akar. A tema egyebkent nem ujkeletu, kutyabol nem lesz szalonna, botbol beretva, szerbbol europai beallitottsagu nep. Ezt mindenkor figyelembe kellene venni politikusainknak. Nemeth Zsolt rendes, igaz magyar ember. Cselekedetei alapjan allitom. Erdemes arra figyelni, mit mond. Mert jol mondja.

ibolya
2011. szeptember 27. 21:52 | #19
#14 A helyesírása alapján, ön még mester embernek is gyatra. rendes mester legalább alapszinten bírja anyanyelvét.
Eszmefuttatására válaszom (talán felfogja) A zsidók főleg ügyvédnek, bírónak, orvosnak stb. taníttatták gyermekeiket, (mivel a történelem bizonyos időszakaiban nem birtokolhattak földet) nomármost ők azért oly ,,szegények,, mert sok volt közöttük a képzett ember.
A nép amelynek nincs, kevés vagy hitvány az értelmisége halálra van ítélve, legyen bár mesterember mindegyikük.

gary
2011. szeptember 27. 21:03 | #17
És Horvátország???
A drávaszögi magyarokat ki kárpótolja?
Pedig őket is kollektiven büntették a Titó martalóc csapatai.
Horvátország már átlépte az EU küszöbét!
Horvátország símmán bekerűlhet az EU-ba?, pedig

Varga-I.
2011. szeptember 27. 20:57 | #16
#14, igaza van !
Ne akarjuk az eszünket árulni, tartsuk meg magunknak.

Varga-I.
2011. szeptember 27. 20:30 | #15
#13,így kell ezt csinálni. Magyar pártok egymás ellen küzdenek, kirakatmagyarok a nem magyar pártból rásegítenek a magyar érdek "érvényesítésére".
Egymást szapulni, annak mindig meglesz a hozadéka.

Luis
2011. szeptember 27. 20:26 | #14
Uraim, Europa napja Majus 9 !!! ,A fasizmus elleni gyozelem napja ! es mar is tudjuk mirol van szo ! Nemeth Zsoltnak illik tudnia ezt ... Folyamatossan csak nyoszorgunk... a gyerekeinket mind Tanitokepzobe, Orvosnak stb... iskolaztassuk ! kesobb pedig rajovunk, hogy annyian vannak, hogy soprogetni lehetne az ilyen "szakkaderokkal" AY EG VILAGON SEMMIT SEM TANULNAK MEG !!! szakemberek kellenek ! IGAZI MESTEREK ! Ne akarjuk folytonossan az eszunket arulni.... , a munkat ' a minoseges munkat kell aruba bocsajtanunk... Tegzunk tisyta viyet a poharba !!!, hany magyar gazdag volt abban az idoszakban... a magyarsag nagy tobbsege ketkezu munkas, fold nelkul, haz nelkul, szegeny emberek voltak...

kontra_pista
2011. szeptember 27. 20:17 | #13
Öngólt rúgott az adai népképviselő , Tóth Tamás is, aki nagyapja vagyona visszaszármaztatása ellen szavazott.A zentai Zsírós-Jankelity Anika is megszavazta a törvényt, de őt személyesen nemkárosul, mivel felmenőitől nem volt mit elvenni. A VMSZ teljes vállal kiállt a magyarság érdekében, de hol vannak a magyar törpepártok, a hangjuk nem hallatszik ???

Varga-I.
2011. szeptember 27. 20:06 | #12
#11, mit kellett volna régen megtenni?
Törvényjavaslatot benyújtani talán?

rahel
2011. szeptember 27. 19:58 | #11
vegre màr a magyar kormàny is valamit tett. eszt màr regen meg kellet volna tenni, mert minekünk igy sem jo itt, es csak roszab lesz amiota a dp van a hatalomon.

cs.s.
2011. szeptember 27. 19:39 | #10
Nem kell azt vétózni,nem kapja azt úgysem meg soha...

Varga-I.
2011. szeptember 27. 19:27 | #9
#5, akkor igyekezzen legalább a magyar társadalmat bíráló kirohanásaitól távoltartani magát, ha elvárja a segítséget.
Ne rugdosson öngólt.
#8, tetszik a véleménye.

vajdasagi
2011. szeptember 27. 19:12 | #8
Nekem sajnos ígyse úgyse jár semmi, de nagyon kényelmetlen ez a kollektív bűnös jelző..........az egyik nagyapám éppenhogy a szerbek oldalán partizánkodott, horvát foglyokra felügyelt, meggyőződése volt, hogy az a jó oldal, a másik meg éppenhogy nagy magyar önérzettel rendelkezett, mégis szerb szomszédait dugdosta a magyar katonák elől....a szüleim a titói rózsaszín ködben voltak fiatalok, én meg kollektíve bűnös vagyok, azért mert a dp megijedt valamelyik koalíciós partnerétől.........vmsz-es honatyák, igazi feladat előtt álltok, hátha visszajöhet valami a böcsületetekből..............

borkabat
2011. szeptember 27. 19:05 | #7
a szlovák-szerb viszony irtó jó

ibolya
2011. szeptember 27. 18:59 | #6
#5 Így van, de szerintem ez bele is foglaltatott a válaszba. Kérdés a bunkó szerb kormány ért - e a diplomácia nyelvén?

Hannibal
2011. szeptember 27. 18:52 | #5
Ezekután a magyar kormánynak meg kellene vétóznia Szerbia tagjelölti státusát.

Varga-I.
2011. szeptember 27. 18:38 | #4
pedig sokan kételkedtek, hogy a magyar kormány bármit lép.
És jól lépett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése