Oldalak

2011. szeptember 27., kedd

Újabb incidens Temerinben

Tegnap (szeptember 26-én – B. A. megj.)16.00 óra körül még egy incidens történt Temerinben, amelyben megsérült egy középiskolás diák.
A Vajdaság Ma nem hivatalos értesülései szerint a 15-16 éves szerb diák a park padján ülő magyar szintén középiskolás korú diákot nemzeti alapon provokált és sértegetett, amit az nem hagyott annyiban. A vita dulakodássá fajult, majd tettlegességé, miközben a magyar diák védelmére kelt magyar barátja. A verekedés minden résztvevője kisebb sérülésekkel megúszta. A verekedésben részt vevő középiskolások cáfolták a szerb média állítását, miszerint a 64 vármegye szélsőséges csoport tagjai lennének.
A rendőrség a tegnapi és a korábbi incidensek miatt az est folyamán minden a község központjában tartózkodó fiatalt bekísért kihallgatásra, kiürítette a szórakozóhelyeket, hogy megakadályozza az esetleges tömeges gyülekezést. Az Obraz szerb klerofasiszta szervezet vasárnap délelőttre Temerin központjában a helyi szerbek védelmében tiltakozó megmozdulást jelentett be, melyet a helyi rendőrség jelenlétében visszavont, azzal magyarázva visszalépésüket, hogy nem akarják tovább fokozni a feszültséget.

M. A. – M. Sz. M.
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12386/Ujabb-incidens-Temerinben.html, 2011. szeptember 27. [8:07]



TEMERINBEN GYAKORIAK AZ INCIDENSEK
Vannak csoportok, amelyek rendszeresen zaklatják a magyar fiatalokat, azonban az esetek többségét nem jelentik


A statisztikák tanúsága szerint az utóbbi időben csökkent a magyarok ellen irányuló incidensek száma. Temerinben szeptember 11-én néhány magyar fiatal — akiknek feltehetően közük volt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz is — vasrudakkal, és láncokkal felszerelkezve jól helybenhagytak 5 kiskorú szerb fiatalt. A rendőrség gyorsan reagált a történtekre, az erőszakos viselkedéssel kiváltott bűncselekmény alapos gyanújával az ügyet a Felsőbb Ügyészség elé vitték, és a gyanúsított négy magyar nemzetiségű fiatal ellen eljárást indítottak. Az esetet követően a szélsőségesesen magyarellenes Obraz szervezet bejelentette, hogy az incidensre válaszul tagjaik járőrözni fognak Temerin utcáin. A sértettek szülei állítják, hogy gyermekeik előre kitervelt leszámolás áldozatai, és azért verték meg őket, mert szerbül beszéltek.
P.N. az egyik kiskorú elkövető az esettel kapcsolatban elmondta, hogy aznap este barátjuk születésnapját ünnepelték. A szórakozóhely mellett, ahol a bulit tartották, egy szerb fiatalokból álló csoportra lettek figyelmesek, akik miután elhaladtak mellettük, visszakiabáltak.
– Elkezdték a magyar anyánkat szidni, erre mi utánuk szaladtunk, majd amikor eléjük értünk tovább szitkozódtak, ekkor az egyiket megütöttem. Ezután szétszaladtak – emlékezik vissza P.N. Elmondása szerint ők négyen voltak, még a másik csoport öt fős volt, állítása szerint semmi más nem történt. Ha valóban így történt meg az eset, akkor a szerb sajtóban megjelent tudósítások enyhén szólva némi csúsztatást tartalmaznak, de talán a hazugság kifejezés találóbb lenne. A szerb sajtó 15-20 fős magyar csoportról írt, meg arról, hogy az egyik sértetten, a vasrúddal való ütlegelés következményeként egy 40 centi hosszú sérülés is keletkezett. P.N.-nél ugyan volt egy vasrúd, de mint mondta, azt nem használta, állítása szerint önvédelemből hordja magával. Kissé érthetetlen, hogy a XXI. században, Európában mi ellen kell egy 16 éves srácnak megvédenie magát. P.N. elmondta, hogy Temerin utcái este nem biztonságosak, több barátját, ismerősét is megverték már. Hozzátette: sajnos nagyon gyakoriak a magyar fiatalok elleni incidensek, a verekedők csoportokba verődve járják az utcákat, mindig egy, esetleg két magyar gyerek az áldozat, soha sem támadnak nagyobb csoportra. F.E., a másik gyanúsított hozzáteszi: semmi közük nincs a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, a sértetteket személyesen nem ismerték, de úgy tudják, hogy az egyik szerb gyerek édesapja befolyásos ember, és ez miatt fújta fel a sajtó az esetet. A verekedő magyar fiataloknak még nem volt dolguk korábban az igazságszolgáltatással, és nem is arról ismertek, hogy verekedősek lennének.
A gyerekek elmondják, hogy Temerinben nem csökkentek a magyarok elleni incidensek száma, vannak csoportok, akik rendszeresen zaklatják a fiatalokat, de az esetek többségét nem jelentik, mert a rendőrségtől tartanak, így a magyarok kénytelenek magukat megvédeni.

(tor.)
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4408/Temerinben-gyakoriak-az-incidensek.html, 2011. szeptember 26. [22:27]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése