Oldalak

2011. szeptember 23., péntek

Végéhez közeledik Teleki Júlia rehabilitációs eljárása

Végéhez közeledik Teleki Júlia és családja rehabilitációs eljárása az Újvidéki Bíróságon. A ma délelőtti meghallgatást követően a háromtagú testület döntéséről 30 napon belül értesítenie kell a 1945 januárjában Csúrogról elüldözött és kollektív bűnössé nyilvánított család egyetlen élő tagját. Teleki Júlia bizakodással távozott mai tárgyalásáról remélve, hogy végre leveszik róla és családjáról a kollektív bűnösség bélyegét, mert egy évesen nem követhetett el háborús bűnöket.
- Nem volt bűnös sem az apám, sem az anyám, nem voltak bűnösek a testvéreim, se a nagyapám, akiket kivégeztek. Elmondtam a bíróságon mindazt, ami történt velünk és megérthették, hogy az én apám földműves volt, nem pedig katona. Az volt az érzésem, mintha a fiatal bírónő, aki vezette a meghallgatást, először hallotta volna, hogy mi is a helyzet. Tehát mintha nem is hallottak volna arról, hogy mi történt Csúrogon. Úgy gondolom, sikerült meggyőzni – nyilatkozta Teleki Júlia a tárgyalás után.
Életkorra és nemre való tekintet nélkül nyilvánította háborús bűnössé 1945-ben a délvidéki Csúrog falu teljes magyar és német nemzetiségű lakosságát a jugoszláv katonai közigazgatás. Őket tették felelőssé a három évvel korábbi események miatt, amikor a magyar csapatok bevonulásakor szerbeket értek támadások. A csúrogi magyar férfiakat megölték, a nőket és gyermekeket két másik falu: Mozsor és Zsablya magyarjaival együtt a járeki haláltáborba hurcolták.
Az újvidéki bíróságon több mint 140-en kérték rehabilitációjukat, még felében sem született ítélet. Az évekig tartó folyamat sokaknak kedvét szegte. Cseresnyés Magdolna, aki Júliát a meghallgatásra is elkísérte, szintén érintett, mert nagyapját Verbászon végezték ki a partizánok.
- Reménykedem abban, hogy a kollektív bűnösséget kollektíven fogják levenni. És most így, Júlia bátorságát végighallgatva, nem tudom, hogy lesz-e nekem erőm ezt így végigcsinálni - mondja.
2009 végén megszületett ugyan az első precedens értékű ítélet az 44/45-ös délvidéki vérengzések kapcsán a 2006-ban meghozott politikai kivégzettek és üldözöttek rehabilitációjáról szóló törvény alapján, de évekbe telik a bírósági eljárás. Újvidéken a kérelem beadásától számítva vannak, akik fél évtizedet is várnak az első meghallgatásra. A Tito partizánjai által 1944-45-ben ártatlanul kivégzett, illetve vagyonelkobzással sújtva örökre otthonukból elüldözött csúrogi, mozsori és zsablyai magyarok közül továbbra is többen várják, hogy levegyék róluk a háborús bűnösség bélyegét.

M. A. – M. Sz. M.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12352/Vegehez-kozeledik-Teleki-Julia-rehabilitacios-eljarasa.html, 2011. szeptember 20. [21:02]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése