Oldalak

2011. október 17., hétfő

Négy osztályt vontak össze Beodrán

A szülők szerint ezzel felszámolták a magyar nyelvű oktatást a faluban

Augusztus vége óta harcolnak a beodrai szülők és Bővíz László plébános a gyerekekért, de minden erőfeszítésük ellenére múlt péntektől 13 alsós egyetlen osztatlan osztályban kényszerült folytatni az iskolát.

– Augusztus végén telefonon érkezett az iskolába az utasítás, hogy Beodrán szeptembertől csak egy magyar tanító kap majd fizetést, de az igazgató a saját szakállára továbbra is fenntartotta az alsósok két összevont osztályát. Amikor elkezdtünk telefonálgatni, a Magyar Nemzeti Tanács és a tartományi jogalkotási titkárság is azt ígérte, minden tőlük telhetőt megtesznek értünk. Milivoj Vrebalov törökbecsei polgármesterrel is találkoztunk, de hiába. Én a tiltakozás egyetlen célra vezető eszközének a bojkottot tartottam volna, de az igazgatónak sikerült meggyőznie a szülőket arról, hogy el kell fogadniuk ezt a döntést. Szerintem ezzel be is fejeződött a harcunk – mondja csalódottan Bővíz plébános.


Beodra

Az összevont osztályokban az oktatás veszít a hatékonyságából. A tantervet már két osztály összevonása esetében is szűkíteni kell, ha pedig négy osztály diákjai tanulnak együtt, az további problémákat jelent. A beodrai iskola magyar osztályaiba járó gyermekek szülei emiatt az iskola igazgatójához fordultak panaszukkal, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete pedig Staniša Banjanint, a Szerbiai Oktatási Minisztérium bánáti tanügyi felelősét kérte levélben, hogy tegye lehetővé az oktatást két összevont osztály keretében. „Egy módszertani egység feldolgozására egy iskolai órára van szükség, ami négy összevont osztály esetében nem lehetséges. E mellett alkalmazni kell a kompetencia alapú képzést, amikor a tudás gyakorlati alkalmazására kell helyezni a hangsúlyt, tehát sokkal több gyakorlatra, individualizált munkára van szükség az órákon. Az ilyen szervezés a többi tantárgy oktatásának szűkítését vonná maga után. Az írás, olvasás, a matematika tanítása a többi tantárgy: a testnevelés, a képzőművészet és a zene rovására történne, és ez a tanulók testi és lelki fejlődését károsítaná. Ezért véleményünk szerint oktatási szempontból elfogadhatatlan a négy osztály összevonása” – áll többek között a VMPE levelében. A szülők beszámolója szerint az elmúlt napok alátámasztják a VMPE aggodalmait: órák maradtak el, lazult a fegyelem, és a gyerekek is rosszul viselik a változást.

Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt mondja, az MNT sem nyugszik bele a döntésbe.

– Óriási erőfeszítésekkel megpróbáltuk elkerülni az összevonásokat. Ez ott, ahol megvolt az ötös diáklétszám, az esetek döntő többségében sikerült is, néhány esetben azonban – Feketetón, Oroszlámoson, Beodrán – maradtak nyitott kérdések. Ezek mind a bánáti iskolaigazgatósághoz tartoznak, itt tapasztaltuk a legkevésbé konstruktív hozzáállást. Ezek az esetek azért is specifikusak, mert az oktatási minisztérium nem tájékoztatta szándékáról előzetesen az iskolákat, így az igazgatók nem tudtak erre felkészülni, és mi sem értesültünk időben a problémáról. Erre a hátsó zsebből elővett kártyára a tartományi titkárság támogatásával az MNT rögtön reagált, a döntés lehetősége most az oktatási miniszter kezében van, de az önálló osztályok finanszírozása megszűnt. Rosszul áll a csata, de mi nem adjuk fel. Ha a minisztérium hajthatatlan marad, ombudsmanhoz fordulunk és jogi lépéseket teszünk – mondta el érdeklődésünkre az MNT elnöke.

Ha a helyzet nem változik, a szülők szerint sokan fognak úgy dönteni, hogy gyermeküket inkább szerb osztályba vagy a törökbecsei iskolába íratják be, hiszen megítélésük szerint a jelenlegi körülmények között a gyermekek továbbtanulási esélyei csökkennek. Ha erre valóban sor kerül, Beodrán nagy valószínűséggel örökre megszűnik a magyar nyelvű oktatás.

Fehér Rózsa
Magyar Szó, 2011. október 15., 9. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése