Oldalak

2011. október 13., csütörtök

Német sajtó: kételyek, hogy Szerbia belátható időn belül "EU-kompatibilis" lesz

Több német országos napilap kételyeket hangoztatott csütörtökön Szerbia európai uniós tagjelölti státusával kapcsolatban, és annak megadását elsietettnek nevezte.
A tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung kommentárjának a Háromszor is megfontolni címet adta. A konzervatív napilap helyes szándéknak nevezte, hogy az Európai Unió biztosítja a csatlakozás perspektíváját a nyugat-balkáni országok számára, mégpedig azzal a szándékkal, hogy elősegítse a régió stabilizálását.
Az újság ennek ellenére annak a nézetnek adott hangot, hogy tagállamoknak kétszer vagy háromszor is meg kell fontolniuk a dolgot, mielőtt végleges döntést hoznak. A koszovói konfliktus lezárását szigorú előfeltételnek kell tekinteni - hangsúlyozta a lap, emlékeztetve Ciprus példájára, illetve arra, hogy a ciprusi konfliktus megoldását a szigetország felvétele egyáltalán nem segítette, sőt megnehezítette, megnehezítve egyben az unió belső működését is.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung arra is felhívta a figyelmet, hogy a 27 tagállam a jelen helyzetből kiindulva aligha sorakozik fel egységesen Szerbia uniós tagsága mögött. Brüsszelnek ezt is fontolóra kell vennie - írta a lap, utalva arra, hogy mindez befolyásolhatja a bővítés további menetét is.
Végezetül a német konzervatív újság kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Szerbia belátható időn belül minden tekintetben "EU-kompatibilis" lesz-e. (MTI)
Német sajtó: kételyek, hogy Szerbia belátható időn belül "EU-kompatibilis" lesz, 2011. október 13. [10:59]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése