Oldalak

2011. október 24., hétfő

Szerbiai képviselőház: Nincs pénz lefordítani a dokumentumokat a kisebbségek nyelvére

Míg valamennyi európai parlament, beleértve nemrég óta a koszovóit is, honlapján közli a dokumentumokat a kisebbségek nyelvén is, a szerbiai képviselőháznak erre nincs pénze.
A Blic napilap szerint a szerbiai parlament honlapján, amelyet júniusban helyeztek üzembe, csak szerb és angol nyelven olvashatók a parlamenti dokumentumok. A képviselőházban a Blic újságírójának nem tudták megmondani, mikor vezetik be a többnyelvűséget. Mint mondták, elsődlegesen az USAID projektumon keresztül akarták ezt megvalósítani, amely segített elkészíteni a honlapot is. A lap szerint magyar, román, szlovák, ruszin, albán és roma nyelvű fordításokról volt szó kezdetben.
– Sajnos, nagyon terjedelmes és drága projektumról van szó, amely újabb emberek foglalkoztatását igényelné, nekünk erre pedig jelenleg nincs lehetőségünk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy lemondtunk volna ennek megvalósításáról. Amint a feltételek megengedik, tető alá hozzuk. Jelen pillanatban azonban még megsaccolni sem tudjuk, mikor lesz ez – magyarázták a képviselőházban.
Annál is inkább, mert, mint mondják, a többnyelvűség bevezetése kisebbségi fordítók foglalkoztatását is magába foglalná, ez pedig azzal járna, hogy a nemzeti kisebbségek pártjainak képviselői lehetőséget kapnának arra, hogy anyanyelvükön szólaljanak fel a parlamentben. Ez a gyakorlat egyébként nem új, a tartományi képviselőházban már régóta alkalmazzák.
Az új honlap kidolgozásán egy egész munkacsoport dolgozott Gordana Čomić parlamenti alelnök vezetésével. A honlap beüzemelésekor Čomić a legfontosabb újdonságként éppen a többnyelvűséget említette, valamint azt, hogy a dokumentumokat ezentúl a kisebbségek nyelvére is lefordítják. (Blic)
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4481/Szerbiai-kepviselohaz-Nincs-penz-leforditani-a-dokumentumokat-a-kisebbsegek-nyelvere.html, 2011. október 23. [22:20]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése