Oldalak

2011. október 20., csütörtök

Törlődik a kollektív bűnösség elve

Varga László: Csak azok záródnak ki a vagyon-visszaszármaztatásból, akik háborús bűnöket követtek el

A hétfői (október 17-i – B. A. megj.) Pásztor–Tadić-tárgyalást követően, amelyen elvi megállapodás született, hogy milyen irányban lehet megoldani a kollektív bűnösség elvét a vagyon-visszaszármaztatási törvény vonatkozásában, már szerdán sor került egy megbeszélésre a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői és az igazságügyi minisztérium munkatársai között. Mint azt Varga Lászlótól, a VMSZ parlamenti képviselőjétől megtudtuk, az ülésen még egy további lépést sikerült tenni annak érdekében, hogy a fennálló helyzet megoldódjon, ugyanis a kormány a jövő hét folyamán tervezi elfogadni a rehabilitációról szóló törvénytervezetet, amelyet november második hetében tárgyalna meg a Szerbiai Képviselőház.

– Egy olyan megoldás kezd körvonalazódni, amelynek lényege, hogy az, aki a második világháború során az úgynevezett megszálló erők kötelékében szolgált, nem záródik ki a vagyon-visszaszármaztatás folyamatából. Azon személyek, akik ezekben a katonai egységekben szolgáltak, és emiatt a második világháború után semmiféle elmarasztaló döntés, bírósági ítélet, vagy közigazgatási döntés nem született ellenük, azok minden korlátozás nélkül benyújthatják majd a vagyon-visszaszármaztatási kérelmüket. Akik esetében pedig a második világháború után született – elkövetett, vagy el nem követett cselekményeik miatt – elmarasztaló döntés, azok, mint eddig is, élhetnek a rehabilitációs folyamattal. Ha a rehabilitáció során bebizonyosodik, hogy nem követtek el háborús bűncselekményeket, akkor ezek a személyek szintén jogosultakká válnak a vagyon-visszaszármaztatásra – ismertette a rehabilitációs törvénytervezet szóban forgó részét a VMSZ képviselője.

Szavai szerint a megoldás azt fogja eredményezni, hogy aki ellen nincs elmarasztaló döntés, azt ma is ártatlannak fogja tekinteni a szerbiai törvényhozás, vagyis törlődik a kollektív bűnösség elve. Csak azok záródnak ki a vagyon-visszaszármaztatásból, akik valóban háborús bűnöket követtek el. Kiemelte, ezzel az igen bonyolult témával a törvény egy teljes szakasza foglalkozik majd. Mint megjegyezte, emellett létezik egy olyan gondolkodási irány is, hogy azok esetében, akik ellen a kollektív bűnösség elve alapján születtek meg a döntések – például Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakossága – ők egy olyan rehabilitációs eljárásban mentesülnének a bűnösség terhe alól, amely egy nagyon leegyszerűsített eljárás lenne, csupán egy kérelmet kellene benyújtani, és hatóságilag csak azt kellene bebizonyítani, hogy abban az időben valóban az adott településen éltek.

– Még messze vagyunk a törvény elfogadásától, de ezek azok a megoldások, amelyek mellett ki fogunk állni, és amelyekkel kapcsolatban az ülésen nyitottságot tapasztaltunk – mondta Varga.

Az ülésen Slobodan Homen igazságügyi államtitkár és munkatársai, valamint Pásztor Bálint és Varga László, a VMSZ parlamenti képviselői vettek részt.
Magyar Szó, 2011. október 20., 1 és 4. o.
http://www.magyarszo.com/fex.page:2011-10-20_Torlodik_a_kollektiv_bunosseg_elve.xhtml



A SZERB KORMÁNY ÉS A VMSZ MEGÁLLAPODOTT A REHABILITÁCIÓS TÖRVÉNYRŐL

A szerb kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselői megállapodásra jutottak a rehabilitációs törvény szövegében.
Ezzel áthidalhatóvá váltak azok az észrevételek, amelyeket a VMSZ fogalmazott meg a restitúciós törvénnyel kapcsolatosan - jelentette a Tanjug szerb hírügynökség és a B92 televízió szerda este.
Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete a B92 műsorában kijelentette, hogy Budapestnek nincs oka vétót emelni Szerbia uniós tagjelöltségi státusa ellen az EU decemberi tanácskozásán, ha a VMSZ számára elfogadható az a megállapodás, amelyet a szerb kormánnyal ért el a restitúciós törvénnyel kapcsolatosan.
A belgrádi magyar nagykövet hangsúlyozta: "Ha a megállapodás elfogadható a VMSZ számára, akkor Magyarország számára is elfogadható lesz, mert nézeteink e tekintetben nem különböznek, de természetesen előbb látnunk kell a megállapodás szövegét".
Nikowitz Oszkár nagykövet mellett a B92 TV-stúdiójában lezajlott beszélgetésen jelen volt Pásztor Bálint, a VMSZ szerbiai parlamenti képviselője és Slobodan Homen, a szerbiai igazságügyi minisztérium államtitkára is.
Pásztor Bálint és Slobodan Homen megerősítette, hogy a szerb kormány és a VMSZ megállapodott a rehabilitációs törvény szövegében, amellyel áthidalhatóvá váltak azok a kifogások, amelyeket a VMSZ fogalmazott meg a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvénnyel kapcsolatosan.
Slobodan Homen kijelentette: bízik abban, hogy a hét végéig befejeződnek a konzultációk a szerb parlamenti pártok képviselőivel, és a rehabilitációs törvény tervezetét a kormány már a jövő héten elfogadja.
A szeptember végén elfogadott szerb restitúciós törvényt a VMSZ elutasította, mert - szerinte - általa jogerőre emelték Szerbiában a kollektív bűnösség elvét. A VMSZ ezért alkotmányossági felülvizsgálatot kért a törvénnyel kapcsolatosan. Magyarország szintén határozottan elítélte a szerb restitúciós törvényt, hangsúlyozva, hogy az szembe megy az európai jogrenddel, és kilátásba helyezte, hogy ha Belgrád nem változtat rajta, megvétózza Szerbia uniós tagjelölti státusát. (MTI)
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12480/A-szerb-kormany-es-a-VMSZ-megallapodott-a-rehabilitacios-torvenyrol.html, 2011. október 19. [22:38]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése