Oldalak

2011. november 10., csütörtök

Az 1944-es magyarellenes atrocitások áldozataira emlékeztek Zentán


A vajdasági magyarokkal szemben elkövetett 1944-es atrocitások zentai áldozataira emlékeztek ma este Zentán. A rendezvény résztvevői a Szent István kápolnában megtartott gyászmisét követően az egykori Amerika Szálló épületéhez vonultak, ugyanis az 1944-es atrocitások idején ez a hely kínzóhelyként szolgált.
Az emlékezők ezután égő mécsesekkel a kezükben a Tisza-parton felállított kopjafához vonultak, ahol Tari László helytörténész elevenítette fel a szomorú eseményeket, felidézve az áldozatok emlékét is. A rendezvény folytatásában Širková Anikó, Zenta község polgármester asszonya mondott ünnepi beszédet, amelyben az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, majd Rácz Szabó László, a képviselő-testület elnöke emlékezett az áldozatokra, kitérve a restitúciós törvény egyes momentumaira is. Miután a Zentai Gimnázium tanulói, Berze Angéla és Mucsi Róbert felolvasták az áldozatok névsorát, az önkormányzat és a politikai tömörülések képviselői megkoszorúzták a kopjafát. Az önkormányzat nevében Širková Anikó és Rácz Szabó László, a Magyar Nemzeti Tanács nevében dr. Zsoldos Ferenc, a Magyar Polgári Szövetség nevében Döme Anikó és Miklós Éva, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nevében Berze József és Zámborszky János, a Vajdasági Magyar Szövetség nevében pedig Lőrinc Csongor és Gion Márta helyezték el a kegyelet virágait.
A megemlékezés végén Širková Anikó és Rácz Szabó László csónakba ültek, és a Tisza-parton legyilkolt zentaiak emlékére a Tisza közepén is elhelyezték az önkormányzat koszorúját.
mi.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12583/Az-1944-es-magyarellenes-atrocitasok-aldozataira-emlekeztek-Zentan.html, 2011. november 9. [21:19]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése