Oldalak

2011. november 29., kedd

Délvidékre telepített romák, harmadik világbeli arab menekültek, katonai eligazítás


Sajtótájékoztató
Csendben, de szervezetten zajlik a főleg koszovói származású, nyugati országokból kitoloncolt roma személyek betelepítése a délvidéki – főleg magyar többségű – településekre – állítja László Bálint a Magyar Remény Mozgalom elnöke. Eddig többek között Kisbajmokon, Csantavéren, Martonoson, Horgoson, Tóbán, Magyarcsernyén és Péterrévén jegyeztek fel aggodalomra okot adó eseteket. A párt kutatása alapján Olaszországból és Dániából pénzelik a házvásárlásokat, és több településen a jövevények már megváltoztatták a lakosság etnikai arányát.

Délvidékre telepített romák, harmadik világbeli arab menekültek, katonai eligazítás
A Magyar Remény Mozgalom (MRM) az év első felében már figyelmeztetett, hogy az Európai Unióból kitoloncolt és kitoloncolásra váró, illetve Koszovóról és Dél-Szerbiából származó romák tömegei kezdenek beszivárogni Délvidék északi részébe. Akkor érkezésüket az érintett településeken a közbiztonsági helyzet drasztikus romlásából és a helyi őslakosság elégedetlenségéből is meg lehetett állapítani. A veszély nagyjából négy éve jelentkezett, és akkor kezdett valósággá válni, amikor Szerbia aláírta az EU-hoz való csatlakozás előfeltételének egyik követelményét, a nemzetközi toloncegyezményt. Becslések szerint 100-150 ezer szerb állampolgárságú, túlnyomó többségben cigány nemzetiségű személyt érint a rendelkezés.
Információink alapján jelenleg öt délvidéki község érintett, ezek pedig Szabadka, Magyarkanizsa, Óbecse, Magyarcsernye és Bégaszentgyörgy. Konkrét települések pedig: Kisbajmok HK, Csantavér, Bajmok, Martonos, Horgos, Péterréve, Bácsföldvár, Torontáltorda, Magyarcsernye, Tóba, Szerbcsernye és Klári.
Néhány konkrét példa ezek közül könnyen kiemelhető. Szabadkán, a Kisbajmok helyi közösség területén olyan üresen álló, felújított házak találhatóak, amelyek – a helyi romák állítása szerint – nyugatról hazaérkező romák betelepülésére vár. Ebben a helyi közösségben 2008-ban a rendőrség, hivatalnokokkal az oldalukon, végeztek házfelméréseket is. Nem indokolták meg, hogy milyen szándékkal.
Csantavéren az érkezők után katasztrófális mértékű bűnözési hullám söpört végig a településen, ahol a lakosok a rendőrség hatékony fellépését és az elkövetők komoly büntetését követelték.
Martonoson a korábbi 5 százalék roma számaránya az újonnan érkezők után már kb. 15 százalékra nőtt meg, és súlyos szociális és közbiztonsági problémák sora ütötte fel a fejét.
Horgoson is hasonló helyzet állt elő, ráadásul itt a magyarul semmit se értő cigányok gyerekeit magyar osztályokba íratták a magyarországi oktatás-nevelési támogatás miatt, ami fejenként 80-90 euró értékű. A magyar szülők felháborodtak és féltették az oktatás színvonalát és a saját gyermekeik fizikai épségét is.
Torontáltordára is érkeztek új cigány családok, igaz, kisebb számban, de ők is terrorizálták a helyi lakosokat.
Péterrévén egy faluszéli utcába költöztették be a népes roma családokat. Van több üresen álló, de már előre felvásárolt ingatlan is. Akad olyan cigány férfi, akinek 55 évesen már 44 unokája van. Az UNICEF rendszeresen kilátogat hozzájuk és segíti őket. Nekünk azt mondták, hogy egy bizonyos Ilija bácsi kerítette nekik a házakat. A cég pontos neve: Broker agencija za promet nekretnina Temerin. Az ügynökség hivatalos képviselője egy bizonyos Halápi Nándor. Jelenleg kb. 350 magyar és 150 szerb diák van Péterrévén, a szerbek közül nagyjából 30 az új cigány gyermek.
Érkeztek még aggasztó hírek Magyarcsernyéről és Tóbáról is, de ezek az alábbiakban, később kerülnek részletezésre.
November 3-án levelet intéztünk az öt érintett község polgármestereinek és rendőrfőnökeinek, amelyben a következőt írtuk:
Van-e tudomása és információja a Szerbiai Belügyminisztérium körzeti kirendeltségének és községi önkormányzatnak arról, hogy az önkormányzat területére szervezett/irányított/támogatott betelepítése zajlik az Európai Unió területéről jogerősen kitoloncolt, illetve korábban koszovói illetőségű szerb állampolgárságú, roma/cigány nemzetiségű polgároknak?
Ha VAN erre vonatkozó információjuk, nevezzék meg azokat a személyeket, szervezeteket vagy állami/tartományi/önkormányzati szerveket, akik anyagi és/vagy technikai támogatásával történik a folyamat.
Ha NINCS bizonyítékuk és információjuk a folyamat igazolására, kérjük, hogy azonnal indítsanak kivizsgálást az ügyben, ugyanis:
Az Európa Tanács (ET) a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének 16. cikkében az aláíró államok kötelezettséget vállaltak, hogy „tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt elvekből származnak”.
A szerb alkotmány 78. szakasz 3. bekezdése szerint „azokon a területeken, ahol hagyományosan és jelentős számban élnek nemzeti kisebbséghez tartozó személyek, tilos a lakosság nemzeti összetételének mesterséges megváltozását eredményező intézkedések foganatosítása”.
Teljesen valószerűtlen az az elképzelés, hogy a Dél-Szerbiából és Koszovóból származó roma nemzetiségű szerb állampolgárok bármiféle szervezett és pénzelt közvetítő nélkül, spontán módon éppen az északi, vajdasági (relatív vagy abszolút) többségében magyarok által lakott településeket választják megtelepedésük végállomásaként.
A levélre Magyarcsernye polgármestere, Pera Milankov reagált, ezért az MRM elnöke személyesen találkozott vele Magyarcsernyén, ahol elmondta, hogy három és fél éve, amióta ő a polgármester, folyamatosan érkeznek a koszovói cigány családok a községbe. A levélben említett Tóbán és Magyarcsernyén kívül Klárira és Szerbcsernyére is költöznek. Megpróbálták a dobrovljac telepes falvakba is, de a helyi lakosság elkergette őket. Klárin már nyáron történtek illegális házfoglalások. Magyarcsernyén bizonyított, hogy házak felvásárlását egy bizonyos INTERSOS nemzetközi segélyszervezet pénzelte, amely olaszországi illetőségű. Az UNCHR, vagyis az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága támogatja az INTERSOS-t. A hivatalos rendőrségi statisztikák szerint a község adott településein 100-ból 100 bűnesetet az érkező cigányok követtek el, Klárin egy idős asszonyt is megöltek már.
Pera Milankov polgármesternél egyszer jártak Európából illetékesek, elsősorban Dániából, akik tájékozódni akartak a helyzetről, de valójában nem csak olaszországi, hanem dániai pénzelők is szerepelnek a cigányok támogatói között.
Klárin már a lakosság kb. felét alkotják, az első osztályban 1 szerb és 9 cigány gyermek van, míg Szerbcsernyén nagyjából fele-fele az arány. Kiderült az is, hogy Magyarcsernyén ezek a cigányok, akik magyarul nem is tudnak, a népszámlálás során magyarnak vallották magukat. Pontos okokat nem tudni, de feltételezhető, hogy jobb bánásmód és a magyarországi nevelési-oktatási támogatások igénylése miatt tettek így. A községben kb. 10 százalék lehet már az arányuk. Az adatok hitelességét Zorica Stepanović, a községi Vöröskereszt elnökasszonya is megerősítette.
Összegezhető, hogy egy súlyos problémáról van szó, amelyről nem beszélnek nyilvánosan! Nyelvi különbségek, oktatási problémák, a közbiztonság romlása, a beilleszkedni nem tudás, a reprodukciós különbségekből eredő fenntarthatatlan állapotok miatt az őslakosság szenved máris ezeken a településeken. Az Európai Unió területéről jogi és anyagi támogatást biztosítanak nekik, ami nem más, mint szervezettséget bizonyít, vagyis alkotmányellenes!
A szerb állam felelőssége felmerülhet a 2007 és 2008 során végzett észak-vajdasági házfelmérések kapcsán! 2007-ben Ilić infrastruktúrális miniszter küldött levelet a délvidéki önkormányzatoknak, hogy készüljenek fel romatelepek létesítésére! Ezek a tények.
A megoldás szerintünk, hogy bizonyítani kell a szervezettség tényét, így lehet hivatkozni az alkotmány adott szakaszára és a nemzetközi egyezményekre is. Oda kell visszatelepíteni őket, ahonnan elköltöztek. Ha nem lehet, akkor a hozzájuk legközelebb eső községek területére! Le kell állítani a cigányok nemzetközi pénzelését és támogatását, a dokumentumok nélkül letelepedettek státuszát pedig rendezni kell, ami a hatóságok feladata. A közbiztonságot a kisértékű lopásokra vonatkozó idevágó törvényi rendelkezés drasztikus szigorításával és a polgárőrség intézményének bevezetésével kell rendezni. A már beköltözött cigány lakosok számára pedig legalább közmunkát kell biztosítani a szociális támogatások helyett. Komplex probléma, de csak akkor lehet megoldani, ha az állam is felkapja a fejét és a fent felsorolt javaslatokat realizálja.
----------------------
Augusztus és szeptember folyamán koncentráltan jelentek meg az arab menekültek Szabadkán a Zentai úti temetőben és környékén. Főként Észak-Afrikából, a Közel-Keletről és a Távol-Keletről érkeztek a gazdasági és politikai menekültek. A pártunk képviselői az elsők között volt a zentai úti temetőben felmérni az állapotokat, és beszéltünk az arabokkal, illetve a temetőcsősszel. A helyzetfelmérés után levelet küldtünk a szabadkai polgármester részére is. Pár nappal ezután megjelentek a határőrség rendőrei és kiszorították a temetőből, illetve az emlékhelyről az arabokat, majd pedig a kommunális közvállalattal feltakarítattak.
Később újra megjelentek az idegenek, még nagyobb számban, és már különböző táborhelyeket alakítottak ki a szeméttelepen és környékén. A környékbeli lakosok féltek, az áramot és terményeket lopták tőlük. Látszólag senki se vizsgálta, hogy ki és hogyan csempészi ezeket az embereket át a zöldhatáron. Nemrégiben azonban több buszra felpakolták az arab menekülteket és oda szállították őket, ahonnan Szerbiába bejutottak, vagyis Macedóniába.
De ez is csak akkor történt meg, amikor Szerbiában, Loznicában a lakosság már az utcára vonult az elégedetlenség miatt. Mivel a probléma bármikor újra jelentkezhet, ezért felszólítjuk a hatóságot, hogy készüljenek fel az ilyen helyzetre és védjék meg az állampolgárokat. Az üresen álló laktanyákat csak abban az esetben szabadjon használni menekültszállásként, amennyiben elharapódzik a helyzet és akkor is csak azokat, amelyek az érintett települések területén találhatóak. A határőrség és a különleges rendőrség pedig tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az illegális embercsempészet hálózatát szétverje és felszámolja.
----------------------
A sorkatonai szolgálatot betöltött személyek az utóbbi hetekben és napokban, különböző időpontokban kaptak a katonaság részéről egy felhívást, miszerint meg kell jelentkezniük a körzeti központjukban, hogy megkapják a friss hadi beosztásukat! Ugye, minthogy, Szerbiában már hivatásos katonaság működik, ezért érthetetlen, hogy miért van erre szükség. Ugyan, létezik aktív és passzív tartalékos hadállomány is, de felettébb gyanús és furcsa, hogy az ilyen mozgósítás éppen akkor történik, amikor Észak-Koszovóban politikai és hadászati szempontból is konfliktushelyzet van.
A pártunk nyugalomra szólítja fel a délvidéki magyarságot és minden érintettet, kerülni kell a pánikkeltést, de nem szabad szó nélkül hagyni a történéseket.
Minthogy a nagykikindai körzeti katonai megbízott tájékoztatása szerint az eligazításon személyesen meg nem jelenő személyek ellen nem látnak elő szankcionálást, ezért aki úgy érzi, hogy nem szeretne eleget tenni a levélben foglaltaknak, ne tegyen. Viszont az se követ el hibát, aki elmegy az eligazításra.
Természetesen, nem támogatjuk Szerbiát semmiféle fegyveres konfliktus és katonai akció vonatkozásában, főként nem engedjük, hogy abba a délvidéki magyarokat bevonják. Az itteni magyarok számtalanszor bizonyították, hogy rendes polgárai ennek az országnak, ha már csak a közterhek viselésének rendszerességét és mértékét megfigyeljük. A pártunk figyelemmel kíséri az eseményeket, és ha valami szokatlant vagy gyanúsat tapasztal, azonnal reagálni és tájékoztatni fog.

http://www.mrm.rs/aktualis/651-magyar-nyelv-vidi-beillesztve, 2011. november 28. hétfő, 16:16

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése