Oldalak

2011. december 24., szombat

TORDA – A NÉPSZÁMLÁLÁS UTÁN

Összeomlás előtti falu

Torda lakossága a két népszámlálás között 313-al csökkent, illetve most már csak 1458-an laknak a faluban – írja Dobai János „polgármester” a Tordai Újság karácsonyi számában. (A valamikor virágzó, gazdaságilag is erős, magyarlakta falunak az 1960-as években közel 4000 lakosa is volt.)
A hírben az is megtalálható, hogy „elöregszik a falu”, de az átlagéletkorról – ami bizony, elég magas – már nincsen adat. De nem csak az a baj, hogy lecsökkent a falu lakossága, hanem az is, hogy a fiatalok – akik még a faluban maradtak – nem vállalnak gyermeket. Az újság ugyanebben a számában (a 24. oldalon) közölt anyakönyvi adatok egyenesen elképesztők: augusztustól december végéig egy gyermek született (októberben), az elhalálozások száma pedig kilenc.
A lap arról már nem közöl adatot, hogy az utóbbi időben jelentősen megváltozott a falu nemzetiségi aránya, mivel nagyszámú roma költözött a faluba.
A munkaviszonyban lévők száma a faluban szinte elenyésző, nincsen egyetlen komolyabb termelőüzem, nagyobb vállalkozás sem, a munkanélküliségi ráta rendkívül magas. Így, a lakosok az amúgy is silány helyzetben lévő mezőgazdaságból próbálják fenntartani magukat.

A tordai templom

Hat évvel ezelőtt (Múlt, jelen. Ábránd, valóság, Tordai Újság, 2005. december 25., 10-11. o.) megpróbáltam felhívni a lap szerkesztőségének figyelmét, hogy ne csupán hagyományápolással és „csak jó hírek” közlésével, a helyi vezetők és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) „sikereivel”, hanem a falu életének és fejlődésének érdemi kérdéseivel is foglalkozni kellene. Az a választ kaptam, hogy a „lap nem foglalkozik politikával”, meg hogy „nincsenek hivatásos újságírói” és, hogy „a tordaiaik és a tordáról elszármazottak akkor is kedvelik és olvassák, ha nem tökéletes”.
Hiába írtam, hogy „aki nem foglalkozik politikával, annak a sorsáról mások döntenek”. A lap továbbra is ugyanazt a szerkesztéspolitikát ápolja, olyan benyomást keltve az olvasóban (belföldiben és külföldiben), hogy a faluban minden szinte virágzik, a legnagyobb rendben van. Pedig, dehogy van. A szegénység, a nincstelenség és a nyomor egyre jobban eluralkodik. Egész utcák tűntek el és a megmaradtakban is sok az elhagyott, dűlőfélben lévő, vagy már lerombolt ház. Akkor is (2005-ben) időszerű volt például az általános iskola önállósulása, ami mind a mai napig nem valósult meg. Egy újság, ha lenne önálló hangja, már azzal is előmozdíthatná a falu helyzetét, ha arról tárgyilagosan beszámolna, gondolkodásra kényszerítené a vezetőket.
A falu irányításában éppen az a „nélkülözhetetlen” Dobai János, a falu polgármestere jár elől, aki a lap szerkesztőbizottságának is (hangadó) tagja, s még a begyaszentgyörgyi képviselő-testület alelnöke, tartományi mezőgazdasági tikár, a VMSZ Elnökségének és Tanácsának is a tagja. Ezért a falu mostani állapota a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és helyi szervezetének a kudarca is.
Legutóbb a párt által szervezett lakossági fórumon Dobai kiemelte, hogy „a lakosság több mint fele igényelte a kettős állampolgárságot” (Lázár Jenő: Bizalom az összefogás erejében, Magyar Szó, 2011. december 16., 5. o.). A kettős állampolgárság azonban nem változtat a lakosság anyagi és egyéb helyzetén, legfeljebb csak tovább serkenti az elköltözést. Az előállt helyzetért való felelősséget még csak meg sem pendítették.
Hány lakosa lesz a falunak a következő népszámláláskor?

Újvidék, 2011. december 24.
Bozóki Antal



TOVÁBB FOGYUNK

A népszámlálási adatok szerint 1548 lakója van a falunak (Tordának – B. A. megj.)

A nemrégen befejezett 2011-es népszámlálás első hivatalos adatai egészében véve, de településünk Torda számára is lesújtóak. Torda lakossága sajnos továbbra is rohamosan csökken, már csak 1458 lakója van a falunak.
Egy kis összehasonlításként, 1961-ben 3803 lakója volt Tordának, 1971-ben 3345, 1981-ben 2697, 1991-ben 2183, 2002-ben 1971, ma 211-ben pedig már csak 1458-an lakunk Tordán. Az elmúlt kilenc év alatt tehát 313-mal csökkent a lakosság száma, ami mintegy 18%-os csökkenést jelent.
Az összeírási adatok szerint Tordán összesen 1479-en lettek összeírva, 17-en ideiglenesen külföldön tartózkodnak, 549 a háztartások száma, a lakások száma meg 699. Az adatok azt bizonyítják, hogy a falu elöregszik, jelen van a „fehér pestis” és a lakosság száma várhatóan továbbra is csökkeni fog.
Az egész begaszentgyörgyi községben is csökkent a lakosság száma. 2002-ben még 20 399-en éltek a községben, míg most 2011-ben 16 786 a község lakóinak száma.

D. J.
Tordai Újság, 2011. december 25., 5. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése