Oldalak

2012. január 24., kedd

Együttérzés és emlékeztető

Két kudarcunkról kívánjuk tájékoztatni a nyilvánosságot.
Több mint két évtizede, vagyis azóta, hogy 1990-ben, az újvidéki Futaki úti katonatemetőben megtartottuk az első nyilvános megemlékezést az 1944 végén és 1945 elején a városban lemészárolt ártatlan magyarokra, számtalan kísérletet tettünk arra, hogy hivatalosan részt vegyünk az első, az 1942 januárjában lezajlott újvidéki razzia áldozatainak szobránál, a Duna belvárosi partján. Ott, ahol a napokban emlékeztek meg a főleg szerb és pravoszláv, valamint zsidó áldozatokról. Sosem sikerült elérnünk szándékunkat, csupán elnézték nekünk, hogy nem hivatalosan a Dunába dobjuk az együttérzésünket kifejező koszorúnkat, meg sem említve, hogy ott vagyunk.
Ez az egyik kudarcunk.
A fenti időponttól számítva ugyancsak számtalanszor megkerestük a városban a Szerb Pravoszláv Egyház képviselőit, s kellő tisztelettel és keresztényi alázattal megkértük őket, vegyenek részt a második, az 1944 végén, 1945 elején a városban lezajlott újvidéki razzia áldozatainak emlékére, általunk szervezett megemlékezésen. Volt, hogy postán, volt hogy személyesen kézbesítettük a meghívót. Úgy, ahogyan a zsidó és a görög-katolikus egyház képviselőinek. Egyedül, és csak egyedül a szerb egyház képviselői nem jelentek meg eddig a gyászszertartásunkon.
Ez a másik kudarcunk.
Papp Ferenc, előzetes megbeszélésünk alapján, az általa alapított egyesület nevében, január 20-án levélben fordult Igor Pavličić polgármester úrhoz, kérve őt, tegye számunkra lehetővé, hogy a január 23-i megemlékezésen hivatalosan koszorúzhassunk. Sem választ nem kapott, sem a telefonos megkeresése nem járt sikerrel
Nem mellékes, hanem lényeget fedő körülménynek tartjuk, hogy a második razzia áldozatai számára szervezett gyászszertartáson kifejezte már részvétét Újvidék város is és Vajdaság Autonóm Tartomány is. Szerbia székvárosából azonban soha jelét sem adták még annak, hogy ott is érzik, nekik is van e tekintetben valami megkerülhetetlen feladatuk.
Hetek óta figyelemmel kísérjük az első razzia 70. évfordulója műsorának előkészítését és a körülötte kialakult bonyodalmat. Mi nem minősítünk ezzel kapcsolatban, csupán a nyilvánosságot szeretnénk tájékoztatni e közleményünk tartalmáról. És várunk. Várjuk, mikor épül fel a Makovecz Imre által tervezett emléktorony, amelynek avatásán ott lesz majd a magyar és a szerb államfő sok más egyházi vezetővel, köztük a Szerb Pravoszláv Egyházéval.
Újvidéken, 2012. január 23-án.

Papp Ferenc, a második razzia újvidéki megemlékezésének első szervezője.
Matuska Márton, a téma kutatója.
Vajdasági Magyar Demokrata Párt
HÍRLEVÉL X. évf. 16. szám
2011. január 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése