Oldalak

2012. január 11., szerda

A tárgyalás lezárult, ítélet egy hónapon belül

Befejeződött Mérey-Zagyva Emma kártérítési pere

Alig néhány perc leforgása alatt zárult le tegnap (2012. január 10-én – B. A. megj.) a zombori Alapfokú Bíróságon Mérey-Zagyva Emmának a Szerb Köztársasággal szembeni kártérítési pere. A felperes az átélt fájdalom, félelem és megaláztatás okozta károk megtérítését követeli, ugyanis édesapját, Mérey István zombori szíjgyártót, nyergest és bőrdíszművest 1944. december elején a partizánok a szeme láttára elhurcolták, majd kivégezték. Az akkor tízesztendős Emma édesanyját később koholt vádakkal börtönbe vetették, ő pedig nevelőszülőkhöz került. Két házukat, tanyájukat az állam elkobozta.

A zombori Alapfokú Bíróság öt éven át tárgyalta a kártérítési követelést (fotó: Fekete J. József)

A tegnapi tárgyaláson nem jelent meg sem Mérey-Zagyva Emma, sem fia, Zagyva Tibor, csupán a jogi képviselőjük. Vesna Vujinović bírónő megállapította, hogy a peres felek átvették az idézést, és a tárgyalás távollétükben is lefolytatható. Közölte, hogy csatolta a perirathoz a két bírósági orvosszakértő véleményét, amit az ítélethozatalkor ugyanúgy figyelembe vesz, akárcsak a zombori Körzeti Bíróság Mérey Istvánt rehabilitáló 2007-es ítéletét. A bírónő nem látta indokoltnak a bizonyítási eljárás további folytatását, és mivel ebben a felperes jogi képviselője is egyetértett vele, lezártnak nyilvánította a tárgyalást.
Samu Katica ügyvédnő, Mérey-Zagyva Emma jogi képviselője a tárgyalást követően kérdésünkre elmondta, hogy az eljárásrend szerint ilyen ügyekben nem kerül sor nyilvános ítélethirdetésre, hanem a per lezárulása után a peres felek írásban kapják meg az ítéletet, amire ő egy hónapon belül számít.


Mérey-Zagyva Emma édesapja rehabilitációjával lehetőséget teremtett a többi kárvallott számára is, most bízik benne, hogy így lesz a kártérítési per esetében is.

A követelt kártérítés összegéről a tárgyaláson nem történt említés, és arról a felperes ügyvédje sem nyilatkozott.
A Keskenyúton a Délvidéken Alapítvány, valamint a Trianon Múzeum Alapítvány anyagilag támogatta kártérítési követelésének érvényesítésében a huzamos ideje Magyarországon élő Mérey-Zagyva Emmát. A két szervezet megítélése szerint, amennyiben pozitív ítéletet hoz az ügyben a bírónő, az precedens értékű lesz, és lehetőséget nyit az 1944/45-ös vérbosszú áldozatai hozzátartozóinak jogérvényesítése előtt.

szikics
Magyar Szó, 2012. január 11., 1. és 5. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése