Oldalak

2012. február 22., szerda

Számok három kártérítési ügy kapcsán


Brice Tatonnak, annak a francia fiatal szurkolónak a szülei, akit 2009. szeptemberében huligánok Belgrádban halálra vertek, kártérítési pert indítanak a szerb állam ellen. Belgrádi ügyvédjük szerint 300 ezer eurót követelnek, mert úgy érzik, ez az egyedüli eszköz, hogy egyfajta elégtételt kapjanak, ha már a tettesekkel olyan elnéző volt a szerb állam. A kártérítési perrel ugyanis arra reagálnak, hogy a belgrádi Fellebbviteli Bíróság gyakorlatilag megfelezte az elítélt tettesek büntetését, s ezért a gyilkosságért a legmagasabb büntetést a korábbi 35 helyett 15 évben állapította meg.
Ha a francia fiú szülei a peres eljárást sikerre viszik és a szerb állam kifizeti a kártérítést, és ha ehhez hozzáadjuk azt az 1 millió dollárt, amit Amerikának fizetett az Amerikában verekedő Miladin Kovačević miatt (akit ráadásul a szerb diplomácia törvénytelen úton hazamenekített), akkor laza számítással csak ebben a két ügyben eljutunk az 1 millió eurós kártérítéshez. Ekkora az összeg, amit e két eset kapcsán tőlünk, az adófizetők zsebéből vesz ki a modern kori szerb állam a törékeny közbiztonságával és a szélsőségesek iránti toleráns lazaságával, a józan észnek ellentmondó lépéseivel és az igazságérzetet sárba tipró döntéseivel.
Eközben ugyanez a szerb állam fellebbezett egy zombori bírósági ítélet ellen, amelyben az 1944/45-ös magyarellenes vérengzések egyik ártatlan áldozata lányának az átélt lelki megrázkódtatások és megszégyenítések miatt megítéltek mintegy 7 ezer eurónyi kártérítést. A most nyolcadik évtizedében járó asszonynak tehát végig kell várnia a lehetséges procedúra kimenetelét, mint ahogy arra is várnia kell, hogy az ártatlan apjától elvett vagyont a történtek után csaknem 70 év elteltével hozott restitúciós törvény értelmében vajon visszaadják-e és ha igen, vajon mikor.
Ez a fenti három bekezdés így egymásutánban maga helyett beszél, semmilyen kommentár nem kellene hozzá, mégis van egy negyedik is, ami tovább sötétíti a képet közállapotainkról.
Az újvidéki Dnevnik közölt egy számítást, ami szerint hat számjegyűre tehető azoknak az embereknek a száma Szerbiában, akik rehabilitációra számíthatnak az új rehabilitációs törvény értelmében. Ha pedig ennyi embert rehabilitálnak, akkor az is logikus, hogy ennyien követelik majd az elszenvedett sérelmek miatti kártérítést. Ennek alapján – a zombori nem jogerős ítéletet szem előtt tartva – legalább 700 millió eurót kell előteremteni az államkasszában, kártérítési célokra, írja az újság.
Ez a logika azt sugallja, hogy ha a rehabilitációs törvény értelmében kimondják az ártatlanságot, akkor az áldozat vagy örökösei – a zombori példából kiindulva - tömegesen követelik majd az anyagi kártérítést a nem anyagi károk miatt is, és bekövetkezik az államcsőd. Vagyis, inkább ne legyen kártérítés, mert az egyébként is szegényen élő adófizetők ebben a szerencsétlenül szegény országban nem bírnák el...
Micsoda manipuláció!
Ha az állami intézmények viselkedését nézem, nem tudom, lehet-e mélyebbre süllyedni a közpénzek felhasználásával való dobálózás következményeinek maszatolásában. Egyik oldalon nem számít a pénz, pedig nyilvánvaló a méltánytalanság, a másik oldalon viszont az állam meglépi a törvény adta eljárás lehetőségeit (pedig nyilvánvaló, mi lenne az erkölcsös és az igazságos), s feltehetően majd a végsőkig húzza és halogatja is a döntést, nehogy precedens értéke legyen. Igaz, a szerbiai ítélkezés nem a példákból indul ki, a zombori per esetében egy pozitív jogerős döntés mégis példaértékű lehet. Ezért kell gyorsan bevetni a köztudatba az állam tönkretételének a veszélyét, amivel azt üzennék, hogy az az ártatlan áldozat, aki kártérítést követel, valójában az állam létére és az adófizetők zsebére tör.
Így kovácsolnak az emberi szenvedésekből ismét ideológiát, így festik át az áldozatot ismét agresszorrá.

Friedrich Anna
http://www.vajma.info/cikk/rozsautca/142/Szamok-harom-karteritesi-ugy-kapcsan.html, 2012. február 21. [22:47]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése