Oldalak

2012. április 27., péntek

Az Árgus a tartalmasabb választási kampányért

Az Árgus kisebbségi jogok védelmére alakult társadalmi szervezet  azzal a szándékkal hívott össze sajtóértekezletet  csütörtökön, április 24-én 13 órára a Petőfi Sándor Művelődési Központ kistermébe, hogy megpróbálja tartalmasabbá tenni a javában folyó választási kampányt, hogy az az ígérgetések és politikai szólamok teréről a problémák nyílt feltárásának, a gondokkal való bátor szembenézésnek terére lépjen át. Lehetővé téve, hogy a pártok és jelöltjeik ténylegesen egyfajta szövetségre lépjenek egymással. Szövetségre, amelyben a választók megígérik, hogy az adott pártra adják szavazatukat. Cserébe a párt és jelöltjei kötelezettséget vállalnak arra, hogy a választók által fontosnak tartott problémákkal foglalkoznak, energiájuk javát arra fordítják, hogy próbálják megoldani ezeket a problémákat, mindent megtesznek a bajok orvoslására, legalább enyhítésére. És nemcsak mandátumok végén, hanem annak folyamán is választóiknak számot adnak arról mit végeztek, megmagyarázva azt is, hogy esetleg miért nem tudtak többet tenni a vállalt feladatok teljesítéséért. Mivel azonban a sajtó a tájékoztatásnak szánt összejövetelt bojkottálta, az két párt és három társadalmi szervezet képviselőinek kötetlen eszmecseréje alakult át.
            Bevezetésként Bózoki Antal, az Árgus elnöke röviden ismertette azt a tanulmányát, amelyet CD-én szétosztott a részvevők között, amelyet utólag eljuttat a sajtónak, amelyet ehhez a tájékoztatóhoz csatoltan itt is közlünk. A tanulmány példát próbál adni arra, hogy egy igazán tartalmas választási kampányban hogyan kell felmérni a helyzetet, mérleget készíteni arról mi van, mit értünk el, hol vannak még gondok és megoldatlan kérdések. Ennek alapján készülhet el nemcsak annak ígérete, hogy a szavazatokat kérő párt a választások után mire összpontosítja tevékenységét, hanem ez lehet az alapja annak a bevezetőben említett „társadalmi megállapodásnak”, amelyet a párt és jelöltje a szavazókkal köt.
            Az összefoglalót követő beszélgetésben szó volt Bózoki munkásságáról is: Matuska Márton nemcsak azt hangsúlyozta, hogy a társadalmi szervezetek feladata a választási kampány napjaiban is szólni arról, amivel egyetlen párt sem foglalkozik, hanem Bózoki tevékenységét a kisebbségi jogvédelem tudományos megalapozásában a két világháború közötti neves vajdasági magyar politikusok tevékenységéhez hasonlította, akik e kérdéskörben 37 beadványt juttattak el a Népszövetséghez. Szó volt a választási kampányról is: Oláh Robert ismertette a Magyar Remény Mozgalom aláírás gyűjtő akciójának kudarcait és sikereit, azt, hogy hol sikerült választási listát állítaniuk és bejelentette, hogy csak e tevékenységtől megszabadulva indítják választási kampányukat.
            A beszélgetés hangulatát azonban az szabta meg, mondanivalójának lényegét az adta meg, hogy a felszólalók (Papp Ferenc, Nagy Margit és a beszélgetésbe is bekapcsolódó Bózoki Antal) – a sajtó bojkottja miatti felháborodással gerjesztett élességgel is – kemény bírálatot mondtak a kisebbségi helyzetről, a Magyar Nemzeti Tanácsról, a mind inkább az egypártrendszer visszaállításán munkálkodó VMSZ-ről. Onnan, hogy szóvá tették: még az anyaországban is arról beszélnek, hogy milyen jó a mi sorsunk és kevesebb szó esik a kisebbség tényleges gondjairól. Azon át, hogy kifogásolták: a sajtóban a titói korszak óta nem volt ilyen személyi kultusz, az újságírók még a milosevići korszakban is merészebben feltárták a problémákat, mint most. Addig, hogy utaltak rá: a Magyar Nemzeti Tanács szinte erőszakkal érvényesíti a VMSZ politikáját, a VMSZ-káderek érdekében pereskedik az önkormányzatokkal, sőt szóba jött még Pásztor István közlekedési balesete is.  

            Bálin István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése