Oldalak

2012. április 12., csütörtök

Ismét eltűnt a kúlai Népkör MME táblája

Szerda (éprilis 12-én – B. A. megj.) hajnalra Kúlán eltűnt a Magyar Művelődési Központ, a Népkör névtáblája, az arra járó, koránkelő polgárok jelentették a vezetőségnek a vandál tettet, amely nagy felháborodást keltett a helyi magyarság körében. Ez már a második alkalom, hogy eltűnt a két nyelven, magyar és szerb nyelven, cirill betűkkel készített tábla.

Durván kitépték a helyéből a Népkör épületén levő táblát

A kúlai Magyar Művelődési Központ a Népkör vezetősége felháborodásáról adott hangot, hogy ilyen megtörténhet. Az esetre reagált a VMSZ körzeti és községi szervezete is, és Valka Károly, a párt körzeti vezetője elmondta, hogy mélységesen elítéli az esetet, amely valószínűleg nem magyarságunk ellen irányul, hanem csak a fémeladással foglalkozó egyének tette. Értesítették a helyi belügyi szerveket, és elvégezte a helyszínelést, a tettes vagy tettesek után folyik a nyomozás.

Az eltűnt tábla eszmei értéke jóval meghaladja annak valós értékét, de annak pótlása az értékelések alapján 25–30 ezer dinárjába kerül majd a Központnak.

Kozma Lívia
Magyar Szó, 2012. április 12., 9. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése