Oldalak

2012. április 23., hétfő

Nyugtalanító kérdéseink

Nyílt levél a FIDESZ politikusainak

„A FIDESZ összetartására ma egyetlen ember képes: Orbán Viktor. Nincs más integráló személyiség, akit a párt jobb és bal széle is elfogadna.”
Idézet Lázár János MTI-nek adott nyilatkozatából, amelyet az Újvidéken megjelenő Magyar Szó, Nem lesz államcsőd címmel, 2012. január 5-én közölt.
Nem is tudjuk, kinek/kiknek írjuk ezt a levelünket!
Talán a FIDESZ „jobb szélét” szeretnénk megszólítani, amelyről Lázár János tett említést fent idézett mondatában. Mert, végül is bennük bízunk; azokban, kik az egységes nemzetpolitika megteremtésén fáradozva, a határon túli magyarságot az állampolgársági törvény által újra a nemzet részévé tették!
Nagyon nagyok a bajok itt nálunk, a Délvidéken! Hogy a Nyugat-Bácskában szórványban élő magyarság gondjait most ne is emlegessük, részletezzük! Anyaországi támogatással pártközlönnyé silányították napilapunkat, anyaországi támogatással a Belgrádban talpat nyaló, Budapesten meg támogatásért esengő, síró-rívó, elbalkanizálódott magyarok pártja, családi-politikai KFT-je uralja tömegtájékoztatási eszközeinket. Igen, arról az önmagát legnagyobbnak és magyarnak valló pártról van szó, mely a délvidéki magyarság szavazatainak 1/5-ével rendelkezve, folyamatosan elárulja nemzeti érdekeinket. Annak a pártnak a képviselői úgy voltak éveken át a szerb parlamentben a mérleg nyelve, hogy nem értettek egyet a magyarellenes intézkedésekkel, törvényekkel, ám megszavazták a belgrádi parlament költségvetését.
Tari István írásából, mely a HITEL idei, februári számában jelent meg, idézünk:
„Rabol, ismét rabol a balkáni magatartás Szerbiához tartozó része. Mostanában a 2011. szeptember 26-án, a belgrádi parlamentben elfogadott kárpótlási törvénnyel próbál meg rabolni, a kollektív bűnösség elvét újból életre keltve: akik 1941–1945 között a megszálló erők tagjai voltak, valamint leszármazottaik, nem jogosulnak kárpótlásra.
A magyar kormány nyomására, mivel a szóban forgó kárpótlási törvény magában hordozza a kollektív bűnösség fogalmát, a szerb törvényhozás 2011. december 5-én újabb, rehabilitációs törvényt fogad el – mely már eltekint a kollektív bűnösség elvétől – jellegzetes balkáni megoldást alkalmazva, mely két egymással feleselő, egymást elhomályosító törvénnyel, önkényes értelmezéseket, bizonytalanságot, további időhúzást, bonyodalmakat gerjeszt.
A délvidéki magyarság megalázása 2011 őszén ismét megtörtént, ráadásul a kollektív bűnösséget tartalmazó kárpótlási törvényt azóta sem módosították, azóta sem vonták vissza!
Ki is a hazaáruló, a megszálló, a fasiszta?
Mit is szólna Szerbia ahhoz, ha a koszovói szerbeket megszállóknak nyilvánítanák, ha a koszovói szerbeknek megszálló hadseregnek kellene tartaniuk anyaországuk hadseregét?”
A FIDESZ állítólag támogatja azt a délvidéki magyar pártot, mely a legutóbbi választás előtti koalíciós szerződését megszegve, magyar koalíciós partnereit csúnyán kijátszva, a délvidéki magyarság további megalázásában közreműködve, Anyaországunkat és a világot megtévesztve, ahogy azt már megszoktattuk, papol Európáról, harcol azért a döntően szerb többségű Vajdaságért, melyben a magyarság már a lakosság 15%-át sem alkotja. Harcol a szerb kirakatért, a szerbek helyett. Ráadásul helytelen magyarsággal megfogalmazott jelszóval: Vajdaságért – így, névelő nélkül!
Vajon a FIDESZ valóban egyetért azzal, hogy a délvidéki magyarság autonómia-törekvései másodlagosak – legyen szó akár területi autonómiánkról, akár a torzszülött, (szerb elképzeléseknek szolgai módon megfelelő) nemzeti tanács megváltoztatásáról, akár települési önkormányzataink autonómiájáról, stb.
A szerb többségű Vajdaság autonómiája felcserélhető a magyar területi autonómiával?
Vajon ezek mögé a hamisságok mögé kész odaállni Orbán Viktor, a FIDESZ elnöke, Magyarország miniszterelnöke?
Nem véletlenül nyugtalanítanak bennünket ezek a kérdések.

A VMDK Nyugat-bácskai Körzeti Szervezete
Horváth-Ódry Márta
2012. április 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése