Oldalak

2012. június 29., péntek

Tisztázódódás a szerb politikai színtéren Szerbiában

 A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) figyelemmel a vajdasági magyarság alapérdekeire, érdeklődéssel kíséri a kormányalakítási folyamatokat.

1. Az, ami Szerbiában, feltehetően külső befolyásra, nem valósult meg 2008-ban, megtörtént 2012-ben. A nacionalista szerb pártok alakíthatják meg a szerb kormányt.
Ezt a fordulatot, mert fordulatról kell beszélni, két körülmény magyarázza. Az egyik, hogy a nyugati nagyhatalmak mellett az „érdeklődő jóakarók” között az idén megjelent az Orosz Föderáció is. A másik, hogy a természetes megoldás, a nacionalista kormány létrejötte, melyben úgy látszik a nyugat felé elkötelezett Dinkic-féle Szerbiai Egyesült Régiók (URS) megkapja a gazdaság és a külügyek irányítását, a külső tényezők által is elfogadható kompromisszumnak bizonyult.
E végkifejlet nyomán a Tadic-féle sok sebből vérző Demokrata Párt (DS), amelyet a választások előtt nagy csinnadrattával elhagytak a szerb liberális intellektuelek is, a szétesés szélére került.

2. Van azonban, egy összekötőkapocs, amely egybe tartja a szerb politikai elitet. Ez nem más, mint Koszovó és a kisebbségek iránti viszony. Míg Koszovó ügye egyre inkább nemzetközi hatáskörbe kerül, a kisebbségi kérdés „sem autonómiát, sem más engedményeket” elv érvényét egyik szerb politikai párt sem vonja kétségbe. Ilyen értelemben a szerb politikai színtéren van nemzeti konszenzus.

3. Ilyen politikai kontextusban az, hogy Pásztor István nemet mondott a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) kormányalakítójának, helyes, de nem vall nagy politikai bölcsességre. Ivica Dacic (eddigi kormányalelnök és belügyminiszter) ajánlata ugyanis, mellyel a VMSZ-t a hatalomba invitálta, nem egyéb, mint politikai trükk. Nem véletlen, hogy a szerb média hanyag eleganciával siklott el felette. Mint ahogy szóra sem méltatta Pásztor Tadicnak tett nyilvánosan megismételt hűségesküjét sem.

4. De, nincs minden veszve. Ha a VMSZ nem tanúsít most is hagyományosan nagy hajlékonyságot (mint Topolyán, ahol máris engedett a SPS-nek), ha új szerb partner után kell nézni, nos, akkor itt az ideje, hogy Pásztor feltegye a lécet.
Persze, nem úgy, ahogy ezt a VMSZ és a tartományi képviselőház elnöke a mai Magyar Szóban megtette. Ahol megelőlegezett simulékonysággal jelenti ki: „Reménykedünk, hogy Dačić úr, mint a kormány új elnöke nyitottságot mutat majd a kisebbségeket érintő és a nemzeti tanácsokkal kapcsolatos kérdésekben, és számunkra fontos egyéb kérdések vonatkozásában is”.
Ez így nem más, mint a teljes önfeladás rövid, de találó megfogalmazása. Így fogalmaz a két oldalról szorongatott „főmagyar”, aki egyben a „legbefolyásosabb” magyar párt és a tartományi képviselőház elnöke is. 

5. Mi legyen a léc, amit fel kell tenni? Először is a tényleges kisebbségi autonómia irányában kell módosítani a nemzeti tanácsokról szóló törvényt. Részévé kell azt nyilvánítani a Szerbiában kialakuló közjogi rendszernek, úgy is, hogy a külön választói névjegyzékek tényleges kivonatai legyenek az általános, hivatalból vezetett választói névjegyzéknek. Nemkülönben ki kell zárni a lehetőségét annak, hogy a nemzeti tanácsokban politikai infiltrációra kerüljön sor. E testületekben, ha azok valóban a kisebbségi közösségek legitim döntéshozatali fórumaivá kell váljanak, nincs helye nemcsak a DS, de többi szerb párt civilszervezeteken keresztül beszüremlett tagjainak sem.
El kell érni azt is, hogy az új szerb kormány legalább egy dologban legyen jobb az elődjénél. Alkalmazza a tagpártjai által annyira pártolt 2006-os Alkotmánynak a garantált parlamenti helyekre vonatkozó rendelkezését. Hogy a kisebbségiek végre számarányuknak megfelelően kerülhessenek be a Szerbiai Népképviselőházba. S hogy e képviselőket azok a kisebbségiek választhassák meg, akik jelen vannak a kisebbségi választók külön névjegyzékein.
Végül, de nem utolsó sorban, Budapesttel együtt napirenden kell tartani a temerini fiúk ügyét.
Ezt a lécet kellene feltennünk az új Dacic-kormánynak.

Vajdasági Magyar Demokrata Párt
Intézőbizottság
Közlemény, 2012. június 29.
Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 141. szám, 2012. június 29.




Rosszabb már nem lehet”

Pásztor István: Nem kívánunk változtatni politikai partnereinken és pozíciónkon

Miután Tomislav Nikolić Szerbia újonnan megválasztott köztársasági elnöke Ivica Dačićot, a Szerbiai Szocialista Párt elnökét kérte fel kormányalakításra, a legújabb fejlemények kapcsán Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség első emberét, a Tartományi Képviselőház elnökét kérdeztük, hogy pártja milyen lépéseket tervez a továbbiakban, részt vállal-e az alakuló új kormányban.
– A jövőbeli köztársasági kormány vonatkozásában a VMSZ vezetősége a kellő lépéseket már megtette, a választásokat követően stratégiai megállapodást kötöttünk a Demokrata Párttal. A továbbiakban sem kívánunk változtatni politikai partnereinken és pozíciónkon. Ivica Dačić, az SZSZP elnökének kezdeményezésére a minap megtartott beszélgetésen elmondtam ugyanezt, és azt is, hogy a jövőbeli szerb parlamentben ellenzékként fogunk részt venni. Reménykedünk, hogy Dačić úr, mint a kormány új elnöke nyitottságot mutat majd a kisebbségeket érintő és a nemzeti tanácsokkal kapcsolatos kérdésekben, és számunkra fontos egyéb kérdések vonatkozásában is. Keserű tapasztalataink voltak a közelmúltban, ugyanis elutasításokba ütköztünk folyamatosan a költségvetés, a statútum, a határköri kérdések kapcsán. Felmerül a kérdés, mennyivel lesz ezután rosszabb, mint eddig volt. Úgy gondolom, rosszabb már nem lehet, függetlenül attól, hogy ugyanazok a pártok alkották az előző összetételben is a kormányt, amelyek részben ezentúl is alkotni fogják.
A köztársasági szinten kialakult helyzet miként befolyásolja majd a Tartományi Képviselőházban formálódó többséget, illetve a vajdasági kormány megalakulását?
– A köztársasági kormányalakítás időbelileg eddig is rányomta hatását, az egyeztetés késleltette a tartományi kormányalakítást, de ennél fontosabb a jövőbeli kormány politikai összetétele. Úgy látom, hogy a kormányalakító Bojan Pajtić a Szerbiai Szocialista Pártot kihagyja a tartományi összetételből, és az erre vonatkozó döntés már a napokban meg is születik.
Ha megtörténik, hogy a Szerbiai Szocialista Párt kiszorul a Vajdasági Kormányból, a VMSZ gazdagodhat újabb megbízatásokkal?
– Elvileg, ha ugyanakkora tételt kevesebb részre osztunk, akkor mindenkinek több kellene hogy jusson, de konkrétumokat még nem tudok mondani. A kérdés gyakorlatban való megvalósítását majd megtapasztalhatjuk, ha megkezdődnek, és persze, ha végéhez érnek a kormányalakítási tárgyalások.
A kormányalakítás mennyiben befolyásolja majd az önkormányzatok felállását?
– Az önkormányzatok autonómok, némileg más elvek alapján működnek. Inkább az emberi kapcsolatok a további mozgásterek, a választási lehetőségek meghatározói. Azokban a községekben, ahol már megalakultak az önkormányzatok, a tegnapi köztársasági kormányalakítási megbízatás nem eredményezi a döntések felülvizsgálását. Ott lehet baj, ahol eddig is voltak konfliktusok, és a partnerek közötti közeledések és együttműködések kizárólag felsőbb utasításokra történtek. Ha megtörténne, hogy a felsőbb utasítás a Demokrata Párt és a Szerbiai Szocialista Párt részéről is kimarad, a feszültségek feloldódnak majd.
Zentán ma reggelre jelentette be a VMSZ és a Szerbiai Egyesült Régiók helyi szervezete az önkormányzat-alakítási egyeztetésekről beszámoló sajtótájékoztatót. Ez már a legújabb fejlemények tükrében történik?
– Zenta tekintetében annyit tudok mondani, hogy amely kérdésekben a VMSZ a Szerbiai Egyesült Régiókkal és a Demokrata Párttal megállapodott, azok a megvalósulás útján tartanak, és bízom benne, hogy a következő napokban Zentán is megalakulhat a községi képviselő-testület.
A szabadkai önkormányzat felállására már nem lesz hatással a belgrádi fejlemény?
– A szabadkai eset talán az össz közül a legkomplikáltabb, ugyanis tegnap egy furcsa történetnek lehettünk tanúi. A régi képviselő-testületi elnököt ideiglenesen, néhány napos megbízatással újraválasztották, amelynek nem látom politikai racionalitását. Függetlenül ettől, a VMSZ a továbbiakban félretéve az előző évek sérelmeit, új lapot nyitva szeretne együttműködni. A Demokrata Párt részéről azonban kendőzhetetlen az az ambíció, hogy mindenkivel, csak a magyarokkal ne.
A Tartományi Képviselőház további munkáját mennyiben befolyásolhatja a köztársasági kormány kialakulófélben lévő felállása?
– Függetlenül attól, hogy mely pártok kerülnek pozícióba vagy ellenzékbe, tartományi szinten minden egyes frakció a választásokon elért százalékrész arányában vesz részt a különböző testületek munkájában. Úgyhogy, a belgrádi történések nem lesznek döntő hatással a tartományi parlament munkájára.

2012. június 29., 1. és 5. o. 
(Fotó: Ótos András)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése