Oldalak

2012. június 1., péntek

Egeresi a Vajdaságban történt incidensek kivizsgálását kéri

Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke pénteken (június 1-jén – B. A. megj.) aggodalmának adott hangott a fiatalok mind gyakoribbá váló, nemzetiségi alapon történő összetűzései miatt.
Egeresi, áll a közleményben, azt kérte az ügyészségtől, derítsék ki az incidensek hátterét, s ezzel összhangban büntessék meg az elkövetőket.
„Nagyon fontos, hogy ezeket az incidenseket kivizsgálják elejétől végéig, s ne maradjon a gyanú leghalványabb árnyéka sem az indítékokat illetően, az elkövetőket pedig adekvát módon meg kell büntetni. Minden más a nemzetek közötti viszonyok megromlását vonná maga után a tartományban, amit nem engedhetünk meg”, üzente Egeresi, aki a közelmúltban történt szabadkai és muzslyai esetek rendőrségi jegyzőkönyvét már kézhez kapta a szabadkai illetve a nagybecskereki rendőrségtől.
A szabadkai jelentésben az áll, hogy nemzeti, faji és vallási gyűlölet és türelmetlenség szítása miatt 14 kiskorút hallgattak ki, akik ellen bűnvádi eljárás is indul.
A muzslyai incidens kapcsán a rendőrség úgy értékelte, hogy a történtek nem tartalmazták a nemzeti vagy vallási gyűlöletre és türelmetlenségre utaló elemeket, hanem verekedésről és súlyos testi sérülés okozásáról van szó, s ennek megfelelően indítanak eljárást is az elkövetők ellen.


http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/13597/Egeresi-a-Vajdasagban-tortent-incidensek-kivizsgalasat-keri.html, 2012. június 1. [16:15]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése