Oldalak

2012. június 28., csütörtök

Hajnali házkutatás Tordán

Közlekedési szabálysértőt kerestek

                                            Lázár István: Itt jöttek be (Fotó: Kecskés István)

Vasárnap (június 24-én – B. A. megj.) hajnalban egyenruhás rendőrök mentek be a tordai Lázár Istvánhoz, és azzal vádolták meg, hogy közlekedési vétség elkövetésével gyanúsított személyt bújtat a házában. Házkutatási engedélyt nem mutattak fel, a megrémült háziakon kívül pedig nem találtak mást az épületben. Lázár István értesítette az esetről a tartományi ombudsmant és a helyi tanács elnökét.
– Hajnali fél háromkor arra lettem figyelmes, hogy a ház előtti dobogóról egy autó reflektora világít be az udvarba. Mivel a faluban sok a lopás, kimentem. Akkor láttam, hogy rendőrök állnak a ház előtt. Odaköszöntem, és megkérdeztem tőlük, hogy netán hagymalopóra bukkantak-e. Azt válaszolták, nem, nincs semmi baj. Erre én azt próbáltam megtudakolni, hogy kit keresnek. Mondták, hogy egy szomszédságban lakó személyt. Visszaballagtam a házba, hiszen azt hittem, hamarosan elmennek. De mivel még hajnali négykor is ugatott a kutya, újra kimentem, hogy lecsitítsam. Ezt követően öt-hat percre bejöttek a házba: kopogás nélkül, szinte berúgva az ajtót (nem zárkózunk), lámpákkal világítva a szobában, azt kiabálva, hogy „izađi”. Felébredt az édesanyám is. Amikor kimentem, azt kérdezték tőlem, hogy kivel beszélgettem. Mondtam, hogy senkivel, csak a kutyát nyugtatgattam. De ők azt állították, hogy az általam bújtatott személlyel beszéltem, és az biztosan itt van a házban. Körbejárták az épületet, még az istállóban is megfordultak, de persze senkit sem találtak. Tiltakoztam a hajnali házkutatás ellen, hiszen nem mutattak fel engedélyt, és mondtam is nekik, hogy a jogszerűtlen eljárás miatt feljelentem őket. Erre egyikük azt mondta, hogy „azt ugyan a macska farkára köthetem” – hallottuk Lázár Istvántól, aki szerint a közlekedési vétséggel gyanúsított személyek felkutatása helyett fontosabb lenne, ha a rendőrök felfednék az utóbbi 4-5 évben igencsak elszaporodott tordai lopások elkövetőinek a kilétét. A mintegy ötven, vagyon elleni bűncselekmény elkövetője ugyanis mindmáig ismeretlen. Pedig nem kevés dolog tűnt el nyomtalanul. „Lába kelt” többek között 400 méternyi villanydrótnak, 50 gázpalacknak, áramfejlesztőknek, szerszámoknak, malacoknak, baromfiknak. Egy alkalommal elvitték a házak elé kirakott tejeskannákat is. A nyomozás kimeneteléről viszont mindmáig nem tájékoztatták a helybelieket.
Sok tordaitól hallottuk, hogy a közlekedési rendőrök most, aratás idején is serényen végzik a munkájukat a faluban. Kíméletlenül bírságolják a vétkezőket, legyen az kerékpáros vagy traktorista. Ezt több helybéli a saját példájával szemléltette, de mindegyikük a neve elhallgatását kérte.

K. I.
Magyar Szó, 2012. június 28., 4. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése