Oldalak

2012. június 1., péntek

Kovács László: Nem vesztesek, hanem áldozatok


Sajtótájékoztató

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) Topolya-Kishegyes Körzeti Szervezete, sajtótájékoztatón értékelte a lezajlott választásokat.
Kovács László a VMDP körzeti elnöke megköszönte a választópolgároknak a támogató aláírásokat, amelyekkel támogatták VMDP községi listáját és a tartományi jelöltjét. Köszönetet mondott továbbá a több mint hatszáz szavazatért, amit a VMDP kapott a választásokon. Ez az eredmény a reméltnél gyengébb, de a körülményeket tekintve nem lebecsülendő. A mostani választási kampány piszkos volt. Ment a mocskolódás, ment a csomagosztás a polgárok megtévesztése és a kampánycsend-sértés.
Az elért eredmény rendes körülmények között két mandátumot jelentett volna, a VMDP-nek. Pártunk kisebbségi párt, mint a pártbejegyzésről szóló végzés is tanúsít. Erről a VMSZ-es többségű választási bizottság is meggyőződhetett, hiszen a lista átadásakor a kért dokumentumokkal együtt a párt bejegyzéséről szóló végzés fénymásolata is átadásra került. Ezt az egész Vajdaság területén elismerték csak Topolyán nem, így a 3,47%-os választási eredmény nem jelent egyetlen képviselői helyet sem. Úgy gondoljuk, hogy a dologban mélyen benne van a VMSZ és a VMSZ többségű Községi Választási Bizottság keze is.
A választási eredményeket elemezve úgy értékeljük, hogy magyarok értékképviselete válságban van, de sajnos nem csak Topolyán, hanem egész Vajdaságban, sőt az egész Kárpát-medencében. Reméljük, hogy magasabb szinten is elgondolkodnak és levonják a következtetéseket. Mi a VMDP-ben tovább folytatjuk az elkezdett munkát nincs más kiút, mint haladni tovább az úton. Mi nem vesztesek vagyunk, hanem áldozatok.
Sípos Piroska a VMDP topolyai tartományi jelöltje, megköszönte a reá leadott szavazatokat, s megerősítette, hogy tovább folytatja a szociális munkát, amit mint községi tanácsnok végzett. Ezt a munkát most a Vox Humana civil szervezetben tevékenykedve végzi. Természetesen szerényebb körülmények között.
A sajtótájékoztatóról a VMSZ-es Magyar Szó nem közölt beszámolót, habár a képviselője jelen volt az értekezleten.

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 118. szám, 2012. május 31. 


Nem vesztesek, áldozatok


Sajtótájékoztatón értékelte a választási szereplésüket a VMDP topolyai–kishegyesi körzeti szervezte 



Sípos Piroska és Kovács László (Fotó: Herceg Elizabetta)

Kovács László, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt topolyai és kishegyesi körzeti szervezetének elnöke először köszöntet mondott az őket támogató szavazóknak. 
– Úgy gondolom, hogy akik ránk szavaztak, azok tudatosan szavaztak ránk.
Ilyen piszkos kampány az utóbbi tíz–tizenöt évben nem volt, a pártok és csoportok sok mindent bevetettek, hogy megtévesszék a választópolgárokat annak érdekében, hogy saját szavazótáborukat gyarapítsák. Ez alól Topolya sem kivétel, és ily módon a VMDP kárára kampányoltak, ugyanis azokat a csoportokat célozták meg, akik a VMDP bázisát alkotják – hangsúlyozta Kovács, majd elmondta, sajnos Topolyán a VMDP nem kisebbségi pártként szerepelt, és a dolgok összejátszása idézte elő azt, hogy képviselet nélkül maradtak, a VMDP az önkormányzaton kívül rekedt, de az elnök úgy ítéli meg, hogy nem vesztesek, hanem áldozatok a választási harcban.
– A szavazópolgárok 3,47 százaléka ránk szavazott, és ez kötelez bennünket. A választás eredmények tudatában tovább folytatjuk a tevékenységünket – mondta.
Az elmúlt két mandátumban a szociális terület a községi tanácsban a VMDP-é volt, és az elmúlt négy évben Sípos Piroska látta el ezt a feladatot, a tartományi választásokon egyéni jelöltként vett részt. A szavazatok megköszönése után elmondta, hogy nem is számított rá, hogy bejut a tartományi képviselőházba, de kötelességének érezte, hogy induljon, hogy alternatívát kínáljon.
– A jövőben már nem dolgozom az önkormányzatban, és mivel az elmúlt években szociális ügyekkel foglalkoztam, ezt szeretném folytatni. Vezetek egy civil szervezetet, amely szintén az emberek megsegítésével foglalkozik, és így a Vox Humana szervezeten keresztül igyekszem majd folytatni a munkát. Akik úgy érzik, hogy valamilyen segítségre szorulnak, azoknak igyekszünk közbenjárni az ügyük megoldásában. Ezt a munkát, mivel a községtől egyelőre nem kaptunk sem raktárt, sem irodát, ezután a VMDP irodájában fogom végezni – mondta el Sípos Piroska.

H. E. 
Magyar Szó, 2012. június 1. 14. o. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése