Oldalak

2012. július 13., péntek

Botrányos politikai döntés


A IV. Vajdasági Konvenció szerint időszerűvé vált Vajdaság státusának rendezése


Enyhén szólva is botrányos a Szerbiai Alkotmánybíróság Vajdaságra vonatkozó döntése, amellyel még inkább megkérdőjelezték tartományunk autonóm jogát státusának rendezésére – hangzott el csütörtökön Újvidéken a IV. Vajdasági Konvenció sajtótájékoztatóján.
A határozat időzítése se volt véletlen; a Tartományi Képviselőház ülése előtt – amelyen a tartományi kormányt választották meg – hozták nyilvánosságra. Így büntetve Vajdaság polgárait, amiért a legutóbbi választásokon a demokratikus változások folytatására szavaztak. A döntéssel még szorosabbra fogták a központosítási gyeplőt történelmi, európai régiónk felett, az alkotmányosság megvédésének nevében, illetve a kimondottan centralista alkotmány szélsőséges értelmezése szerint.
A IV. Vajdasági Konvenció továbbra is Szerbia haladéktalan föderalizációját szorgalmazza, miszerint Vajdaságnak föderális egységnek kell lennie, vagyis Vajdaság státusa köztársaság lenne, törvényhozói, bírósági és végrehajtó hatalommal a Szerbia Szövetségi Köztársaságban. Saját alkotmánya lenne, amely szavatolná, hogy önállóan rendelkezzen vagyonával, természeti adottságaival, munkával teremtett javaival, gazdaságával. A Konvenció szerint csak ez biztosíthatja Vajdaság minden polgárának a felemelkedést, a méltó életet és a fejlődést.
 Egyezek azon politikusok és elemzők véleményével, akik az alkotmánybíróság döntését politikainak minősítették – nyilatkozta lapunknak Živan Berisavljević, a IV. Vajdasági Konvenció koordinációs bizottságának társelnöke. – Ezért elsősorban politikai eszközökkel kell fellépni ellene. Sajnos mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy a szélsőséges jobboldali erők igyekeznek dominálni az országban. Más szóval, amilyen Szerbia alkotmánya, olyan az alkotmánybírósága is. Jelzésértékű azonban a döntés. Támadási felületet nyit a szerbiai kormány a vajdaságival szemben. Történelminek tekinthető valóban ez a döntés, csak nem abban az értelemben, ahogyan azt Vojislav Koštunica, az SZDP elnöke mondta. Konvenciónk szerint elérkezett az idő Vajdaság státusának rendezésére. Az eddigieknél még intézményesebben kell küzdeni érte, mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban.
 Vajdaság szubjektivitását, névleges önállóságát is megkérdőjelezi ez a döntés – folytatta Aleksandar Odžić, a Vajdasági Párt elnöke, a Konvenció tagja. – Ez az önkormányzatok megalakulásából is látszik Vajdaságban. Előrevetíti azonban a mély gazdasági válságot is. Belgrád hosszú évtizedes mostoha viszonyulását tartományunkkal szemben csak a politikai és a civil szféra tömörítésével tudjuk megfékezni Vajdaságban. Megítélésem szerint közel állunk egy újabb referendumhoz Vajdaságban, amelyben állást kell foglalnunk Vajdaság státusának kérdésében.
 Az alkotmánybíróság döntésével megkérdőjelezte a jelenlegi alkotmány 12. cikkelyét, miszerint szavatolja Szerbia polgárai autonómiáját – nyilatkozta Đorđe Subotić, a Vajdasági Klub elnöke, a koordinációs bizottság társelnöke. – Továbbá erősíti Vajdaság gyarmatosítását, kizsákmányolását. Emlékeztetni szeretném a közvéleményt, valamint az alkotmánybíróságot is, hogy 2006-ban, a referendumon az alkotmány ellen szavazott a vajdaságiak 56,7 százaléka. Az alkotmánybíróság ilyen politikai döntése ezért nem is lehet hatályos Vajdaságban.

S. T. G.
Magyar Szó, 2012. július 13., 4. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése