Oldalak

2012. augusztus 15., szerda

Folytatódik a megtorlások feltárása


MNT-KÖZLEMÉNY

Szabadkán, a Magyar Házban munkajellegű megbeszélést folytatott dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke, dr. Glatz Ferenc akadémikus, a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság elnöke és munkatársai, valamint mgr. Hajnal Jenő, a VMMI igazgatója.
A megbeszélés során a tárgyaló felek áttekintették a magyar lakosság ellen 1944–1948 között Vajdaság településein elkövetett gyilkosságok és más megtorlásokkal kapcsolatos, az MNT felügyelete alatt folytatott kutatások eddigi eredményeit, továbbá megállapodtak abban, hogy az Akadémiai Vegyes Bizottság keretein belül folyó kutatásokat az MNT és a VMMI részvételével folytatni szeretnék annak érdekében, hogy a megtorlások minél több körülményére derüljön fény, valamint hogy az áldozatok minél teljesebb névsorát sikerüljön összeállítani.
Az eddigi kutatási tevékenységre vonatkozó főbb ismérvek, adatok a következők:
A magyar állam a projekt finanszírozására összesen 18.250.000 forintnak megfelelő dinárösszeget, azaz 6.052.793,13 dinárt biztosított.
A levéltári kutatások a Vajdasági Levéltárban 2010 decembere, a többi országos levéltárban 2011 augusztusa, míg a regionális (volt járási) levéltárakban 2012 januárja óta folynak több mint 20 levéltári szakember bevonásával. Az áldozatok adatait tartalmazó adatbázisba 2012. május 31-éig összesen 11 427 áldozat adata került; közülük 5087-en magyarok, 5159-en németek, 188-an szerbek, 83-an horvátok voltak, 910 személy esetében nem sikerült azonosítani a nemzetiségi hovatartozást. Az eddig feltárt dokumentumok tanúsága szerint az ítélet nélkül vagy bírói ítélettel végrehajtott kivégzések 124 bácskai, 128 bánsági és 106 szerémségi településen zajlottak le.
A regionális levéltárakban eddig 1947 áldozat nevét sikerült azonosítani. Közülük 849 személy 1944. szeptember 12-e előtt, míg 1098 személy e dátum után esett áldozatul.
A kutatások gyakorlati haszna máris megmutatkozik, hiszen a rehabilitációs és vagyon-visszaszármaztatási ügyekben a közreműködő levéltárak az eddiginél jóval hatékonyabban tudják az ügyfeleket kiszolgálni. A kutatások járulékos eredményének tekinthetjük azt is, hogy a szegedi székhelyű Csongrád Megyei Levéltár és a Zentai Történelmi Levéltár A titói Jugoszlávia levéltári forrásai című kiadványsorozatának első köteteként 2011-ben megjelentette Molnár Tibor A Zentai Városparancsnokság válogatott iratai (1944–1945) – Odabrani spisi Komande grada Senta (1944–1945) című kétnyelvű forrásgyűjteményét, továbbá a sorozat második kötetét Fondjegyzék a Bánát, Bácska és Baranya katonai közigazgatása tanulmányozásához – Spisak fondova za proučavanje Vojne uprave za Banat, Bačku i Baranju címmel 2012-ben. Az első kötet a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság magyar tagozatának a közreműködésével jelent meg.
A kutatásokat jelentős mértékben támogatták az akadémiai vegyes bizottság által szervezett szakmai konferenciák, a napi kutatómunkák és a bizottság kiadásában megjelent középszintű levéltári ismertető Fodor István tollából.
A levéltári kutatómunka koordinálását Mezei Zsuzsanna újvidéki levéltáros és Fodor István zentai levéltár-igazgató, levéltári tanácsos végezte szakértők bevonásával.
Az emlékezetkutatásunk célja a múlt század negyvenes éveire vonatkozó visszaemlékezések és emlékek interjúk útján történő rögzítése és archiválása, majd pedig feldolgozása volt. Az elsődleges feladat az átélt események emlékeinek, illetve családi és közösségi emlékezetből táplálkozó szövegeinek rögzítése. Emellett szándékunkban áll még a korszakhoz kapcsolódó egyéb emlékek (ruhák, fényképek, levelek, naplók, hivatalos iratok stb.) összegyűjtése, archiválása (digitalizálása) is.
A kutatómunka elősegítése érdekében a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben a gádori, a körtési és a járeki anyakönyvi kerületek halotti anyakönyveit (összesen 4179 oldalt), továbbá a rezsőházi, a szépligeti és a körtési táborok áldozatainak kartonjait (13 133 személy adatait) digitalizáltuk. Az 1944–1945-ös kutatásokkal kapcsolatos kiadványok közül csaknem félszáznak (kb. 8000 oldal) és több mint ezer, a témával foglalkozó újságcikknek, tanulmánynak az elektronikus feldolgozása is befejeződött. Matuska Márton, Mojzes Antal és Sinkovics Ferenc e témával kapcsolatos teljes kutatási dokumentációját is sikerült digitalizálni, de segítséget kapott Forró Lajos és Molnár Tibor tanulmányíró is Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizán iratok tükrében című kéziratuk első részének a megírásához a levéltári kutatómunka költségeinek részfinanszírozásával. Kutatási támogatásunk segítségével jelenik meg Silák Mária Emlékeim (Szép és szomorú Szabadkám) című önéletírása is.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap által támogatott projektumba 57 szakember kapcsolódott be, és munkájuknak köszönhetően az alábbi munkákat sikerült elvégezni:
614,25 irat-folyóméternyi anyagot átnézni és részben vagy teljesen feldolgozni, a sajtóbibliográfiát összeállítani és internetes közlésre előkészíteni (592 hivatkozás), 12 000 percnyi hangzó anyagot összegyűjteni és elektronikus úton rögzíteni, 12 000 percnyi hangzó anyag adatelmeit írásban rögzíteni,7704 percnyi hangzó anyagot legépelni, 9000 percnyi hangzó anyag gépelt szövegét gondozni, az archívumot és az adatbázist kialakítani és fejleszteni, a megvásárolt Matuska Márton-archívum iratanyagának áttekintő feldolgozását befejezni és bizonyos tartalmainak részletes feldolgozását elvégezni, a Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizán iratok tükrében című kiadvány levéltári kutatómunkáját segíteni, Silák Mária Emlékeim című önéletírása áldozati listáját összeállítani.
A kutatások első szakaszának lezárulása után az eredmények és az adatok nyilvánosságát külön honlap (http://martirium.vmmi.org/) és adatbázis segíti majd, amelyeknek próbaüzemelése már javában folyik. A kutatási beszámoló tartalmi részét és a kutatásokat a Szerb–Magyar Akadémiai Vegyes Bizottság magyar tagozata írásban értékelte és szakmai szempontból azokat „korrektnek” tartotta és „nagyra értékelte”.

Magyar Szó, 2012. augusztus 15., 4. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése