Oldalak

2012. augusztus 16., csütörtök

Kétszáz euró a veszteség holdanként


Mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vidékeken mindmáig tartja magát az a régi tapasztalás, amely szerint, ha nagyon sír a paraszt, akkor még biztosan van mit elvenni tőle, ha viszont egyfoltában csak dicsekszik, akkor már inkább adni kellene neki, mert valószínűleg már neki sincs elég. Nem az én tisztem, hogy ezen figyelés valóságtartalmát megítéljem, azt viszont bizton állíthatom, hogy idén minden egyes gazda, akivel csak beszéltem, panaszkodott, panaszkodott, panaszkodott. Legfőképpen egy dolog miatt, az pedig a mostani drasztikus aszály.
A kitartó, a szokatlanul hosszan elhúzódó szárazság következményeit még az olyan nagyobb(acska) termelők is megérzik, mint amilyen a tornyosi Biliciki Imre vagy a csantavéri Barkóci Lajos. Egybehangzó véleményük szerint valamikor jó négy évtizeddel ezelőtt tapasztal(hat)tak az ő szüleik az ideihez mérhető csapadékhiányos esztendőt. De amióta meg tudják kötni a gatya korcát, azóta ők ilyesmit még nem láttak a saját szemükkel.
 – Nem állíthatjuk, hogy az aszály kizárólag csak a vajdaságiakat sújtja. Nemrégiben jártam az ország dereka táján, és azt láttam, Rumától délre is igen siralmasan fest a határ. Ott is elkönyvelhetnek olyan 60-65 százalékos kárt a gazdák. Túlzás lenne azt kijelenteni, hogy nálunk viszont minden terményt learatott a szárazság, és hogy majdnem 100 százalékos a hozamkiesés, de kétségkívül vannak olyan parcellák, amelyekről a kukoricatermés 95 százalékát elvitte – mondja Biliciki Imre.

„Legfeljebb csak az olajrepcével lehet dicsekedni!”

A tornyosi család általában 200 hold kukoricát szokott ültetni. Jól ismert, már kipróbált és bevált fajtákat. Leginkább 60-80 métermázsás holdankénti hozamot takarítanak be. Idén nyilván minden másképpen lesz. Mert máris hordják be a még zöld, talpon álló kukoricát, és etetik a jószággal. Amit meg nem érdemes még leszedni, sőt kivágni sem, abból silótakarmány készül a hízóborjak számára.
Hogy mekkora a baj, az abból is látszik, hogy egy hold kukoricát (a jelenlegi állapotában) mindössze 100 euróért meg lehet vásárolni egyenesen a földről, ennyiért kínálják a termelők. Csak legyen, aki megveszi. Örülnek annak, ha valaki letakarítja a parcellát, mert nagyon sok esetben egyszerűen nem éri meg még a növény puszta leszántásával sem próbálkozni. Azt mondják, kár a méregdrága üzemanyagot elpazarolni. Márpedig valamit csak kell kezdeni a kukoricatáblákkal. A termény nem maradhat talpon a földeken.
 – Annyi bizonyos, hogy az idei év emlékezetes marad a számunkra. Már az aratás is úgy végződött, hogy a 140 holdon termesztett búzáért több, mint 2 millió dinárral kaptunk kevesebbet, mint tavaly. Akkor 9 és fél millió dinár járt az átadott gabonáért, most viszont alig számláztak többet 7 millió dinárnál. Ráadásul egy évvel ezelőtt 18 dinár 30 parát fizettek kilogrammjáért, most pedig 22,75 dinárt. A hétszáz hektáros gazdaságunkban szoktunk 70 holdon cukorrépát, 50-60 holdon cirkot meg valamennyi szóját is termeszteni. A répából még a tavasz folyamán elfagyott 25 hold. Ami megmaradt, az most körülbelül úgy néz ki, mint a veteményeskertben a sárgarépa. Mehetne is nyugodtan a levesbe! A szójánk valódi törpeszója lett. Vagyis inkább: törpeszója maradt. A fejletlen, aprócska  hüvelyekben a normális 5-6 mag helyett jó, ha kialakult 2 vagy esetleg 3. Azt is elárulhatom, hogy amióta csak gazdálkodom, soha ennyi műtrágyát nem használtam el, mint az idén. Hát, az most mind kárba veszett! De hogy valamivel dicsekedjek is, ne csak keseregjek: a növényi kultúrák között az idén az olajrepce volt a király. Kellemes meglepetést okozott. Már el is dönöttem, hogy jövőre megduplázom a vetésterületét. Mivel pontos számítást, kimutatást még nem készítettem, most csak annyit mondhatok összegzésképpen, hogy a holdanként veszteségünk jóval meghaladja a 200 eurót.

„Majd változtatunk az étlapon!”

Barkóci Lajosék birtokán 90 holdon terem kukorica. Pontosabban, csak teremne. (Indokolt a feltételes mód használata.) Mert a valóság az, hogy ebből közel 40 hold „termését” egyszerűen nem érdemes betakarítani. Nem éri meg lekombájnozni, hazahordani és begóréztatni. A gazda így látja az előállt helyzetet:
– Amit most csinálunk, az csak annyi, hogy mentjük a még menthetőt. Mivel nem maradhat talpon a kukoricaszár, ezért majd a napokban az egyik nagyobb parcella végén megkezdjük a silózást. Van egy táblában körülbelül 15 hold kukorica, de olyan siralmas állapotban, hogy talán még a cső sem fejlődött ki rajta rendesen, nemhogy a szem. Ezzel kár kínlódni. Le fogjuk szántani. Ilyent még úgysem csináltam életemben.  Persze vigasztaljuk mi magunkat meg egymást is azzal, hogy túléltük a háborús éveket is, majd ezt is átvészeljük valahogy, de bevallom, hogy nagyon megvisel mindannyiunkat. Egyszerűen nem tud az ember elég okos lenni. Mit tegyen, miként döntsön jól ebben a szokatlan helyzetben? A tavalyi bőséges termés után maradt mostanra 7 vagon kukoricánk. Ez körülbelül 20 ezer eurót ér. Most azon törjük a fejünket, amiatt dilemmázunk, hogy érdemes-e ezt egyáltalán a jószággal feletetni. Vagy el kéne inkább adni, nem dolgozni vele semmit, és a pénzt csak a zsebbe tenni?! Lesz-e majd keletje a vágójószágnak egy év múlva? És milyen árat fizetnek érte? Vagy csak hiába vergődünk vele? Mert ha ki akarunk tartani a végsőkig, akkor annak csak komoly ráfizetés lesz a vége. Ez már most világosan látszik. Úgyhogy patthelyzet ez a javából!
A gyatra kukoricatermés, a legalább 40 hold lesilózása még ad két hétre való munkát a családnak. Holdanként még rá kell költeni 25-30 liter üzemanyag árát. És kérdés, hogy milyen minőségű lesz majd a kényszerűségből előállított takarmány. Nyilván az is silány. A gazda kissé erőltetett, fanyar mosollyal mondja, hogy majd változtatni fognak a hízóállatok „étlapján”. Ezentúl a silótakarmányt is silótakarmánnyal eszik. Mert nem nagyon lesz más.
 – Jelenleg ott tartunk, hogy egyszerűbb 500 hold földet megművelni, mint 100 borjút meghizlalni. A jószággal rengeteg a vesződség. Én hetek óta éjfél előtt nem kerülök ágyba. De ha most – dühünkben és elkeseredésünkben -- meggondolatlanul felszámoljuk, vagy csak megritkítjuk az állatállományt, nem biztos, hogy pár év múlva az egész folyamatot újra tudjuk kezdeni. Azt szoktam mondani, hogy én a termelésen, a gazdaságon kívül semmire nem költök. Pénzt csak a templomba viszek, hogy tehessek a perselybe, meg a borbélyhoz, amikor nyiratkozni megyek. Mégsem lehetek elégedett. Ezt az évet majd valószínűleg úgy zárjuk le, hogy holdanként számítva 200 euróval szegényebbek meg egy évvel idősebbek lettünk. És majd sokat kell imádkoznunk, hogy mostanában nem ismétlődjön meg az ideihez fogható szárazság. Mert ha jövőre is ilyen év vár ránk, annak már beláthatatlan következményei lesznek.

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése