Oldalak

2012. augusztus 6., hétfő

„Politikai semmirekellők frontja”?


Kisebbségjogi jegyzet

„Ellenállási front” alakul Vajdaságban válaszként az alkotmánybíróságnak a tartományi hatáskörökre vonatkozó határozatára – jelentette be Živan Berisavljević, a JSZSZK egykori magas rangú tisztségviselője.
– Ellenállási front kialakulására számítok, amelybe bekapcsolódnak Vajdaság politikai és művelődési intézményei, számos párt és a civil szféra – nyilatkozta az Autonomija internetes portálnak. Szerinte jelentős lépések tapasztalhatók a politikai színtéren, amelyek arra mutatnak, hogy az autonómista irányvonal a jövőben erősödni fog. 
 Az alkotmánybíróság döntése – politikai elemzők szerint is – növekvő ellenállást váltott ki a tartományban. Csupán az a kérdés, hogy az autonómisták a maguk javára tudják-e fordítani a közvéleményt, illetve eleget nyomnak-e a latban.  
Franz Schausberger, az Európai Régiók Intézetének (The Institute of the Regions of Europe – IRE) igazgatója, a fenti nyilatkozattal szinte egy időben kijelentette: „Ha problémák adódnak Vajdasággal kapcsolatban, lelassulhatnak Szerbia csatlakozási tárgyalásai”.
– Vajdaság Autonóm Tartomány egy külön multietnikus térség, amely iránt Európa mindig érdeklődést tanúsított. Ha Vajdaság válságövezetté válna, az kihatással lenne az egész Európa békéjére, arról nem is beszélve, hogy ennek milyen káros következményei lennének Szerbia uniós közeledésére – figyelmeztetett az európai politikus a Dnevnik újvidéki szerb újság vasárnapi számának adott interjújában.


 Az egyik vajdasági magyar politikus, Berisavljević nyilatkozatát kommentálva, „politikai semmirekellők frontjának” nevezte az alakulóban lévő ellenállási szerveződést. Vajon lehet-e/kell-e ilyen jelzőkkel illetni a vajdasági pártok, értelmiségiek és civil szervezetek mozgalmát, amelyhez magyar szervezetek és egyének is tartoznak, amely az ún. joghurtforradalom óta kitartóan síkra száll a tartomány önállóságáért, méltóságának visszaszerzéséért?
Az írás szerzőjének sajnos igaza van, amikor azt mondja, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a kezelésében levő médiának egyszer már meg kellene mondania a vajdasági magyaroknak, hogy az, amit a „régi Vajdaságként láttatni szeretnének velük, délibáb, amit maguk a párt vezetői sem látnak”. Vajdaság valóban már nem a „régi”, elsősorban a lakosság megváltozott etnikai összetétele miatt. Ez azonban nem elegendő ok a tartomány autonómijáról való lemondásra.
A VMSZ vezetői azonban ezúttal – s ez a javukra legyen mondva – a 2012 április elején, Újvidéken megtartott IV. Vajdasági Konvención (amely szervezőbizottságának éppen Berisavljević volt az elnöke) jelezték: „e párt a köztársasági státus helyett (amit a Vajdasági Konvenció javasolt – B. A. megj.) a széles körű autonómiát támogatja”.
Az írás szerzője által szorgalmazott „magyar autonómia” semmiképpen sem ellenkezik, nincsen ellentétben Vajdaság autonómiájával. A magyar autonómia megvalósítására is nagyobb lehetőség lenne a széles körű önkormányzattal rendelkező Vajdaságban, mint a belgrádi centralista nacionalistákkal. Egyébként a magyar autonómia sem valósítható meg a vajdasági szerbek támogatása nélkül, mint ahogy a magyarok támogatása is fontos a tartomány önkormányzatának visszaállításhoz.
Vajdaság autonómiája különben már, az 1992. évi londoni Békekonferencia óta, amely arra kötelezte a mindenkori szerb hatalmat, hogy a „Vajdaság polgárainak visszaadjon minden polgári és alkotmányos jogot”, nem kizárólag Szerbiai belügye. Erre utalhatott Franz Schausberger is.
Ergo: A magyar pátoknak is inkább támogatniuk kellene az „ellenállási frontot”, nem pedig ellenséget látni az autonómiát követelő szervezetekben. Vajdaság autonómiájáról való lemondással egyúttal búcsút inthetnénk a magyar autonómiának is. Jó lenne, ha a két autonómia összefüggése végre tudatosodna a magyar politikusokban.

Bozóki Antal
Újvidék, 2012. augusztus 6.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése