Oldalak

2012. augusztus 13., hétfő

Templomrongálás Szabadkán


Vasárnapra (augusztus 12-ére – B. A. megj.) virradóra kiszedték a téglát a Feltámadás templom egyik mellékbejáratának feljárójából
A zombori úti parkban lévő templom sekrestyeajtója előtti lépcsőket kezdték el bontani. Több mint 30 téglát távolítottak el, ami 4 sor falazásnak felel meg. Az elkövetőknek még arra is volt idejük és kedvük, hogy a kiszedett téglákból egy nagy keresztet rakjanak ki, illetve három P betűt formáljanak.
Egyébként a templom körül lévő parkban szürkületkor felélénkül az élet, részben a hajléktalanok, részben a drogfogyasztók térnek be. A templom lépcsőin gyakran találni injekciós fecskendőt és tűt.
A megszentségtelenítések és rongálások nem ritkák, ezért ft. Bela Stantić már két mellékbejáró ajtaját befalaztatta. Egy hete az egyik csatorna elvezetőjének könyökrészét lopták le.

CZÉKUS Géza
Magyar Szó, 2012. augusztus 13., 4. o.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése