Oldalak

2012. szeptember 15., szombat

A dinár a negyedik legrosszabb valuta a világon



A Bloomberg gazdasági hírügynökség honlapja a szerbiai fizetőeszközt a világ legrosszabb valutáinak sorában a negyedik helyre rangsorolta. A hazai közgazdászok szerint a dinár a katasztrofális helyzetben levő szerbiai gazdaság miatt ennyire ingatag valuta, a Bloombergnek nyilatkozó elemzők nem egészen így látják.
A fölmérés 178 ország nemzeti pénzét rangsorolta, s a szerbiai dinár e hosszú listán egyedül ghánai cedit, az indiai rúpiát és az ugandai shillinget előzi meg. A külföldi gazdasági szakemberek rámutatnak, hogy Szerbia azon országok közé tartozik, amelyek a legnagyobb hozamú kamatok mellett adósodnak el. A brit HSBC és a japán Nomura elemzői azt állítják, hogy a szerbiai állampapírok utáni kamatok, amelyek az utóbbi két hétben érték el a maximumukat, tovább nőhetnek, ha a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) nem sikerül megegyezni, hogy vonja vissza az 1,3 milliárd dollár értékű elővigyázatossági hitelmegállapodás lehívhatóságának a felfüggesztését.
– A befektetők élénk figyelemmel kísérik a pénzügyi konszolidáció megvalósulását, ahogy azt is, hogy Szerbia megkapja-e az IMF jóváhagyását – mondta a Bloombergnek Agatha Urbanska ismert brit közgazdász, aki hozzátette, ellenkező esetben a befektetők a megnőtt kockázatok alapján értelemszerűen nagyobb hozamokat fognak követelni a szerb értékpapírokra.
A dollárban kifejezett tízéves, 2021-ben lejáró szerb államkötvények kamata a másodpiacon augusztus 31-én 7,10 százalékra ugrott az addigi 6,45-ről, amennyi a május 6-ai választások előtt volt. A dinár ugyanebben az időszakban 5,5 százalékkel gyengült az euróhoz viszonyítva. (B92/021.rs)
Magyar Szó, 2012. szeptember 12., 6. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése