Oldalak

2012. szeptember 12., szerda

GESZTUSOKRA VÁRVA

Kisebbségjogi jegyzet

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) meghívására szeptember 12-én Szabadkára látogatott, hogy részt vegyen az MNT szervezte ünnepségen, amelyet a szabadkai városháza fennállásának 100. évfordulója alkalmából tartottak.
Az eseményről egy terjedelmes, mintegy három gépelt oldalas (7069 karakterből álló) szövegből értesülhetett a nyilvánosság, amelyet két fénykép is illusztrál (K-k, dió: Gesztusokat várunk, Magyar Szó, 2012. szeptember 12., 1. és 4. o. ).
Az ünnepséget megelőzően a magyar miniszterelnök-helyettes „zárt ajtók mögött tárgyalt dr. Korhecz Tamással, az MNT és Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével”.
Semjén Zsoltnak természetesen jogában áll, hogy bárkivel „zárt ajtók mögött tárgyaljon”. Az ilyen találkozók azonban általában találgatásokra ad(hat)nak okot, hogy a felek miről is tárgyal(hat)tak, főleg akkor, ha ezekről még közleményt sem adnak ki. (Habár a közlemény is – sok esetben – minderről szól, csak éppen azt nem tartalmazza, amit a felek nem kívánnak nyilvánosságra hozni.)
A megbeszélést követő sajtótájékoztatón – talán ez helyettesítette volna a közleményt – Semjén Zsolt „elismerését fejezte ki a VMSZ-nek és a MNT-nek mindazért, amit a vajdasági és az egyetemes magyarságért tett”.
A magyar miniszterelnök-helyettesnek természetesen lehet (és kell is, hogy legyen) véleménye a VMSZ és az MNT teljesítményéről. A konferencián azonban nem hangzott el tételesen, hogy mi az a „mindaz”, amit a VMSZ és az MNT a magyarságért tett. Az is kérdéses, hogy ez a vélemény mennyire tükrözi a vajdasági magyarok nézetét a VMSZ-ről, amit a pártnak a legutóbbi választásokon való kudarca is jól illusztrál.
Semjén Zsolt nem tartotta szükségesnek, hogy egyetlen másik vajdasági magyar párt és szervezet vezetőjével is találkozzon (még azokkal sem, akik támogatták a korábban ellenzéki pozícióból politizáló Fideszt). Ez azonban esetleg csak annak tűnik fel, aki nem ismeri a magyar külpolitikának a vajdasági magyar szervezetekhez való (a május 6-i választások alkalmával is kifejezett) viszonyulását. Ezt pedig tömören úgy lehetne megfogalmazni, hogy a magyar kormány csak „azt a pártot támogatja, amelyik részt vesz hatalom gyakorlásában”. Ez bizony a rossz emlékű egypártrendszert idézi, nem segíti a demokratikus folyamatok kifejlődését, a közösség érdekeinek pluralisztikus megfogalmazását.
– Magyarország számára rendkívül fontos a szomszédsági jó viszony, de ezt alapvetően az határozza meg, hogyan viszonyul egy ország az ott élő magyarsághoz. Éppen ezért nagy várakozással és nyitottsággal tekintünk a szerb államfő őszi látogatása elé. Fontosnak tartom, hogy történjenek gesztusok a két állam között. Esetünkben a vajdasági magyarság irányába. Ilyen például a temerini fiúk este, de hasonlóképpen gondolkodom a történelmi tragédiák feldolgozásáról is. Számomra és Magyarország számára sem jelent gondot fejet hajtani a második világháborús szerb áldozatok előtt, de ugyanezt elvárjuk visszafelé is. Szerbiával történelmi sorsközösségre vagyunk ítélve, s mi hajlandóak vagyunk minden támogatását megadni Szerbia mielőbbi uniós csatlakozásához, de a legfontosabb számunkra mégis a nemzeti érdek – nyilatkozta Semjén Zsolt a sajtótájékoztatón.
 A Semjén nyilatkozatból azonban nem tűnik ki, hogy Magyarország számára a vajdasági magyarok vonatkozásában „mi a nemzeti érdek”?  Azt már eddig is tapasztaltuk, hogy az anyaország „eltökélt abban is, hogy segítse Szerbia uniós csatlakozását”. Ez az „eltökéltség” azt is jelentette, hogy semmilyen feltételhez nem kötötte Szerbia európai uniós csatlakozását. Vagyis: Szerbiai csatlakozása fontosabb számára, mint az itteni magyarok helyzetének alakulása. Ez lenne a nemzeti érdek? Számos olyan kérdés van ugyanis, amelyek ha nem kerülnek megoldásra a csatlakozás előtt, az EU azokkal később már nem fog foglalkozni.
A látogatás kapcsán megtudtuk azt is, hogy a Tomislav Nikolić szerb elnök októberben várhatóan Budapestre látogat. Semjén Zsolt ezzel kapcsolatban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a látogatás előtt „történjenek gesztusok a vajdasági magyarság irányába”. Pásztor István pedig a – a tőle már megszokott túlzással – a magyarság számára „létfontosságúnak” nevezte Nikolić látogatását, amelytől azt várja, hogy „azok a folyamatok, amelyek elkezdődtek, folytatódjanak, és életszerű tartalommal töltődjenek fel”. Hogy melyek ezek a „folyamatok” – tekintettel a belpolitikai visszarendeződésre is –, lehet találgatni.
Kíváncsian várjuk, hogy történnek-e gesztusok például a Semjén által említett
temerini fiúk iránt, a történelmi tragédiák feldolgozása vagy más területen. (Nikolićnak egyébként már eddig is volt alkalma, hogy „gesztust” gyakoroljon a temerini elítéltek ügyében, hiszen a kegyelmi kérvényük ott van az asztalán. Ezt a jogát azonban inkább a pénzbírságra ítélt Sass László esetében használta.) Ha viszont ilyen  gesztusokra nem kerül sor, az a magyar külpolitika újabb kudarcát jelenti.
A vajdasági magyaroknak azonban nem csak gesztusokra van szüksége a szerb állam részéről, hanem a nemzetközi kisebbségjogi egyezményekben vállalt kötelezettségei következetes teljesítésére. Ezek említése azonban ezúttal is elmaradt.

Bozóki Antal
Újvidék, 2012. szeptember 12.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése