Oldalak

2012. szeptember 9., vasárnap

Nyílt levél


Pásztor István Úrnak,

a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének


Alulírott személyek és szervezetek azzal a kéréssel fordulunk elnök úrhoz, hogy a nyilvánosság előtt válaszoljon kérdésünkre:
Támogatja-e Ön személyesen, valamint az Ön által elnökölt VMSZ a Makovecz Imre által tervezett emléktorony felépítését Újvidéken?
Mint bizonyára Ön is tudja, Újvidéken zajlott le az 1944-es esztendő végén, valamint az 1945-ös esztendő elején a délvidéki magyarellenes atrocitások egyik legtömegesebb emberirtása. Mai napig még hozzávetőlegesen sem tudjuk, vajon a városban több száz, vagy esetleg több ezer ártatlan magyart mészároltak-e le Tito pribékjei. A kutatók eddig több száz áldozat nevét gyűjtötték össze. Többet egyelőre nem tudhatunk, mert a levéltári kutatások nem végezhetők el azon oknál fogva, hogy a városra vonatkozó dokumentumok hiányoznak a levéltárakból.
Papp Ferenc, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) Újvidéki Körzeti elnöke 1990-ben szervezte meg az első megemlékezést a Futaki úti katolikus temető katonatemetői részében. Azért itt, mert 1944. és 1990 között – elsősorban a hatóságok serénykedése miatt – egymás után eltűntek az áldozatok tömegsírjai. A kegyeleti szertartás azóta is méltatlan körülmények között zajlik le a temetőben. A szervezők – különösen a kezdeti években – gyakran voltak zaklatásoknak kitéve, az általuk emelt szerény emlékkereszteket a hatóság mindig eltakarította titokban, még akkor is, amikor az önkormányzati és a tartományi szervek is ott voltak a kegyeleti ünnepségen és részt is vettek a műsorban. Jelenleg a 13., a szervezők által emelt árva fakereszt jelenti az egyetlen utalást a kegyhely mivoltára.
Papp Ferenc 2000-ben felkereste Makovecz Imre budapesti műépítészt, arra kérve őt, alkosson meg egy méltó emlékművet. Néhány hónap elmúltával elkészült egy csonka torony terve, amely valóban méltó módon jelölheti meg az emlékhelyet. Azok a szervezők, akik kezdettől fogva buzgólkodnak a megemlékezések szervezésén, maradéktalanul pártolják az emléktorony építését.

Tisztelt Elnök Úr!
Néhány évvel ezelőtt a VMSZ helyi vezetőitől arról értesültünk, hogy ők ellenzik az emléktorony felépítését, s arra hivatkoznak, hogy a szerb hatóságok ezt úgysem fogják engedélyezni. Ők azt szorgalmazzák, hogy a temetőkápolna falára helyezzünk emléktáblát, rajta az áldozatok névsorával. Ezért kérdezzük ezúttal a legilletékesebbtől.
Újvidéken, 2012. szeptember 8-án.

Kezdeményezők:
Csorba Béla
Matuska Márton
Papp Ferenc


Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 190. szám, 2012. szeptember 8.

A kezdeményezéssel egyetértők:
1. Bozóki Antal, magiszter
2.   
...



A VMSZ támogatja a csonka torony felépítését

Pál Károly: Mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy méltóképpen meg tudjunk emlékezni az atrocitásokról 


Ahogyan arról a múlt héten beszámoltunk, nyílt levélben fordult Pásztor Istvánhoz, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökéhez Matuska Márton publicista, közíró, Csorba Béla néprajzkutató, költő, és Papp Ferenc, a Nagy Sándor Magyar Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület elnöke, melyben annak a kérdésnek a megválaszolására kérték a politikust, hogy támogatja-e a Makovecz Imre által tervezett emléktorony felépítését az 1944/45-ös magyar áldozatok emlékére Újvidéken a Futaki úti temető katonatemetői részében.
A levélben a kezdeményezők arra emlékeztették a VMSZ vezetőjét, hogy a katonatemetőben megtartott első megemlékezés óta, ahol 1944 és 1990 között „elsősorban a hatóságok serénykedése miatt” az áldozatok tömegsírjai sorozatosan tűntek el, arra méltatlan körülmények között zajlanak az évente tartott megemlékezések.
A párt elnöksége a legutóbbi ülésen vitatta meg a kérdést, s mint azt Pál Károlytól, a VMSZ ügyvezető alelnökétől megtudtuk, arról hoztak egyöntetű döntést, hogy kiállnak a kezdeményezés mellett.
– Támogatjuk ennek az elképzelésnek a megvalósulását. Egy dolog az, hogy hogyan határoznak majd az illetékes állami szervek e kérdést illetően, az azonban egyértelmű, hogy nekünk egy ilyen elképzelést támogatnunk kell. Nekünk nem szabad megfeledkeznünk az 1944/45-ös atrocitásokról, s mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy méltóképpen meg tudjunk emlékezni ezekről az eseményekről. Úgy véljük, hogy a méltó megemlékezés megvalósításához Újvidéken ez az emlékmű, a csonka torony mindenképp megoldásnak számít – tájékoztatta a Magyar Szót a párt elnökségének álláspontjáról Pál Károly.
Matuska lapunknak a legutóbb elmondta, hogy Makovecz Imre budapesti műépítészt még 2000-ben kérték fel egy méltó emlékmű tervének elkészítésére, s a csonka torony terve készen is lett. Mint mondta, azóta már többször fordultak a város és a műemlékvédő intézet illetékeseihez az engedély megszerzése végett, nem jártak azonban sikerrel. Közölte továbbá, hogy néhány évvel ezelőtt a VMSZ újvidéki képviselőinél érdeklődve azt a választ kapták, hogy nincs nagy esélye a műemlék felállításának, mert azzal a szerb képviselők soha sem fognak egyezni. A kezdeményezők most egyértelmű választ vártak tehát a VMSZ vezetőségétől.
Továbbra is kérdés marad, hogy hol határoznak majd valójában ennek az emlékműnek a felállításáról. Sokak szerint nem a városi szervek kezében, hanem az államvezetés kezében van a végső döntés. (v.ár)
Magyar Szó, 2012. szeptember 19., 5. o


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése