Oldalak

2012. szeptember 21., péntek

Szeptember 21.



A béke nemzetközi napja / Nemzetközi békenap (Međunarodni dan mira / International Day of Peace)

1981-ben az ENSZ Közgyűlésének nyitónapján úgy határoztak, hogy minden év szeptemberének harmadik keddjén megünneplik A béke nemzetközi napját.
Az ünnepet számos nemzet, népcsoport, hadsereg és vallás tiszteletben tartja, ugyanakkor évről évre akadnak olyanok is, akik figyelmen kívül hagyják ezt a nemes célt. Ezért 2001-ben az ENSZ 55/282-es határozatában nemcsak új időpontot rögzítettek, mely szerint 2002-től minden év szeptember 21-én ünneplik meg a napot, hanem egyúttal globális fegyverszüneti nappá is nyilvánították.
Az ünnep jellegzetes mozzanata az ENSZ New York-i székházában található békeharang megkongatása. A háborúk áldozatainak emléket állító békeharangot japán gyerekek által adományozott pénzérmékből öntötték.
Az ENSZ Közgyűlése arra kérte az országokat, hogy tekintsék ezt a napot a fegyverszünet és az erőszakmentesség napjának. (A béke nemzetközi napjáról az ENSZ 36/67-es határozata rendelkezik, és 1982-ben ünnepelték meg először.)
Az ünnep fényét minden évben számos program emeli. Polgári kezdeményezésre 2011-ben meghirdették a Globális tűzszünet 2012 elnevezésű programot is, amely az év mind a 365 napján szorgalmazza a hadiállapotok megszüntetését és a családon belüli erőszak visszaszorítását.(Május 29. az ENSZ békefenntartók nemzetközi napja!)




A Magyar dráma napja (Dan mađarske drame / The Day of Hungarian Theatre)

 A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben szeptember 21-én ünneplik A Magyar dráma napját, annak emlékére hogy 1883-ban ezen napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a Nemzeti Színházban. A művet Paulay Ede állította színpadra.
A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeinek jobb megismertetésére, valamint, hogy ösztönözze az írókat újabb alkotások létrehozására. Az ünnepre különleges programokkal készülnek a színházak.
 



Az Alzheimer-kórban szenvedők világnapja (Svetski dan Alzheimerove bolesti / World Alzheimer’s Day)

Az Alzheimer-kór a központi idegrendszer pusztulásos betegsége, melynek során az agysejtek sorvadásával először a személyiség, majd a test is elpusztul. Az Alzheimer Világnap évenkénti megrendezését 1994-ben kezdeményezte – az Egészségügyi Világszervezet támogatásával – a Nemzetközi Alzheimer Társaság, amihez már 57 ország csatlakozott. Magyarországon első alkalommal 2001-ben tartották meg ezt a világnapot.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése