Oldalak

2012. október 13., szombat

Kisebbségjogi jegyzet



Ki mond/nem mond igazat?

Elismerően szól Vajdaságról az Európai Bizottság a Szerbiáról szóló jelentése, amelyet október 10-én hoznak nyilvánosságra, „árulta el” október 8-án Bojan Pajtić tartományi kormányfő.
– Vajdaságról az okmány csak szuperlatívuszokban beszél, főleg azokban a részekben, amelyekben a különféle nemzeti közösségek önazonosságának megőrzéséről van szó – mondta Pajtić újságíróknak Brüsszelben.
            Hozzátette, hogy „az elmúlt időszakban sikeresen rendezték a nemzeti kisebbségi problémákat, köszönhetően a közösségek intézményei fejlődésének”. A kormányfő szerint ezt nagyra értékelik Európában, amely ugyancsak sok nemzet együttélésének színhelye. Pajtić a Nyílt napok elnevezésű hagyományos brüsszeli rendezvényen vesz részt (Brüsszel elismerően Vajdaságról, http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/14207/, 2012. október 8.).  

            Varga László, a a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági parlamenti képviselője, a képviselőház Európai Integrációs Bizottsága elnökének helyettese, Pajtić nyilatkozatával kapcsolatban a sajtónak elmondta: 
            – A vajdasági kormány elnöke Brüsszelben azt nyilatkozta, hogy az országjelentés szuperlatívuszokban beszél Vajdaságról. Nekem nem sikerült rábukkannom ezekre a szuperlatívuszokra. A jelentés néhány helyen említi a tartományt. Egyrészről az etnikai viszonyokról beszél, amelyeket kielégítőként értékel, másrészről pedig a kisebbségi jogérvényesítésről tesz említést. Ennek vonatkozásában a jelentésben megállapítják, hogy Vajdaság előbbre jár, mint Szerbia más részei. Egyébként egyetlen olyan mondat nem szerepel a jelentésben, amely arról szólna, hogy Vajdaság valamilyen szempontból kiemelkedő helyet töltene be Szerbia többi részéhez képest az integrációs folyamatban – részletezte Varga (Elvárás a pénzelésről szóló törvény, Magyar Szó, 2012. október 11., 4. o.).

            A két politikus nyilatkozata után egyáltalán nem világos, hogy most akkor mit is mondott Vajdaságról, hogyan értékelte az itteni etnikai viszonyokat az Európai Bizottság?
Az itteni magyar közösség egyik legnagyobb problémája, hogy nem létezik egy olyan kisebbségkutató központ, amely egyrészt figyelemmel kísérné az nemzeti viszonyok alakulását, külön pedig a magyarok helyzetét a tartományban, másrészt pedig azt, hogy arról hogyan vélekednek külföldön, vagy éppen belföldön. 
A fenti nyilatkozatotok ugyanis olyan benyomást keltenek, hogy a politikusok nyilatkozhatnak, amit csak akarnak, nem vagyunk felkészülve, sem intézményileg, sem egyénileg arra, hogy mi is írnak, mondanak rólunk. Ez egyúttal a vajdasági magyar nyelvű tájékoztatást is minősíti. 
Kisebbségkutató szakintézet hiányban a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) kellene, hogy foglalkozzon azzal is, hogyan értékelik az európai intézmények a vajdasági etnikai viszonyokat, hiszen jórészt ez határozza meg Szerbia viszonyulását is a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítése iránt. Az MNT vezetőinek azonban eddig még csak eszébe sem jutott, hogy ezzel a témával is foglalkozzanak!


Bozóki Antal
Újvidék, 2012. október 13.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése