Oldalak

2012. október 18., csütörtök

Október 18.


Az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napja (Evropski dan borbe protiv trgovine ljudima / EU Anti-Trafficking Day)

Az EU az emberkereskedelem elleni küzdelem napjának nyilvánította minden év október 18-át. Az emberkereskedelem elleni küzdelem napja első alkalommal 2007-ben került megrendezésre. A belga EU-elnökség e negyedik alkalomból uniós politikusok, kormányzati tisztviselők és a civil társadalom bevonásával magas szintű konferenciát szervez, mely „Az emberkereskedelem megelőzésének, az emberkereskedők felelősségre vonásának és az áldozatok védelmének multidiszciplináris megközelítése irányába” címet viseli.
Az Európai Bizottság 2010 márciusában az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló új uniós irányelv javaslatát terjesztette elő, mely az alábbi fellépéseket tartalmazza:
  • Büntetőjogi rendelkezések, beleértve a bűncselekmény, a súlyosbító körülmények és súlyosabb büntetések közös meghatározását, valamint az áldozatok büntetés alóli mentesítését.
  • Az elkövetőkkel szembeni büntetőeljárás, beleértve azt, hogy az uniós állampolgárok ellen büntetőeljárás indítható olyan bűncselekményekért, melyeket azok más országokban követtek el.
  • A sértettek jogai a büntetőeljárásokban, beleértve a különösen veszélyeztetett sértettek számára biztosított különleges bánásmódot, az áldozatok rendőri védelmét, a jogi tanácsadást és különleges védelmi intézkedéseket a gyermekek esetében.
  • Az áldozatok segítése, beleértve az áldozatok mielőbbi azonosítását és megsegítését biztosító tagállami mechanizmusokat.
  • Nyomon követés, a végrehajtás nyomon követésével megbízott nemzeti előadók vagy ezzel egyenértékű mechanizmusok létrehozása.   


A magyar festészet napja (Dan mađarskog slikarstva / Day of Hungarian Painting) 
 
Október 18-án, Szent Lukács napján ünneplik 2002 óta a DunapArt Művészeti Társaság kezdeményezésére a Magyar Festészet Napját.
A kezdeményezés olyan lelkes művészektől származik, akik úgy gondolták, hogy tenni kell valamit az ellen, hogy a kortárs magyar festők műveikre kevés megbízásban vagy vásárlásban is megnyilvánuló visszajelzést kapnak. Felhívásukban ezt írták: "Kérjük a szakma művelőit, művészettörténészeket, műkereskedőket, műgyűjtőket, társművészeket és mindenki mást, akinek kedves a festészet, támogassák kezdeményezésünket, és a maguk működési területén tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ügyünk az egész társadalom közös ügye legyen. Felszólítjuk a múzeumokat, kiállító intézményeket, e napon rendezzenek kiállításokat, aukciókat, szakmai tanácskozásokat, társművészeti eseményeket, tárják ki kapuikat a minél szélesebb nyilvánosság előtt".

A magyar festészet napja (amelyet Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepén tartanak), azóta rendezvénysorozattá terebélyesedett, a látogatók és a kiállítók száma egyre nő, csatlakoztak szlovéniai, székelyföldi és szlovákiai kiállítóhelyek is, s 2011-ben a megújult közmédia is támogatóként a rendezvény mellé állt. A cél változatlan: a festmények művészeti színvonalából és egyediségéből adódó érték elismertetése, a kortárs magyar festők és alkotásai iránti közönségszeretet kivívása. Minden évben egy hetven év feletti, kiemelkedő magyar festőművészt a festők szakmai zsűrije által kiválasztott doyent, életmű díjjal jutalmaznak a Kulturális Minisztérium támogatásával. 
MTVA – Sajtó- és fotóarchívum


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése