Oldalak

2012. december 13., csütörtök

December 13.

Luca-nap (Dan svete Lucije / Saint Lucia’s Day / St. Lucia Day)


Luca katolikus szent volt, a vakok, szemfájósok, utcanők és menyasszonyok védőszentje. Például Svédországban nem sok köze van ennek a szentnek a Luca napjához. Luca nevét a lux szóval lehet összefüggésbe hozni, melynek jelentése fény. Úgy is nevezték egyes helyeken, hogy fényhozó. Ehhez a naphoz számos hiedelem és népszokás kapcsolódik.
Az úgynevezett asszonyi ünnepek közül Luca napja Magyarországon a legjelentősebb. Ezen a napon az asszonyoknak és a lányoknak tilos volt dolgozni. Nem is egy történet szól arról, hogy hogyan büntette Luca azokat, akik ezen a napon szőni, fonni, varrni vagy mosni mentek. 
Luca-napi szokás volt egyebek között, hogy egy cserépbe búzát vetettek, hogy karácsonyra kikeljen. Szintén ezen a napon kezdték el készíteni Luca székét, aminek karácsonyra kellett elkészülni. A lényeg, hogy minden nap kell rajta csinálni valamit. A hiedelem szerint, aki rááll karácsonykor az éjféli misén pontban éjfélkor a maga által készített székre, az megláthatja, hogy kik a boszorkányok, mert ilyenkor azok szarvat viselnek. Maradt is fenn egy mondás, mely így szól: Lassan készül, mint a Luca széke. Mise után el kellett égetni a széket.  
A képen: Luca 304 körül élt Syracusában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése