Oldalak

2013. január 29., kedd

Elítéljük a verbászi emlékkereszt megrongálását


A KESKENYÚTON ALAPÍTVÁNY KÖZLEMÉNYE

       
A Keskenyúton Alapítvány elítéli a verbászi temetőben levő tömegsírnál állított kereszt megrongálását – tette közzé Cseresnyésné Kiss Magdolna kuratóriumi elnök a január 26-án Budapesten kelt közleményben.
Az alapítvány mint a keresztállítás egyik szervezője egyben tájékoztatja a közvéleményt, hogy a néhány szerbiai forrásban megjelent hírrel ellentétben a keresztállítás a teljes nyilvánosság előtt 2012. november 3-án, a déli órákban zajlott le, mintegy ötven személy jelenlétében, a helyi katolikus templomban, a II. világháború összes délvidéki áldozatáért mondott engesztelő szentmisét követően. Az 1944-es verbászi ártatlan áldozatok emlékére tartott megemlékezést a szervezők jó előre meghirdették és bejelentették az önkormányzatnál. Több délvidéki párt és civilszervezet képviselője mellett jelen voltak az áldozatok leszármazottai közül is néhányan, olyanok is, akik csaknem hét évtizeddel a titokban végrehajtott tömegmészárlás után végre le tudták győzni félelmüket. Emlékező beszédet többek között Kiss Antal, a brüsszeli HUNINEU iroda vezetője mondott.
Az emléktáblán olvasható évszámok az ártatlan áldozatok likvidálásának (1944) és a keresztállításnak az (2012) évére utalnak.
A megemlékezésről több szerbiai és magyarországi országos médium is beszámolt – olvasható egyebek mellett a közleményben.

JJ
Magyar Szó, 2013. január 28., 6. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése