Oldalak

2013. február 24., vasárnap

A versenypárt-státus gyengíti a magyar érdekérvényesítést



Meglepő, kissé ideges hangnemű kijelentést tett a magyarverésekről Pásztor István a belgrádi Politika c. napilapnak. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét a lap, mint a tartományi képviselőház elnökét kérdezte, de lényegében pártügyekben váltottak szót.
Pásztor az újra fellángolt magyarveréseket, beszorítva azokat a valóban gyengülő közbiztonság különböző formái közé (meg kell csak nézni a belgrádi és az újvidéki lapok bűnügyi krónikáit), egyben arra is felhasználja, hogy adjon egy csattanós politikai pofont a (nemzeti) erőknek. A magyarveréseket a fiatalok által elkövetett lopások, rablások verekedések tömkelegébe illesztve, úgy véli, hogy e kilengéseket egyesek a saját politikai népszerűsítésükre „nemzetek közötti leszámolásokként írják le”.
Ha néhány nappal ezelőtt maga Ivica Dacic nem fogadta volna el a nemzetek közötti incidensekként a magyarverésként elhíresült, fiatalos lendülettel, szerb részről nagy erőfölényben elkövetett általában kisebb nagyobb sérülésekkel járó és általában egyoldalú támadásokat, akkor most nem tudnánk, hogy a VMSZ elnöke miről is beszél.
De tudjuk: egy magát regionális versenypártként meghatározó, Belgrádban is így megjelent, alapjában véve mégis magyar párt vezetőjének, maga a helyzet kellemetlen. Különösen, ha tudjuk, a 2012-es választási kampány idején Pásztor a pártja programjára hivatkozva, demokratikus érzelmű szerbek szavazataira is számított.
Az, hogy a szerb parlamentben (közre)működő képviselői segítségével és a saját közjogi méltóság jellegű funkciója ellenére csupán amolyan szépségflastrom kiszolgáltatására képes, s az égvilágon semmit sem tud elérni a több mint húsz éve kisebb-nagyobb intenzitással állandósult nemzeti indíttatású kilengések megszűntetésében, de legalább a minimumra csökkentésében, a VMSZ elnökét valóban kellemetlen helyzetbe hozza. Nehéz lenne ugyanis észérvekkel alátámasztani, hogy ha a számbeli fölényben levő szerb csoport megveri a rossz időben rossz helyen elért egy-két, nemritkán három magyart, az csupán az általános biztonsági helyzet romlására vall. Ami persze, minden polgárt egyaránt érint.
Átlátva a saját ellentmondásos szerepét, amelyben a magyar közösség érdekérvényesítésének egy fontos szegmense, pont rá, illetve pártjára hárulna, de a határozott fellépéssel járó veszélyeket is, a VMSZ elnöke a kisebb ellenállás mentén haladva a rövidebb utat választja. A reális problémát, ahelyett, hogy azt a gyökerében megragadva, felfedve, legalább enyhíteni igyekezne, a magyar pártok közötti rivalizálásként állítja be.
Nos, ez nem megy. Amíg a vajdasági magyar politikai elit „legbefolyásosabb pártja” nem látja át, illetve nem akar a lényegre tapintani a magyarverések dolgában, nehéz lesz megoldással kecsegtető egységes politikai fellépést produkálni. A VMSZ számára így maradnak a szerb hatalom oldalán kissé sumákolva kiizzadt félmegoldások. Amelyek végül is a baj természetét elfedve, a hatalom dolgát könnyítik meg.
Ráadásul a VMSZ vezetőiből hiányzik a politikai karakánság, a polgári virtus. Például az, hogy a nemzet egészén belül megnyilvánuló szolidaritásról lévén szó, a magyarkanizsai és a topolyai talán VMSZ-esnek mondható önkormányzatok kitűzzék a székely zászlót. Vagy, hogy a VMSZ ezt pártként is megtegye az általa pártházzá átminősített Magyar Házon.
Mindez úgy nem jó, ahogy van. Mert a vajdasági magyar közösség érdekérvényesítését gyengítő magatartással, a VMSZ nemcsak a saját, hanem a többi magyar párt választók előtti hitelét is veszélyezteti. S ez kárára van a vajdasági magyar közösség egésznek.
A Pásztor-interjú elérhető a következő linken:

Ágoston András
Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf. 42. szám, 2013. február 24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése