Oldalak

2013. február 17., vasárnap

,,Figyelem, ezt a települést a polgárok védik!”



Közlemény

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) üdvözli azoknak a tettre kész délvidéki polgároknak a kezdeményezését, akik polgári (civil) figyelői szolgálatok, illetve polgárőrségek felállítására szánták el magukat már több délvidéki településén is, ahol drasztikus mértékben megromlott a közbiztonság. A bácskai Törökfalun és Péterrévén, illetve a bánáti Szajánon is sikeresen működnek már az alulról szerveződő csoportok. A hétvégén Moholon is úgy határoztak a helyi polgárok, hogy a továbbiakban segítik a rendőrség munkáját, akik szintén pozitívan álltak a lakosok akciójához.
A politikusok fenyegetőztek és tiltakoztak a polgárok akarata ellen. Ugyanakkor, számos ígéretet is tettek a közbiztonsági helyzet javítása vonatkozásában. Az ígéreteiket ismét nem tartották be. Az MRM-nek pedig igaza volt akkor, amikor a polgárőrségek megszervezésére és lakossági összefogásra buzdított. Továbbra is adott a feladat a kritikus települések érintettjei számára. Mozgalmunk hajlandó mindenben segítséget nyújtani ahhoz, hogy a figyelői szolgálatok felállhassanak, ezért bátran forduljanak hozzánk az iroda@mrm.rs e-mail címen vagy a 064/249-8061 telefonszámon keresztül.
Egyúttal, felszólítjuk a délvidéki magyar és nem magyar képviselőket is, hogy tegyék meg a törvényjavaslatot a zéró tolerancia bevezetése érdekében, valamint a polgárőrség törvényi hátterének megteremtésére. A választópolgárok bizalmáért nem elég választási kampányonként kuncsorogni, hanem azt az adott négyéves ciklusban tettekkel is ki kell érdemelni.

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) nevében,
László Bálint, elnök
Szabadka, 2013. február 16.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése