Oldalak

2013. február 24., vasárnap

Horgos: Indulatos falugyűlés




A közbiztonság javítását követelik


Több száz ember gyűlt össze, és közülük nagyon sokan számoltak be az őket ért sérelmekről

Magánemberként hívta össze falubelijeit szombaton este Bacskulin István, a horgosi helyi közösség elnöke, hogy a közbiztonsággal kapcsolatos problémákról tárgyaljanak. Meg is jelentek annyian, hogy nem fértek a tűzoltóotthon nagytermébe. Végül az otthon udvarán több száz ember gyűlt össze, és közülük nagyon sokan számoltak be az őket ért sérelmekről: lopásokról, rablásokról, betörésekről, állandó fenyegetettségről. Volt, aki polgárőrség létrehozását szorgalmazta, mások a hatványozottabb rendőri jelenlétet, és az igazságügyi szervek hatékonyabb munkáját követelték. A károsultak között időnként elszabadultak az indulatok. Végül olyan megállapodás született, hogy aláírást fognak gyűjteni a faluban, követelik alkotmány adta személyi és vagyoni biztonságukat, a hatóság erélyesebb fellépését, azoknak az eltávolítását, akiknek nincs tartózkodási, lakhatási engedélyük Horgoson. A petícióval Belgrádba készülnek a horgosiak, a falugyűlésen tízen már jelentkeztek is az útra, és a helyi közösségben várják még tíz károsult csatlakozását, hogy személyesen mondják majd el panaszaikat.
(Ma)

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/14984/Horgos-Indulatos-falugyules.html, 2013. február 24. [12:17]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése