Oldalak

2013. február 8., péntek

Saša Janković polgári jogvédő nyilatkozik a Danasnak


A hatalom az emberi jogokat még nem fogadta el értékként
– Részlet –

BELGRÁD – A hatalom az emberi jogokat még nem fogadta el értékként, amellyel nem lehet kompromisszumot kötni, amelyről nem lehet tárgyalni, amelyekkel nem lehet kereskedni, hanem fejlődnek, amikor a politikai légkör megfelelő, megsértik és visszavetik azokat, ha ezt más érdekek megkövetelik, leginkább a populizmus és a nacionalizmus. Így, az európai integráció fényében, az emberi jogok fejlesztését „engedményként” fogják fel, amelyet követelnek tőlünk, és ha úgy döntünk, hogy más oldalon „engedményeket” teszünk, akkor nem kell ugyanezt tennünk fordítva is – nyilatkozta a Danas c. belgrádi napilapnak Saša Janković.
A Human Rights Watch emberi jogvédő szervezet jelentésével kapcsolatban, miszerint Szerbiai 2012-ben keveset tett az emberi jogok javítása terén, habár megkapta az EU tagjelölti státusát, Janković kiemeli, hogy ez várható volt.
– Álláspontom szerint többet és gyorsabban kellett volna tenni. Ezzel ellentétben, az emberi jogok állása éppen a meg nem erősített társadalmi értékeket és kihívásokat tükrözi és áldozata azoknak, amelyek a társadalmunkat terhelik, mutatott rá Janković.

Milena D. Мilikić
Danas, 2013. február 7., 4. o.
Fordította B. A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése