Oldalak

2013. február 11., hétfő

Temerin: Szabadlábon az öt gyanúsított



Egyikük fivére szerint szó sincs nemzeti türelmetlenségről

 


Megszüntették annak az öt szerb nemzetiségű fiatalembernek az előzetes letartóztatását, akiket erőszakos viselkedéssel gyanúsítanak, amit a hétvégén Temerinben követtek el – értesült a B92.
A rendőrségi közlemény szerint az öt temerini személyt azzal gyanúsítják, hogy három kiskorú személyt üveggel dobáltak meg az utcán. A megtámadott fiatalok barátjuk házában kerestek menedéket, a támadók pedig téglával dobálták meg a házat, beverték az ablakot
A gyanúsítottak az éjszakát a fogdában töltötték, majd hétfőn délelőtt álltak a vizsgálóbíró elé.
Egyikük fivére a 20 éves Dejan Hani elmondta, testvére beismerte, hogy részt vett az incidensben, de tagadta, hogy annak a hátterében nemzeti türelmetlenség állna.
„Összeverekedtek a fiúk, üvegeket dobáltak, a rolókon esett a legnagyobb kár. Feleljenek, ha felelősek, de senki se gyűlöli a magyarokat, az én nagymamám is magyar, egy másik letartóztatott személynek az anyja magyar, szó sincs itt gyűlöletről” – mondta a B92 tudósítása szerint.
Magyar Szó online
2013. február 11., 17:19
http://www.magyarszo.com/hu/1878/kozelet_bunugy/92040/Temerin-Szabadl%C3%A1bon-az-%C3%B6t-gyan%C3%BAs%C3%ADtott.htm



2013. február 11. [16:51]

Pajtić elismerte: etnikai indíttatású a temerini incidens

 


Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke ma a legélesebben elítélte az elmúlt hétvégén történt temerini incidenst, amely során szerb fiatalok egy csoportja sörösüvegekkel dobált meg három magyar kiskorút, majd ugyancsak üvegekkel dobálták meg azt a házat, ahová a megtámadott fiatalok bemenekültek.
Az a ház Vajdaság. Ebben a házban évszázadok óta építjük a nemzetek közötti bizalmat és tiszteletet. Évszázadok óta támaszkodunk egymásra és élünk egymással. Amikor ezt a házat sörösüvegekkel dobálják meg, amikor sértéseket és szitkokat zúdítanak rá, amikor gyűlöletgraffitikkel csúfítják el, amikor le akarják rombolni és elpusztítani, tőlünk csak egyet fognak hallani: nem adjuk ezt a házat. E ház nélkül mindannak, amit együttesen értünk el, nem lenne értelme – Vajdaság ismét mocsár lenne, zavaros víz, amelyben csak a csúszómászók és a ragadozók élnek meg”, jelentette ki Pajtić és azt hangsúlyozta, elvárja, hogy drasztikus büntetésekkel állják útját a neveletlenségnek, a szemtelenségnek, mindazoknak, akik ilyen módon élik ki magukat.
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/14914/Pajtic-elismerte-etnikai-indittatasu-a-temerini-incidens.html
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése