Oldalak

2013. április 3., szerda

Martonyi: a pluszterületek mellé jelentős közösségeket is „kaptak”



Területi követeléseink nincsenek, viszont ragaszkodunk ahhoz, hogy a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek megőrizhessék önazonosságukat – jelentette ki Martonyi János magyar külügyminiszter.
Magyarországon a politikai elit és a közvélemény túlnyomó többsége is tudomásul vette a világháború utáni területi elcsatolásokat. A környező országokkal zajló, időről időre felmerülő viták elkerülhetők lennének, ha ugyanez megtörténne valamennyi szomszédos államban is a tekintetben, hogy a pluszterületek mellé jelentős közösségeket is „kaptak”, amelyek meg akarják őrizni nyelvüket, kultúrájukat és nemzeti identitásukat. „Mindannyian ebben vagyunk érdekeltek a Kárpát-medencében” – fogalmazott kedden Martonyi János a Duna Közbeszéd című műsorában.
Hozzáfűzte: a magyar kormányban teljes az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy mindenféle területi elem felemlítése árt Magyarországnak, ám sokkal károsabb a határon túli közösségek szempontjából. „Ez az a felelősség (…), amelynek mindenkit vezérelnie kellene” – hangsúlyozta. (Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf. 77. szám, 2013. április 2.) 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése