Oldalak

2013. május 8., szerda

Május 8.



Mihály napja.
Héber eredetű bibliai név, a Mikaél magyar formája. Jelentése: ki olyan, mint az Isten?, Istenhez hasonló.
1860 – A vöröskereszt napja.
1429 – Jeanne d’Arc (az Orleans-i Szűz) – látomásától vezetve – döntő fordulatot hozott a százéves háborúban Franciaország javára.
1521 – Nimwegenben megszületett Canisius St. Péter teológus, filozófus, jezsuita
szerzetes, akit ma is Németország apostolaként emlegetnek. XI. Pius pápa 1925-ben avatta szentté és emelte az egyháztanítók közé.
1654 – Otto von Guericke bebizonyította a légüres tér létezését.
1827 – Pesten megszületett Vajda János költő, publicista, az első szimbolista, akit Ady Endre „szent elődjé”-nek tekintett. Verseiből: „Gina emléke”, „Húsz év múlva”, „A vaáli erdőben”, „Nádas tavon”.
1835 – Megszületett Székely Bertalan festő, a romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi festészet legnagyobb képviselője.
1903 – Francia Plinéziában meghalt (Eugène-Henri-) Paul Gauguin, impresszionista festő.
1918 – Técsőn meghalt Hollósy Simon festőművész, a nagybányai művésztelep vezető mestere. Legismertebb képe a Tengerihántás.
1926 – Megszületett David Attenborough, természettudós, dokumentumfilm-rendező. Legszebb természetfilmjei: A kék bolygó; A Föld dala; Az erdő szelleme; Az élet megpróbáltatásai; Az élő bolygó.
1975 – Megszületett Enrique Iglesias énekes.



Május 8. A Nemzetközi Vöröskereszt napja. 185 évvel ezelőtt, 1828-ban ezen a napon született Henri Dunant, a Nemzetközi Vöröskereszt svájci alapítója.
Az előkelő családból származó Dunant Algériában alapított vállalkozásokat és 1859-ben III. Napóleon francia császár segítségét akarta kérni a gyarmati hatóságokkal kapcsolatos nehézségei ügyében, majd Olaszországba utazott, ahol az uralkodó piemonti szövetségeseivel Ausztria ellen viselt hadat. Szemtanúja volt az 1859. június 24-én vívott solferinói ütközetnek, amely után 40 ezer halott és sebesült maradt a csatatéren. Az egészségügyi szolgálatok elégtelenségét konstatálva a megdöbbent és elszörnyedt. A sebesültekkel akkortájt ugyanis nemigen foglalkoztak, közülük nagyon sokan megmenekülhettek volna, ha megfelelő egészségügyi ellátásban részesülnek. Dunant tapasztalatait a "Solferino emlékei" című könyvében összegezte, s elhatározta, hogy létrehoz egy nemzetközi segélyszervezetet. Kezdeményezésére magántársaság alakult Genfben, majd 1863-ban megalapította a Sebesült Katonáknak Nyújtandó Segély Nemzetközi Bizottságát, a Nemzetközi Vöröskereszt elődjét. Dunant (aki egyik alapítója volt az Interparlamentáris Uniónak is) tevékenysége elismeréseként 1901-ben Nobel-békedíjat kapott, 1910-ben hunyt el. Az általa létrehozott segélyszervezet, valamint a háborús felek magatartását szabályozó 1864-es - és az iraki háborúban oly sokat emlegetett - Genfi Egyezmény (amelyet egyébként szintén Dunant fogalmazott meg) gyorsan terjedt az egész világon, és ma is alapvető szerepet játszik az egészségügyi problémák megoldásában.
A Vöröskereszt Társaság Ligája 1983-ban megváltoztatta nevét Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság Ligájá-ra. Jelenlegi nevét a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság nevet 1991-ben vette fel. Együtt a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsággal (International Committee of
the Red Cross ICRC) és minden hivatalosan elismert nemzeti Vöröskereszt és Vörös félhold társasággal, alkotó része a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalomnak (International Red Cross and Red Crescent Movement). A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFCR) jelenleg 186 ország nemzeti társaságát foglalja magában. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága a nemzetközi jog által elismert intézmény. Konfliktusok idején minden alkalmasnak látszó kezdeményező lépést megtehet, amennyiben a résztvevő felek hozzájárulnak a Bizottság bekapcsolódásához. A bizottság kizárólag svájci állampolgárokból áll, székhelye Genf. Tevékenységének elismeréseként a szervezet háromszor 1917-ben, 1944-ben, majd 1963-ban a Vöröskereszt Társaságok Ligájával együtt Nobel-békedíjat kapott. Hazánk 2004-es EU csatlakozása óta a Magyar Vöröskereszt tagja az Európai Unió Vöröskereszt szervezeteit magában foglaló, brüsszeli székhelyű Vöröskereszt-Európai Unió Irodának. A Vöröskereszt alapelvei: emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntes szolgálat, egység és egyetemesség. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése