Oldalak

2013. május 11., szombat

Nagybecskerek és Mohol után Kevevárán is a haladókkal lép koalícióra a VMSZ



Az év elején Nagybecskereken lépett be a VMSZ a Szerb Haladó Párt hatalmi koalíciójába, majd nemrégiben Moholon kötöttek együttműködési szerződést a helyi közösségi választások után.
„A haladók programja volt az, amely szinte teljes egészében megegyezik a mi programunkkal” – mondta Világos Tibor, a VMSZ által támogatott Moholért lista vezetője. Szerinte ez volt a legfontosabb szempont, amiért a SZHP-t választották partnerüknek.
Világos kijelentése is jól mutatja azt a fajta közeledést, amelyet a VMSZ mutat annak a pártnak az irányába, melynek tagságának nagy része még a soviniszta Szerb Radikális Pártba lépet be annak idején.
A legfrissebb hírek szerint pedig Kevevárán, a haladók egyik legerősebb délvidéki fellegvárában borult össze a VMSZ a nacionalista gyökerekből táplálkozó kormánypárttal.
A községben nemrégiben tartották a választásokat, ahol a Szerb Haladó Párt fölényes győzelmet aratott és a voksok 43 százalékával megszerezte az abszolút többséget.
Kevevárán a VMSZ is igen jól szerepelt, hiszen az egész községben a magyarok aránya csupán 9 százalék körül van. Mégis a 16.294  urnákhoz járult voksoló közül 798 szavazatot, azaz  4,96 százalékot értek el.  Ezzel a VMSZ-t két képviselői hely illeti meg a 45 tagú Kevevári Községi Képviselő-testületben.
Így a VMSZ egyre több településen válik a nemzeti és szocialista kormánykoalíció kenyeres cimborájává, még tavaly májusban a választások után ez még fővesztéssel járt a párton belül. Mint ismeretes, Knézi Péter és az óbecsei KKT három VMSZ-es tagját kizárták a pártból és a helyi szervezet kettészakadt a haladókkal való kokettálás és szövetkezés miatt.
Azonban a szerb politikai színtér azóta átrendeződött, a Demokrata Párt már több darabra tört, mint a süllyedő Titanic és az érdekek pedig mindenek felett állnak a politikában, kérdés, hogy a VMSZ döntései mögött a magyarság vagy pedig önös érdekek szolgálata áll?
Valamint kérdés még az is, hogy a Szerb Haladó Párt és a Szerb Szocialista Párt melynek politikai gyökerei, a srebrenicai tömegsírok aljáig nyúlnak vissza, melynek vezetői nemrégiben még csetnik vajdákat és Hágában elhunyt háborús bűnösöket szolgáltak, most képesek-e báránybőrbe bújva elkérődzni az Európai Unió, a világiasodás és a magyarság jogainak tiszteletben tartása felett? 

Haraszthy Ágoston
DélHír, http://www.delhir.com/delvidek/magyarsag-koezelet/7893-nagybecskerek-es-mohol-utan-kevevaran-is-a-haladokkal-lep-koaliciora-a-vmsz, 2013. május 11. [16:31]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése