Oldalak

2013. június 27., csütörtök

Június 27.



László napja.
A szláv Vladiszlav név magyar formája. Elemeinek jelentése: hatalom+dicsőség
1192 – Szentté avatták I. László, magyar királyt Váradon Gergely bíboros, pápai követ jelenlétében. A sírját Dénes kézműves nyitotta fel, akit ezért III. Béla felszabadított a szolgaságból.
1462 – Megszületett XII. Lajos francia király.
1844 – Az Illinois állambeli Carthage börtönében lelőtték a 38 éves Joseph Smith amerikai vallásalapítót, a mormon egyház megalapítóját, aki az „Utolsó Napok Szentjei”-nek (mormonok) első elnöke volt.
1903 – Gróf Khuen-Héderváry Károlyt nevezték ki Magyarország miniszterelnökévé, aki ezt a tisztséget Tisza István gróf ellenében foglalta el 1903. november 3-ig.
1926 – Megszületett Palotás Péter olimpiai bajnok labdarúgó, aki középcsatárként játszott az ötvenkettes helsinki olimpián, valamint a berni labdarúgó VB-n második helyezett Aranycsapatban.
1936 – Megszületett Lucille Clifton amerikai költő, pedagógus, aki több mint húsz könyvet írt gyermekeknek és felnőtteknek. Pulitzer-díjra jelölték.
1941 – Megszületett Varsóban Krzysztof Kieslowski lengyel filmrendező, forgatókönyvíró. Ismertebb filmjei: Három szín: Fehér, Piros, Kék; Veronika kettős élete; Tízparancsolat.
1950 – Nádudvaron megszületett Kovács István birkózó, edző, szabadfogásban az első magyar világbajnok.
1955 – Megszületett Párizsban Isabelle Adjani francia színésznő, producer. Ismertebb filmjei: Bon voyage (2003); Paparazzi; Camille Claudel; Ishtar; Gyilkos nyár; Jövőre... ha minden jól megy; Klára és a szépfiúk; Nosferatu, az éjszaka fantomja (1979); A bérlő; Le petit bougnat.
1959 – Megszületett Janusz Kaminski lengyel származású Oscar-díjas operatőr. Ismertebb filmjei: Ryan közlegény megmentése – Oscar-díj (1999) – Legjobb operatőr; Schindler listája – Oscar-díj (1994) - Legjobb operatőr; Kapj el, ha tudsz; Különvélemény; A.I. – Mesterséges értelem; Amistad; Jurassic Park 2.; Jerry Maguire; A szerelem színei; Szerencse cinkelt lapokkal.


115 éve, 1898. június 27-én Joshua Slocum kanadai-amerikai vitorlázó a világon elsőként szólóvitorlással megkerülte a Földet (1895-1898).
A rekorder Joshua Slocum a vitorlázással 14 évesen került kapcsolatba, amikor segédszakács lett egy vitorláson. Az 1841-ben született kanadai fiú főzési tudományával nem sok sikert aratott, már az első kikötőben elzavarták, mert majdnem megmérgezte a legénységet. A vitorlázás azonban továbbra is vonzotta. Évekig matrózként dolgozott, majd 25 éves korában vett egy háromárbocos hajót, amellyel a világot járta, amíg a brazil partoknál zátonyra nem futott. A hajó szétesett maradványaiból újat épített, és egy matróz segítségével elvergődött Washingtonig, ahol a matróz megszökött. Útjait A Liberdade útjai és A Destroyer útjai című könyveiben írta le.
1892-ben egy barátja, Eben Pierce hajóskapitány ajánlotta figyelmébe a némi javításra szoruló, Spray nevű egyárbocos vitorlás halászhajót. A siralmas állapotban levő, 11,2 méter hosszú hajót Slocum 13 hónap alatt rendbe hozta, és 1895. április 24-én kihajózott a bostoni kikötőből. Európa felé vette az irányt. 18 nap alatt elérte az Azori-szigeteket, majd augusztus 4-én Gibraltárt. Itt a vörös-tengeri kalózokról hallott ijesztő történetek miatt ismét nyugatnak fordult. 40 nap alatt érte el Dél-Amerikát, Uruguaynál zátonyra futott, de megmenekült. Buenos Aires-i kikötés után délre, a Csendes-óceán felé indult. A Juan Fernandez-szigeteket érintve, 72 nap alatt jutott el Samoára. Innen Ausztráliába ment, ahol anyagi helyzetén javítandó előadásokat tartott útjáról. Tasmania, a Torres-szoros, a Kókusz-szigetek, a Rodriguez-sziget, Mauritius és Durban érintésével karácsonyra jutott el a Jóreménység fokáig, majd harmadszor is nekivágott az Atlanti-óceánnak. 1897. július 5-én indult az utolsó szakasznak, a Hatteras-fok felé, majd 74 ezer km megtétele után, 1898. június 27-én behajózott Newport kikötőjébe, ahol a Földet először egyedül megkerülő hajósként vonta be a vitorlákat. Kalandos útjáról Vitorlával a Föld körül című könyvében számolt be. Megpróbált letelepedni, de kalandvágya újabb útra hívta. 1909 novemberében hajózott ki újra a Spray fedélzetén, és nem sokkal később, feltehetően november 14-én a tengerbe veszett. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum


30 éve, 1983. június 27-én a Magyar Nemzeti Bank forgalomba hozta az 1000 forintos címletű bankjegyet.
Magyarországon a II. világháború után a világtörténelem egyik legsúlyosabb inflációja zajlott le. A gazdasági stabilizáció előfeltétele az államháztartás kiadásainak csökkentése volt. Ennek fontos pontjaként a jóvátételi szállítások határidejét 6 évről 8 évre emelték. A rendkívüli méretű pénzromlás felszámolására 1946. augusztus 1-jén kibocsátották az új, értékálló pénzt, a forintot. Fedezete az MNB aranykészlete volt, amelyet 1944 végén a nyilasok nyugatra vittek, és az amerikaiak 1946. augusztus 6-án adtak vissza. Az új számítás szerint 1 forint egyenlő volt 200 millió adópengővel, a januárban bevezetett elszámolási egységgel, vagy 400 ezer kvadrillió papírpengővel.
1946-ban a forintkibocsátás mértékét egymilliárd forintban határozták meg. Pénzcsere nem történt, a sok kidobott pengőt az utcán seperték össze. A forint váltópénze a fillér, de a fillérérméket 1999-ben kivonták a forgalomból, majd 2008-ban az egy- és kétforintos érméket is.
Az 1946-ban kibocsátott, nehéz körülmények között előállított, rossz minőségű bankjegyeket (10 és 100 forintos) 1947-től felváltották a Kossuth-címeres, 1950-től a Rákosi-címeres, 1959-től a Kádár-címeres, 1991-től a koronás kiscímeres pénzjegykiadások. Ezt követte a ma használatos, a korábbinál modernebb technikával előállított, biztonsági elemekkel ellátott pénzjegysorozat, amelyet 1997-től hoztak forgalomba.
A Kádár-címeres papírpénzkiadások 1959. március 20-án a 100 forintos bankjegy kibocsátásával kezdődtek, ezt követte október 27-én a 10 forintos, 1960. november 8-án a 20 forintos, 1966. június 15-én az 50 forintos, 1970. augusztus 21-én az újként bevezetett 500 forintos, míg végül, a sorozat utolsó tagjaként, 1983. június 27-én az 1000 forintos bankjegy kibocsátása. Az új címletként forgalomba hozott pénz előoldalán Bartók Béla képmása, míg a hátoldalán Medgyessy Ferenc Anya gyermekével című szobra volt látható. A Kádár-címeres pénzjegyeket mind visszavonták, közülük utolsóként, 1999. augusztus 31-én az 1000 forintost vonták be, elévülési ideje, azaz beválthatósága 2019. szeptember 1-jén jár le. MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése