Oldalak

2013. június 8., szombat

Június 8.



Medárd napja.
Latin, germán eredetű név, jelentése hatalmas, erős, merész.
632 – Medinában, 62 éves korában meghalt Mohamed próféta, az iszlám vallás megalapítója, aki vallási és politikai tevékenysége révén az Arab-félsziget törzseit egyesítte.
793 – A normannok első hódító hadjáratuk során kirabolták a Wales déli partjainál lévő Holy Islanden a Lindisfare kolostort, ezzel kezdetét vette a viking korszak Angliában.
1786 – Először árultak New Yorkban nem házi készítésű fagylaltot.
1810 – Megszületett Robert Schumann német zeneszerző, a zenei romantika egyik vezéregyénisége.
1843 – Gasztonyban megszületett Széll Kálmán, aki 1899. és 1903. között Magyarország miniszterelnöke volt.
1925 – Megszületett Barbara Bush (szül. Barbara Pierce) egykori amerikai First Lady, George H. W. Bush volt amerikai elnök felesége.
1935 – Megszületett Budapesten Koltai János színész, rendező, a Madách Színház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Szomszédok – Gábor Gábor – sorozat; II. József; Rosszemberek; Sakk, Kempelen úr!; Segesvár; Az 1001. kilométer; Illetlen fotók; Tízezer nap; Oldás és kötés; Ugróiskola.
1955 – Megszületett New Yorkban Griffin Dunne amerikai színész, rendező. Ismertebb filmjei: Átkozott boszorkák; Kvíz Show; My Girl - Az első szerelem; A gyönyör rabjai; Who's That Girl? - Madonnával; Egy amerikai farkasember Londonban.
1958 – Megszületett New Yorkban Keenen Ivory Wayans amerikai színész. Ismertebb filmjei: Különösen veszélyes; Tisztítótűz; Horrorra akadva 1-2.; Szimatnak szemét, szemétnek szimat; Eddie Murphy Show; Eszelős Hollywood – író.
1966 – Megszületett Julianna Margulies amerikai színész. Ismertebb filmjei: Vészhelyzet - sorozat; A szellemhajó; Artúr király és a nők; Az átverés mesterei; A Newton fiúk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése