Oldalak

2013. június 19., szerda

Mindenki mindenkivel, bárki bárkivel – Következetes István új interjúja



István megint interjút adott a belgrádi Politika napilapnak. Túlzottan meglepőnek nem mondható, de azért mindenképpen megérdemli, hogy néhány kérdést és választ idézzünk belőle, s ily módon is segítsünk a szavazópolgárnak, hogy – amennyiben idén előrehozott választásokat tartanak – nyugodt szívvel karikázza be a mindig szavahihető és becsületes párt sorszámát.
Következzék hát az idézett rész a lassan napi szinten megnyilvánuló, szemmel láthatóan választási kampányt folytató Következetes Istvánnal készült interjúból.
(Rólunk aztán senki sem állíthatja, hogy nem követjük a Pista-párt minden szösszenetét).
Sokan úgy gondolják, hogy önök egyre inkább közelednek a haladókhoz. Hogyan működnek együtt Aleksandar Vučićtyal és a Szerb Haladó Párttal?
- Tisztelem azt, amit Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt vezetője és kormányfőhelyettes tesz. Kapcsolatunk végtelenül korrekt, és mondhatom, nincsenek köztünk vitás kérdések, amelyek érintenék a VMSZ-t.
És Pajtićtyal?
- Viszonyunk egyelőre korrekt, tartjuk magunkat a koalíciós megállapodáshoz. Nem mindenről gondolkodunk egyformán, de tiszteletben tartjuk és megértjük a különbségeket. Ha akadnak eltérések, leülünk és megállapodunk.
Ha ősszel sor kerül a választásokra, előfordulhat-e, hogy a VMSZ partnereket cserél? A haladókhoz csatlakoznak?
– A VMSZ minden szinten önállóan vesz részt a választásokon. Ha mandátumokat szerzünk, a választások után meglátjuk kivel lépünk koalícióra. Jelenleg az a helyzet, hogy mindenki mindenkivel együttműködik, mi Vajdaságban helyi szinteken többnyire a demokratákkal vagyunk együtt, de akad néhány hely, ahol a partnerünk a Szerb Haladó Párt. Pillanatnyilag egyik féllel szemben sincs fenntartásunk. Minden nyitott.
Úgy gondolja-e, hogy Vajdaságban is ki kellene írni a választásokat, mint ahogyan azt a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt követeli?
– Én, mint a Vajdasági Képviselőház elnöke hozom meg az erről szóló döntést, de kötött a kezem, mert világos a procedúra, amely szerint kiírhatók a tartományi választások. Nem látom, hogy a mostani helyzet megkövetelné a kiírásukat.
Mi a probléma Szabadkán?
– Hónapok óta piszkos mandátumvásárlási játék folyik, a VMSZ ebben nem óhajt részt venni.
Ki vásárol mandátumokat?
– Nem tudom ki vásárol, miért vásárol és milyen áron vásárol. A koalíció nem függhet olyan triviális dolgoktól, mint amilyen a birkózó klub számára kijelölt időpontok.

Fekete Lehel
Déhír portál, 2013. június 18. [12:00]
http://www.delhir.com/delvidek/magyarsag-koezelet/9688-mindenki-mindenkivel-barki-barkivel-koevetkezetes-istvan-uj-interjuja-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése